Szent István király ünnepe - városi ünnepi megemlékezés

    Nemzeti ünnepünk városi ünnepségsorozata a Szent István templomban ünnepi misével kezdődött, amelyet a Szent István emlékműnél tartott megemlékezés követett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

    Egyszerre van könnyű és nehéz dolga az ünneplőnek, ha augusztus 20-a fontosságát, ünnepi mivoltát akarja bemutatni. Ez a nyár végi nap a legszínesebb ünnepünk, könnyű tehát a dolgunk, van mire gondolnunk, de nehéz is, pontosan megtalálni azokat a jellemzőket, amelyek egy-egy kisebb közösség számára igazán jelképszerűek, amelyek az évszázadok során megerősödtek, jelentőséggel bírtak.
A mai nap első és egyik legfontosabb jelképe, a kenyér. Nincs is olyan ember, aki nem tud örülni a frissen sült kenyér illatának, nincs olyan, aki nem jóízűen harap bele a ropogós héjú kenyérszeletekbe. A kenyér maga a létezés, nemcsak a Kárpát-medencében, de az egész világ valamennyi embere számára ugyanazt jelenti: az életet, a megmaradást, a mindenekfölötti táplálékot, a múltat és a jövőt. Nem véletlen, hogy egykoron a kenyérsütés volt a legfontosabb és legnehezebb házimunka. Emlékszem nagyanyámra, aki egy-egy alkalommal több, mint tíz kiló lisztet dagasztott órákon keresztül, másnap hajnalban begyújtotta a kemencét, és amikor már olyan forró volt, hogy izzott a téglája, bele tette a kenyeret. A kenyér illata pedig betöltötte a házat, a falut, a földeket és arról mesélt, hogy van reményünk, van ételünk, van jövőnk.
    Ugyanezt a reményt adta államalapító Szent István királyunk is a magyaroknak. A 975-ben született Vajkot igazából apja, Géza fejedelem formálta, terelte a trón felé. Neveltetése ugyanolyan eleve elrendelt volt, mint ahogyan a számára kiválasztott bajor hercegnő személye is. Az ezredfordulón már királlyá koronázott István a keresztyén szemlélet szerint is a reményt adta népének azzal, hogy letelepítette és hitet adott számukra. István király emlékezetét nemcsak a mai nap őrzi. Őrzi őt kereszténységünk is, őrzi számtalan ima és ének, amelyek évszázadok óta hozzá szólnak. De őrzik emlékét templomaink, őrzik a hívek. És rá gondolunk itt ezen a helyen is, az ő tiszteletére és emlékére szentelt házban, amely a város egyik legfiatalabb, mégis legimpozánsabb temploma. Itt, Sterbencz Károly freskói között emlékezhetünk az 1083-ban szentté avatott királyunkra, akinek ünnepléséről szent László királyunk már 1092-ben rendelkezett.
    Augusztus 20-a Szent István ünnepe. Az volt akkor is, amikor a II. világháború utáni időszak az alkotmány ünnepévé, az új kenyér napjává változtatta át. A templomokban akkor is István királyhoz szólt az imádság. A remény szava, a jövőért, gyerekeinkért, családunkért, nemzetünkért.
    Augusztus 20-án, itt Sopronban még többre is emlékezünk. Nem véletlen, hogy a tizenhárom évvel ezelőtti események ünneppé nemesedtek ezen a napon. A Páneurópai Piknik szervezői talán csak egy nyári délutánra gondoltak, amikor először eszükbe jutott az ötlet, hogy találkozót rendeznek a határon. Aztán jelentőséget kapott az is, hogy a vasfüggöny melletti eseményre pontosan ehhez az ünnephez közeli napon kerüljön sor. És végül az azóta eltelt évek emlékezéseinek az adott igazán jelentőséget, amit maguk a résztvevők alakítottak. Nem először csináltak történelmet a hétköznapi emberek. Sopron neve immár végérvényesen belekerült a XX. század történetébe. Pedig az ott lévők cselekedete nem volt több, mint amit bármelyikünk megtett volna. Az elkeseredettségé és a reményé lett ez a nap. A jelképes és a szó szerinti kapunyitásé, azé a pillanaté, amire évtizedeket vártunk. A Páneurópai Piknik debreceni és soproni szervezői ünnepet adtak a sok száz keletnémetnek, és reményt, Európa elnyomásban élő felének. Az akkor történtek pedig nekünk soproniaknak egy kicsivel több büszkeséget, nekünk magyaroknak örömöt, és augusztusi ünnepünknek új színt, újabb értelmet.
    Egyszerre van tehát könnyű és nehéz dolgunk akkor, amikor augusztus 20-a kapcsán gondolkodunk az ünnepről. Egyszerre beszélhetünk a régmúltról és a közeli múltról, szót ejthetünk elődökről és szólhatunk utódokról. De legfőképpen beszélhetünk a nemzetről, magyarságról és a reményről. Arról, hogy a magyar történelem számtalan vérzivataros százada után mégis itt vagyunk, az Isten házában, Szent István királyunk templomában, közösen emlékezünk hétköznapi hősökről, akik tették, amit tenniük kellett. Akiknek reményt és jövőt adott egy nap, ahogy azt ad mindannyiunknak imádságunk a mindennapi kenyerünkért.

Kedves Barátaim!

    Az ünnep attól lesz nemesebb, hogy kiemelkedik a sodró hétköznapokból. De egy pillanatra most mégis hagyjuk az ünnepet és gondoljunk azokra, akik ma nem tudnak ünnepelni.  Azokra, akiknek házát, életét veszélyezteti az árvíz és mindazokra, akik segítenek a gátakon, akik a bajban védő kart nyújtanak. Az árvíz minden rettenetével együtt arról szól, hogy mennyire maradtunk egy nemzet, mennyire fontos, hogy segítsünk egymásnak, ha segítenünk kell! Azt gondolom távolabb a megáradt folyóktól is, van lehetőség az összefogásra, és arra bíztatok mindenkit, hogy keresse a lehetőséget a segítségre, az adományozásra, tettekkel adjon jelentőséget az ünnep szép pillanatainak.

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt soproniak!

    Hamarosan a dolgos ősz veszi kezdetét, a szőlőhegyeken színesednek a fürtök, a soproni pincékben szorgos munka kezdődik, a nyár végével megsokasodnak feladataink, hétköznapibbá válik életünk. Azt kívánom Önöknek, hogy jusson az ünnep nyugodt perceiből a következő hónapokra, azt kívánom, hogy ne csak a gondolataikban, de szívükben is őrizzék e sokszínű szép ünnepünket!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
 

Az ünnepi megemlékezéseket koszorúzás követte.

    A városi ünnepség a Szent István parkban állófogadással folytatódott, ahol pohárköszöntőjében Dr. Szájer József Sopron országgyűlési képviselője szólt arról, hogy a kilencvenes évek elején született meg az a törvény, amely Szent István király napját a legnagyobb hivatalos magyar állami ünneppé tette.

    Sok vita előzte meg a törvény megszületését. Míg március 15-én, akárcsak október 23-án egy-egy vesztes forradalom kezdetére emlékezhetünk, addig augusztus 20-a a megmaradásról szól: ezeregyszáz éve a Kárpát-medencében vagyunk és az összetartás erejével megmaradtunk magyaroknak. Augusztus huszadikán az ezeregyszáz évről emlékezünk, és az egész magyar történelemről.

- A millennium ünneplésekor mindenki érezhette – én is személyesen megtapasztaltam – hogy helyes döntés volt augusztus 20-át, Szent István király ünnepét a legnagyobb ünnepünknek megtenni, hiszen ez valóban egy örömünnep. Nem a bukásokról, hanem a győzelmekről szól - folytatta köszöntőjét Sopron országgyűlési képviselője.

- Mindenki tud azonosulni Szent István király gondolataival és tetteivel, és minden olyan magyarral, aki az ezeréves történelem során a hazáért tett. Ettől bensőséges ez az ünnep, amely magában foglalja a többi ünnepet is: március 15-ét, az elbukott és megnyert forradalmainkat, a magyar nemzet szenvedését és összetartását.

    Szent István már ezer évvel ezelőtt bevitte Európába Magyarországot. Azóta részei vagyunk Európának: egy szép hazánk van Európa közepén. Az Európai Unió, ahonnan negyven éven keresztül bennünket kihagytak, egy intézményrendszert jelent, amelyhez lehetőségünk lesz csatlakozni. A csatlakozás és az integráció a tizenkét évvel megkezdett folyamatnak egy újabb, nem könnyű lépcsőjét jelenti majd.

    Sok munka és feladat áll előttünk, mindezekhez erőt kívánva, a megmaradás reményében, Magyarország jövőjére emelte poharát dr. Szájer József.
    A megemlékezésen közreműködött Kocsis Zoltán versmondó, Fajkusz Attila és zenekara, valamint a Divertimento vonósnégyes.
 

Képes riport a Nemzeti Ünnepünk soproni rendezvényéről
 
 

té