Termékeinket is megvennék!

Termékeink is fogynának

Németországban sok ezer külföldi dolgozik vállalkozási szerződéssel, köztük magyarok is. Esetükben kerülendő a "vendégmunkás" szó: a magyarok zöme ugyanis nem egyénileg, hanem cége munkatársaként jön német földre. Ezek a cégek szabályos szerződéssel, alvállalkozóként, gyakran pedig fővállalkozóként tevékenykednek. A kereteket megszabó államközi egyezmény keserveit az érintettek jól ismerik.

A befolyásos lobbizóként ismert német építőipar is már az ágazat boomja idején is sokat panaszkodott a külföldi konkurenciára, másrészt eltitkolta, hogy a szakma rettentő szakmunkáshiánnyal küzd. kelet-európai szakmunkások nélkül nem győzné a munkát. Ez az árkalkulációkat nézve is rögtön szembe ötlik: a német vállalkozók bekalkulálják az olcsóbb kelet-európai munkaerő-kínálatot. Szakértők szerint, hihetetlenül rövidlátó politikai lépés volna, ha a kelet- európaiakat teljesen kiszorítanák a piacról, miként azt némelyek - az ágazat válságba kerülésével - mind nagyobb hangon követelik.

Nehezíti a helyzetet az illegális külföldi munkavállalók problémája. Éppen a német építőipar területén hemzsegnek a "bérkártya nélküliek" és egyéb "gyanús külföldiek". Egy részük Kelet-Európából, főleg Romániából és a szovjet utódállamokból érkezik és abszolút feketén szorgoskodik. Másik részük teljesen legális: az EU más tagállamaiból, például Portugáliából vagy Nagy-Britanniából jön és a belpiac folytán jogosultan vállal munkát. Csakhogy valójában Németországban nem fizet sem adót, sem társadalombiztosítást és nem vonatkoznak rá a német kollektív szerződések sem: következésképpen a német bérek töredékéért foglalkoztatható. Márpedig manapság ez a csoport jelenti a német építőiparban a fő konkurenciát és nem a kelet- közép-európaiak, kiváltképp nem a magyarok. Csakhogy a régi beidegződések és ellenérzések még sokáig hatnak.

A nemzetközi munkajog egyik legtekintélyesebb szakértőjének véleménye szerint nem volna szabad megfeledkezni a vállalkozási szerződéssel Németországban dolgozó magyar cégek alternatív lehetőségeiről. A düsseldorfi Michael Wendler ugyanis már a kezdeti nagy felbuzdulás idején felhívta a figyelmet arra, hogy az akkori kormányközi megállapodások aligha lesznek sokáig érvényben, s a "vendégmunkás" megoldás fog előtérbe kerülni. Ezért fontos a vegyes vállalati forma idejében való erőltetése. Az előrelátó magyar kft egy német GmbH-val alapít közös vállalatot és akkor magyar-német vegyes vállalatként magyar "anyavállalatától" hoz szakmunkásokat vállalkozási szerződés alapján. Az elkerülhetetlenül várható vendégmunkás-rendszerben is ez a magyar társtulajdonú GmbH hoz munkaerőt és köt a munkájukhoz vállalkozási szerződést. Ez a megoldás biztonságosabb, mint a tisztán magyar tulajdonú németországi vállalkozás.

A magyar félnek azonban újból el kellene gondolkodni más szervezeti formák lehetőségeiről: ilyen a más német elbírálás alá eső vegyes vállalati vagy a "vendégmunkavállalói" forma (amely nem összetévesztendő a hatvanas-hetvenes évek "vendégmunkás" rendszerével.

Magyar szempontból különösen fájdalmas az új tartományokban kialakult helyzet. Jóllehet hajdan, az NDK-időkben mintegy húszezer magyar élt és dolgozott itt, mostanra elenyészőre csökkent a számuk. Márpedig Kelet-Németország az Európai Unió legdinamikusabban fejlődő területe, ahol - a "gründolási" láznak köszönhetően - különösen virágzik a ráadásul szakember hiánnyal küszködő építőipar, ám a tilalmak maradnak.

Az új tartományok az NDK összeomlását követő visszaesés óta egyébként is a német-magyar gazdasági kapcsolatok mostohagyermekeivé váltak. Jóllehet a német statisztikák szerint német-magyar áruforgalom igencsak élénknek tekinthető, ebből a keletnémet tartományok részesedése alig éri el a néhány százalékot.

Mindez két okra vezethető vissza. Egyrészt a rendszerváltás nyomán a volt NDK-ban is, és hazánkban is szétestek a korábbi termelői- értékesítési láncok. Másrészt az új magyar termelő és kereskedelmi vállalkozások kevés piaci tapasztalattal rendelkeznek az új tartományok sajátságos viszonyai terén, a pénzhiány mellett sújtja őket a koncepció hiánya is. Pedig Kelet-Németországban - már csak a nosztalgia, valamint a fogyasztói szokások visszarendeződése folytán is - volna igény magyar áruk iránt, ezek értékesítése viszont elképzelhetetlen a jelenlegi siralmas marketingmódszerekkel. Nemcsak borra, gyümölcsre kell gondolni, hanem volna reális lehetőség - ha nem is a nyolcvanas évek nagyságrendjében - a korábbi gépipari együttműködés felújítására.

Józsa György (Németország)