Utálom, ha balgának tartanak, s nem szeretem, ha meggyőződésemet úgy semmibe veszik, ahogyan ezt más is kikérné magának. Ennek ellenére mindig találok olyanokat, akik megpróbálják - még leírva is, ahol pedig nyomon követhető a botladozó elme - a legvadabb gondolatokat belémsulykolni.
"A jelben megpróbálunk felülemelkedni önmagunkon, miközben öröklétünk illúzióját akarjuk kelteni. Nem elvonatkoztatunk benne, hanem létet teremtünk, meghalunk benne, miközben feltámadni akarunk. A jel a kép meggyilkolása, a látvány mumifikálása, a természet folyékonyságának felfüggesztése az ember nevében, rítus az istenség végtelenségének imitálására. A jel behatárolás, a határtalanság háziasításának terrénuma. A jelből hiányzik a játék, mert abban elillanna. A jellel nem lehet tréfálkozni. A jel a kollektívum kötöttsége - szabadsága az egyén biztonságérzetének érdekében. Érzékisége csak látszat, valójában besűrített absztrakció...."
Eddig az idézet.
Szinte szégyellem magam, hogy az Értelmező Kéziszótárban milyen prózai, mondhatnám pórias a megfogalmazás:~ vmilyen cselekvésre, magatartásra felhívó mozdulat, cselekvés ill. szándékosan előidézett jelenség. Sehol egy költői sallang, egy elszabadult frázis, de még egy olyan ellentmondás sem, mint mondjuk az idézetnél az elvonatkoztatás és az absztrakció használata között. Persze más definiálni és más körülírni. Érdemes kipróbálni! Ha mindent ellenkező előjellel olvasunk, ugyanúgy igaz a passzus! Pedig a mondat- és jelzőfolyam semmi mást nem akar mondani, mint azt, hogy mindaz, amire a jel felhív, az lehet a hátásánál fogva ellentétes, mint ahogyan a mindennapi életben is akár egyik pillanatról a másikra látszólag vagy valóságosan ellentétesen cselekszünk. Emberek, játszó emberek (homo ludens) vagyunk. Az pedig ugye egyszerű tárgyi tévedés, hogy a játék hiányzik belőlünk és jeleinkből.
Aki ilyen tragikusan komolyan veszi magát, az képtelen jelet alkotni, hiszen maga a folyamat egy kitalálós játék; komoly játék, ha úgy tetszik. A jelek és jelképek felmutatásának kérdőjelei inspirálják a másik felet a kapcsolat kitalálására. (Mindez nem vonatkozik a viccen háromszor nevetőre, - amikor elmondják, megmagyarázzák és megérti.)
Még szerencse, hogy a valódi jeleket hátrahagyók sokkalta komolyabban és sokkalta játékosabban fogják fel a dolgokat. Mióta mindenki egy kis image-központot kénytelen maga mellett működtetni, mert az emberek a jeleket olyan értetetlenül szemlélik, ahogyan, azóta - sajnos - csökken a jelek értéke, hiszen kézzelfogható fogyasztói realitásban figyeljük az életet, merkantilista mérhetőségben interpretáljuk minden szféránkat. Ez a helyzet a táptalaja annak a hamis biztonságérzetnek, melyet a megmagyarázott jel abszolútnak tűnő volta okoz.
A jel szándéka nem azonos a jel hatásával. Ez a téma másik sajátossága. Nem csak megjelenésében, kapcsolódásában, de hatásmélységében is embertől függő, differenciált az elért eredmény. Van aki megindul tőle, van, akit nevetésre ingerel, mert egyének vagyunk, akik megértjük a másik véleményt, de nem feltétlenül fogadjuk el, még akkor sem, ha a már szakmai ártalomként kimondható "fogalmazói őszi ködben" a tartalmat csak sejtjük vagy rosszabb esetben félreértjük.
Utóbbi esetben meggondolandó, hogy a képző személye - a képzett jel ill. az értelmező oldal közül melyik a hamis, és ezen egy nehezen és azzal ellentétesen is ugyanúgy érthető magyarázat ront-e avagy javít?
- DI -