Mt 18.21-35 Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? - Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.”

A megbocsátás gondolata alaposan felpiszkálta az apostoli kedélyeket is! Mit kell csinálni a másikkal? Ez már egy olyan kérdéscsoport, amivel ma is indítani lehet egy szeánszot, levelezőlistát, kiscsoportos összejövetelt, akár naggyűlést... Mindenkinek vannak jó ötletei. ( A középkori kínzómódszerek "kutyafülék" az ötletek változatosságához. Ha a másikról van szó, leleményességünk kifogyhatatlan.)
Jézus ezzel szemben azt mondja: Nagyon egyszerű az alaphelyzet. Isten az Ő áldozatával számtalan, megszámolhatatlan bűnünket tette semmissé, és ha kérjük, minden alkalommal megbocsát (most ne elemezzük a bánat-megbocsátás úgymond határeseteit!). Ha Ő megbocsát nekünk, a mérhetetlenül kisebbnek és vétőnek, akkor nekünk is hasonlóképpen kell cselekednünk!
Hányszor hivatkozott már az egyház arra, amit a Miatyánkban imádkozunk. Amikor magunk fölött törünk pálcát, hangoztatva: Bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek. (Ez egy le nem zárt mondat, melynek a végére csak a gyengébbek kedvéért kellene vessző, és hozzá a folytatás: ha nem bocsátunk meg a többieknek, Te se bocsáss meg nekünk!)
Mindennapi példát hoz fel Krisztus, nem nehéz behelyettesíteni a személyeket, ki a király és kik a szolgák, ki a meg nem bocsátó, de a maga számára bocsánatot kiesdeklő személy. Tudjuk ezt akkor is, ha nem akarjuk tudni. És mégsem így csináljuk a gyakorlatban! Miért? Azért, mert nem egységben látjuk a világot, mert két, élesen elkülönülő részre osztjuk: Isten és mi (ha van ilyen), valamint mi egymás között. Mintha így hangozna a dolog: mindent, amivel megbántottunk, a Te kötelességed, hogy megbocsásd, mi pedig majd magunk között elintézzük a dolgot.
Sajátos logika, emberi gondolodás. Praktikum - mondanák manapság.
A megbocsátás sem igazán emberi tulajdonság. Minden másnak adott bocsánat valamiképpen részesülés az Isten tulajdonságából, a feltétel nélküli szeretetből. Ezért is nagyon nehezen képzelhető el a dolog a valóban hitetlenek között. Ott létezik csereügylet, ott van végkielégítés, van ott pénzben (marhában, értékben) megváltás, és a "bűnös" (értsd: a tehetősebb érdeke ellen vétő) még mindig jól teszi, ha ezek után is kerüli a sötét utcasarkokat.
Micsoda életet tudunk magunknak választani! A kis Magyarország már eljutott a Nyugatnak arra fokára, hogy már csaknem mindenki becsapott mindenkit, persze csak a maga szintjén. Alig lép ki a szolga a király házából, és négy fajta emberrel találkozik csupán: aki őt verte át, akit ő vert át és mindez a jövő időbe transzponálva, így megduplázva.
Van miért bocsánatot kérni és van mit megbocsátani, hétszer, hetvenszer hétszer. Amíg élünk, tulajdonképpen folyamatosan. És a legjobb, ha mindig magunkkal, ha mindig mi kezdjük!
- DI -