Uniós csatlakozás: Fontos a közös stratégia

Rafal Wisniewski, a Lengyel Köztársaság nagykövetével a Lengyel Tudományos Akadémia Föld Múzeuma borostyángyűjteményének kiállítás megnyitója előtt beszélgettünk Sopronban.

- Önnek rálátása van úgy a lengyel-, mint a magyarországi viszonyokra. Hogyan ítéli meg – egymáshoz viszonyítottan is – a két ország EU-csatlakozás szempontjából való felkészültségét?

- Ez attól függ, hogy az adott ország felkészültségi fokozatának megítélése milyen perspektívából történik: varsói, krakkói, soproni, vagy budapesti perspektívából más helyzet mutatkozik, mint berlinit vagy bécsi, esetleg brüsszeli, vagy akár tokiói, new-yorki szemszögből elemezve országaink csatlakozásának közös vonásait, amelyek minél messzebb kerülünk a régiótól, annál jobban láthatóak, és annál kevésbé hangsúlyozzák ki a különbségeket.

- Azt hiszem, hogy mi a régióban az elmúlt egy évtizedben túlságosan bíztunk abban, hogy a valós vagy vélt előnyeinket néha a mások rovására, néha a saját érdekünkben, vagy akár egymás ellen is ki tudjuk játszani. Kiderült, az Európai Unió alapvetően teljesíti ígéreteit: nem csak gazdasági és jogi alapon bővül, hanem valóban, az egész régiót szándéka integrálni. Ebből a szempontból másodlagos az, hogy a leendő tagországok között milyen életszínvonalbeli különbségek vannak, mint ahogy másodlagos a költség is, amelyet országaink Unióba való felvétele a tagországok állampolgárai számára jelent majd. Pozitívumnak tartom, hogy az utóbbi időben újra - és ezt például a visegrádi együttműködés esetében már nagyon meglátszik - megfogalmazódott az az igény, hogy a tárgyalások utolsó fázisában próbáljuk koordinálni a lépéseinket, felismertük a közös stratégia, valamint regionális érdekek érvényesítésének szükségességét. Lengyelország és Magyarország a közép-európai együttműködés kulcsfigurái: a csatlakozás után teremtődik meg az országaink közötti regionális együttműködés valódi lehetősége.

A sikeres csatlakozás után az infrastrukturális, környezetvédelmi, kulturális projektek esetében csak az együttes fellépés garantálhatja az uniós források elérhetőségét, és az itt élők valós érdekeit szolgáló tervek előkészítését. Hiszen, amíg ezek a tervek szűk nemzeti vagy egyéni érdekeket szolgálnak, és határokon belül maradnak, meglehetősen kevés támogatásra számíthatnak. Ha nagyobb regionális tervekről lesz szó, olyanokról, mint amilyeneket például Spanyolország és Portugália, vagy skandináv államok közösen tudtak beindítani akkor sokkal nagyobb esélye van annak, hogy támogatásban részesüljünk.

- Ön szerint mennyire felkészült a lengyel társadalom az uniós csatlakozásra?
- Bonyolult a válasz a kérdésre, mert Lengyelországon belül nagyok a regionális eltérések. Maga a rendszerváltozás is, a gazdasági áramlás is az előzőkhöz képest nagyobb különbségeket eredményezett a társadalmon belül. Tény, hogy – a lengyelországi szavazási hagyományokhoz képest – az azon résztvenni szándékozók aránya igen magas: 60-70 százalék között mozog. Ezen belül a csatlakozás támogatottságsága 70 százalék körüli; ez valamivel kisebb mint Magyarországon, de lényegesen több, mint Csehországban.
- Tény, hogy a lengyel parlamentben van két – ugyan kisebb, de annál hangosabb – mondhatni, csatlakozásellenes párt, de ők, ebben a tekintetben nincsenek döntő befolyással a társadalomra.
Közben a csatlakozás körüli politikai viták hevesebbek talán, mint Magyarországon, de úgy gondolom, az alapvető kérdésekben a fő politikai erők között általános konszenzus van. Ezt a konszenzust esetleg a rossz csatlakozási feltételek zavarhatják meg. Lengyelországban a csatlakozás kihívását az jelenti: hogy Európához akarunk-e tartozni, és nem az hogy, az Európai Unióhoz szeretnénk-e csatlakozni. Köztudott: kulturálisan, történetileg mindig is Európa része voltunk, mégsem mindegy, hogy ezt az európai státust az unión belül, vagy az unión kívül ápolhatjuk. Fontos például a katolikus egyháznak az egyértelmű integrációpárti kiállása Ez a kihívás nem csak a varsói kormányra hárít nagy feladatot, hanem a brüsszeli és EU-országokon belüli vezető rétegekre is, mert egy rossz csatlakozási feltételek miatti frusztrált, kiábrándult régiót kapni új tagnak semmiképpen nem jó dolog.

- Tehát, felkészült a lengyel társadalom a csatlakozásra?
- Én azt hiszem, még nagyon messze vagyunk attól, hogy a lengyel társadalom egésze a csatlakozásra felkészültnek mondhassa magát. A lengyel társadalom jelentős része a 80-as-90-es évek fordulóján, a "sokkterápia" alkalmazásának idején, bebizonyította, hogy elég magas az alkalmazkodási képessége.

A lengyel társadalom a legfiatalabb társadalom Európában, amely már az új valósághoz kötődik inkább, mint a régihez, és nem érzi, hogy vesztenivalója lenne; így azt hiszem, hogy ha biztosan sokk is éri a csatlakozás utáni első hónapokban-években a lengyeleket, képesek lesznek bizonyos időn belül átállni, és nagyon gyorsan megtanulni azt, hogyan lehet hatékonynak lenni a nagyon megváltozott körülmények között.

- Milyen változások várhatók a két ország kapcsolatában a csatlakozást követően?
- A határok fokozatos eltűnése révén Lengyelország és Magyarország között megélénkül a kölcsönös kereskedelem Idén Magyarországon mindenki panaszkodik a turisztikai mutatók romlásáról, miközben jelentősen növekedett a Magyarországra érkező lengyel turisták száma. A lengyel turisták milliós nagyságrendjükkel messze megelőzik az olaszokat, spanyolokat, és ez a szám a határok eltűnésével tovább fog növekedni. Felső-Sziléziából például, ami 300-400 kilométerre van Soprontól, biztosan Sopron is számíthat turistákra, mert akinek néhány nap szabadsága van, az nem fog Krétán vagy Tunéziában vakációzni.

- Magyar-lengyel két jó barát? Nagykövetként érzékeli Ön ezt?
- Nagykövetként is állandóan érzem ezt a mai napig megmaradt történelmi barátságot, amely gyakran észrevehető és észrevehetetlen gesztusokban egyaránt megnyilvánul, a mindennapokban és a nehéz helyzetekben – nagy árvizek, balesetek idején – való segítségnyújtásban egyaránt. Az igaz barátság a valóságban és a tudatalatt is nagyon megmaradt a nép kapcsolatában és gyakran az Önök országában kitüntetetten érzem ezt.

- Nagykövet Úr, köszönöm a beszélgetést.
 
 

Rafal Wisniewski nagykövet a soproni kiállításon, a kiállítás rendezője és a Bányászati Múzeum igazgatójának társaságában

B. T. É.