Élménybeszámoló Chiléből (7)

Levelek a világ végérõl… a világ végére

A Parinacota és a Pachayata vulkánok közelében repülünk és ezzel már Bolívia fölé értünk. A bolíviai altiplano valamivel barázdáltabb és mintha a növényzet is több lenne. A szakadékos völgyekben vékony, ezüstös csík jelzi a vízfolyásokat. Meglepetésre egyre több megmûvelt parcella körvonalait látjuk a 3800 méter magas fennsíkon.

A gép leszálláshoz készülõdik La Paz-ban, de mielõtt bemutatnánk ezt a fantasztikus fekvésû várost, következzen néhány ismertetõ sor Bolíviáról, tekintve, hogy a mi tájainkon eléggé ismeretlen ország. Területe kb. ötször nagyobb mint Romániáé, lakossága viszont alig haladja meg a 6 milliót. Földrajzi szempontból az ország három tájegységre osztható: az andesi rész (nyugaton), a szubandesi rész (középen), a síkvidék (keleten). Az andesi részt a Nyugati Kordillerák 620 km-es vonulata, valamint a Keleti Kordillerák lánca uralja. Mind a két hegységben tucatjával vannak 5-6 ezer m magas csúcsok. Közöttük húzódik a magasfennsík, több mint 100 ezer négyzetkilométernyi területen, 3500 m átlagos magasságban. Itt található a világ legmagasabban fekvõ hajózható tava, a Titicaca-tó, 3808 m magasságban és mintegy 8300 négyzetkilométernyi területen. A tó egyik fele Bolívia területén található, a másik fele Peruhoz tartozik. Ezen a területen alakult ki az õsi tiwanaku, azt követõen pedig az inka civilizáció és kultúra.

Bolívia lakosságának legnagyobb részét két nemzet alkotja: az aymara és a quechua (kecsua). Az aymarák inkább La Paz környékén, valamint az ország dél-keleti szegletében élnek, míg a quechua-k az ország középsõ részén vannak többségben. Természetesen több más népcsoport is él Bolívia területén, így például a tacana, pano, aranco, chapacura, guarani stb. Bolíviában több nyelvet is beszélnek, a leghasználtabbak a spanyol, az aymara, quechua, guarani. Ezenkívül legalább még 50 más nyelv is ismeretes, fõleg az Amazonas-vidéken élõ törzseknél.
Az altiplano északi részén található a fõváros, La Paz, 3632 m magasságban. A repülõgép ablakából letekintve La Paz látványa szédületes. Hosszú, szakadékos, sziklás völgyrendszerben helyezkedik el, amely egy katlanszerû formációt alkot. A város felett az Illimani vulkán 6490 m magas hófödte kúpja emelkedik.

A várost a spanyol hódítók alapították két alapvetõ meggondolásból: egyrészt azért, mert védelmi pont a déli részen található ezüstbányák és az óceán partja között, másrészt, mert annak idején a környéken, a Choqueyapu folyó medrében aranyat találtak. Nagyon is kozmopolita város, de ugyanakkor az õslakosság és az ún. spanyol város sajátos keveréke lépten-nyomon megfigyelhetõ. Ha elfogadjuk a tudós Alcides D'Orbigny állítását, miszerint "Bolívia a világ szintézise", akkor elmondhatjuk, hogy La Paz és környéke Bolívia szintézise.

A fõvárosban több rendkívül érdekes tematikájú múzeum tekinthetõ meg. A Régészeti Múzeum Bolívia õslakóinak kultúráját és mûvészetét mutatja be. A Juan de Vargas történelmi múzeumot idõ hiányában sajnos nem sikerült meglátogatnunk, de az Arany Múzeumát igen. Ebben a prekolumbiánus korszak (tiwanaku és inka) arany- és ezüstmûvészetét tekinthetjük meg. Lebilincselõ érzés eredetiben látni a tiwanaku és inka aranydíszítéseket, ékszereket, tárgyakat. Megítélésem szerint szenzációs fotókat készítettem a pompás arany- és ezüsttárgyakról, amelyeket sehol máshol nem lehet látni.

Európai ember számára egészen egyedülálló látvány a La Paz-i utca mindennapi mozgalmas élete. A meredek hegyoldalra futó utcák egyedi arculatát a jellegzetesen spanyol építészet mellett az õslakosok tömeges jelenléte és színes népviselete adja. Alkalmam volt elkeveredni a város szívében található utcák és sikátorok színes forgatagában. A legemlékezetesebb élményem a San Francisco térhez kötõdik. Ez a város központjában található, közel a szállodához, tehát séta közben nem fárad el túlságosan az ember a rendkívül ritka levegõ miatt. A tér persze Szent Ferenc barokk stílusban épült katedrálisáról kapta a nevét. A város "alján", völgyben található. Sugarasan vezetnek ide a hegyoldalakról lefutó keskeny utcák.

Az esti szürkületben egyre inkább egy szavakkal kifejezhetetlen, furcsa érzés kerített hatalmába. Valami olyasmi, mint amikor egy nagyon érdekes történelmi regény olvasása közben az olvasó szinte ott érzi magát az események helyszínén. Nos, furcsa, de az volt az érzésem, hogy a XVIII. századba zuhantam viszsza.