Igen, tartjuk a helyünket Európa, annak is középső részének hátsó harmadában, ami az egészségügy finanszírozását jelenti. Erről - érdekes módon hazai szakértőket is beleértve - az Európai Uniónak a csatlakozó országokról minap nyilvánosságra hozott jelentése beszél.
Sajnálatos módon nem említi megoldásként azt a nagyarányú bérfejlesztést, melyen az ágazatból elvándorolt munkaerő egyelőre csak kacag, és esze ágában sincs visszavándorolni. Az EU egészségügyi terápiát sürget, és közben nem hangsúlyozza, hogy az egészségi állapot és a negatív korfa annak a törekvésnek az eredménye, mmellyel őket - életszínvonalukat, fogyasztói társadalmukat, szabad versenyüket és családjaikat, népességszaporulatukat utánozni szerettük volna. Kézzelfogható eredmény származna belőle, ha minderről lemondanánk, s akkor a jelenlegi 6 év korhátrány (ennyivel hal meg minden magyar állampolgár korábban nyugati "megfelelőjénél") talán néhány évvel összezsugorodna.
A megoldás - bár távol legyen tőlük minden beleszólás - az egészségügy finanszírozásának megváltoztatása. Egyrészről a kórházi ágyak csökkentése. Azt már csak nagyon halkan kérdezzük segítőinktől, hol az nem létező szociális hálózat, mely a nem létező nővérek munkáját átvenné? Hol az a családanya, aki ápoló és karitatív munkát végez ahelyett, hogy betanított vagy szövőnői "hivatást" választana? Hol az a hálózat, mely a nyomor betegeit átvállalja a pszichiátriai és elfekvő osztályoktól?
Most már kézzelfogható járulékfizetési hiányok mutathatók ki, és könnyen megjósolható az arány további romlása, mely a fizetésképtelen és a nem megszületett - értsd elabortált - lakosok számának növekedéséből-hiányából adódik.
A jelentés rá mer mutatni arra, hogy a kórházak eladósodása nem a menedzsment rossz működése, hanem az elavult rendszer, de méginkább a finanszírozó helytelen politikáján múlik.
Mit tartunk akkor, kedves barátaim? Talán a korábbi tendenciát, a korábbi szembekötőt vagy éppen a nadrágunk zsinórját, hogy le ne csússzon?
- DI -