Mt 21.33-43 „Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőt műveseknek, és elment idegenbe. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik.De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” „A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.

A példabeszéd behelyettesítése nem nehéz. Isten kertje a világ, szűkebb értelemben a Föld, melyet az emberek nem az Ő szándéka szerint használtak-használnak. (Érvényes ez úgy a környezetszennyezésre, mint az egymás iránt tanúsított magatartásra.) Isten keresett kapcsolatot és tartott fenn az emberiséggel, először küldöttein, a prófétákon keresztül, majd egyszülött Fiát küldte, hogy "aki hisz Benne, az el ne vesszen"!
Az ember bűneivel "ölte meg" Krisztust képletesen, de a valóságos történeti leírás is legalább ilyen borzalmas. Az ember általában ilyen, nem "járt volna Isten jobban" bármelyik másik néppel sem. Ahogyan a költő mondja: "Hiszen bűnösök vagyunk, akár a többi nép..."
Már sokszor megtapasztaltam, hogy Isten a központba, a mindenki által látható valódi centrumba az emberek szemében gyengéket állítja, akiket senki sem várt volna oda. A szegletkő ez a hely, ahol a nyomás összegződik, ahol a legnagyobb a terhelés. Az építőmester különös gonddal választja ki ezt a követ: ettől függ az egész ív, az egész építmény sorsa. Ha gyenge, beomlik. Isten embere, a szegletkő, nem izmaival, mégcsak nem is szellemi teljesítményével, hanem a kegyelem hasznosításában "tűnik ki".
Az Atya Jézust, az emberré lett Istent választotta gyengeségében, emberi halálában, hogy ezzel tartsa fenn - jelképesen mondom - a mennyet, az ég boltozatát felettünk, hogy ránk ne zuhanjon, össze ne nyomjon.
Az Újszövetség "jelölt, választott népe" immár az egész világ, ahol hirdetik, ahol elfogadják az örömhírt, és ahol aszerint is élnek.
A kérdés, amit mind egyéni mind társadalmi szinten fel kell tenni, így hangzik: milyen szőlőművesek vagyunk? Hogyan gondozzuk a gyümölcsöst?
Húsvét vigíliájának egyik olvasmánya is erről szól, az Isten által juttatott kertről. A megfelelő "szövegkörnyezet", a liturgiának a legtömörebb és legvilágosabb kifejezésmódja ez a felsorolás. Tartalmazza a megváltás egész történetiségét és ugyanakkor transzcendens voltát.
Egységben szemlélni a világot - ez az, ami a látásmódunkból gyakran hiányzik. Az egyházi év vége felé, amikor véget ért az északi féltekén a gyümölcsszüret, a jó gazda számba veszi a termést, mérleget csinál.
Hasonló lehetőséget kínál ez a részlet, melyen ma elmélkedünk. Minden túlbonyolítás nélkül tessék kitölteni a "tartozik-követel" rovatokat, de ha lehet, most nem egymással, emberekkel szemben, hanem a gyümölcsös Gazdájával együtt-szemben kell megvonni az "egyenleget"!
- DI -