Mt 22.1-14 Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának.Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Ez az evangéliumrész szerves folytatása az előzőnek. Valószínű, hogy felmerült a tanítványokban a gondolat: a választott nép történetében sok szép példája van a Istenre hagyatkozásnak, a kapcsolatnak, mely valamilyen módon mindig fennállt, soha nem szakadt meg. Most pedig Jézus arról beszél, hogy mások jutnak, nem a hívottak, hanem a választottak a "királyi mennyegzőre".
Nos, Jézus ebben a példabeszédben válaszol a kérdésre.
A mi életünkben is valamikor az ünnepi alkalmakat azzal is megbecsültük, mégpedig kölcsönösen, hogy ünnepi külsőt öltöttünk magunkra. Vonatkozott ez koncertekre, színházra, előadásra, sőt a misére is. Mindkét fél a másik iránti megbecsülését fejezte ki az által, hogy ünnepi gúnyát vett fel.
Hogy ez ma is így lenne, azt nem merném állítani. Megjelentek a farmerek mindenütt, a sportos öltözet, az elhanyagolt tartás (zsebre tett kéz), melyben nem fejeződik ki az a kölcsönös szándék, hogy ünneppé váljon a találkozás. Sokan formalizmusnak nevezik ezt, de nincs ember, aki ne tenne akár saját magán erőszakot, s ne "csiszolná magát hatszögletűre", ha közvetlen érdeke úgy kivánná.
Ez nyilván Jézus idejében még sokkal szigorúbb volt, mint akár a mi gyermekkorunkban, a máról nem is beszélve. Elfogadva az ünnepi öltözködésről írt gondolatokat, de legalábbis a korba téve a történteket, válik igazán érthetővé a történet. Az alkalom, a hely, de már a meghívás minősége is "kötelezi" a résztvevőt az ünneplő felvételére.
Jézus ezzel egyrészről kifejezi azt a tényt, hogy minden választottól Isten Jézus követését várja el, a krisztusi arc kiformálódását, mint ünneplőt, rajtunk. Ez az az "ünnepi ruha", amivel be lehet menni az üdvösségre. Másrészről figyelmeztetés a dolog annyiban, hogy az egyszerű ruhának is ünnepi benyomást kell keltenie. Nem frakkot vár el tőlünk Isten, nem szmokingot, de nagyon félő, hogy a külső gondozatlanságával a belső is hasonlóvá válik.
A remete-szerzetesek sem voltak soha gondozatlanok, csak egyszerűek, a világi sallangoktól megfosztottak. A szerzeteknek külön mosodájuk és szárító-helyiségük volt, a legkorábbi időktől, előírás szerint. Monostor-alapításkor, mint ma egy KÖJÁL (ÁNTSZ) előírást, vették számba ezen helységek meglétét már a tervrajzon.
Jézus tehát választ ad a hallgatóság kérdésére: "mi lesz akkor itt, Uram, ha mindenki csak úgy bejöhet?" A válasz két részből áll. Az első - legalábbis számunkra az emberileg izgalmasabb az, hogy sokan és kevesen. "De hányan? És én köztük vagyok-e?" kiált fel az ember.
A második a mindenkinek esélyt nyújtani akaró Emberfia, aki előre figyelmeztet a találkozásra, nehogy megkérdezze a Király: "Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve?"
- DI -