Bolyai János
(1802. december 15. - 1860. január 27.)

„...egészséges, nagyon szép gyermek, finom vonásokkal, fekete hajjal s szemöldökkel és égő sötétkék szemekkel, melyek úgy ragyognak némelykor, mint két drágakő. Ennyiben az anyja, különben hozzám is sokban hasonlít.”

Bolyai Farkas korán felismerte fia fejlett megfigyelőképességét, éles logikáját. János 12 éves, amikor zenei tehetsége is megmutatkozott, vonósnégyesben elsőhegedűs volt. 15 évesen letette a mai érettséginek megfelelő szigorlatot. Ebben az időben írja róla apja: 

„Szeret másokat szekírozni , úgyhogy ritka emberrel nem jő össze . Némelykor engedetlen, kivált az anyjának, mely a nevelés hibája. Mindazonáltal megjobbíthatja, ha akarja. Másokat nem rágalmazó, ha jót nem tud valakiről mondani, semmit sem mond. Nem hazug. Az igazságot nem engedi, amely nem prudentia . Szánakozó, amikor nem segíthet is. Háládatos. Senkit hibájáért nem utál. Jószívű. Haragos, amíg elfelejti a megbántatást. Nem fantlis ...”

Gauss lett volna az ideális tanító, de erre nem kerülhetett sor. Megalkudva a lehetőségekkel Bolyai János a bécsi hadmérnöki akadémiára került. Itt is tanult matematikát, de ez nem kötötte le. 1822-ben fejezte be hadmérnöki tanulmányait. Egyéves különleges kiképzés után kinevezték a temesvári erődítéshez. Nem tudott belemélyedni a nem neki való feladatokba. Tovább folytatta matematikai kutatásait, melyről örömmel számol be apjának: 

„...A feltételem már áll, hogy mihelyt rendbeszedem, elkészítem, s mód lesz a paralelákról egy munkát adok ki; ebben a pillanatban nincs kitalálva, de az az út, melyen mentem, csaknem bizonyosan ígérte a cél elérését, ha az egyébiránt lehetséges; nincs meg, de olyan felséges dolgokat hoztam ki, hogy magam elbámultam; s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édesapám, megismeri; most többet nem szólhatok, csak annyit: hogy semmiből egy új, más világot teremtettem; mindaz, valamit eddig küldöttem, csak kártyaház a toronyhoz képest.”

Felfedezése:olyan geometria is lehetséges, amelyben az V.posztulátum (egy síkon egy adott egyenessel a rajta kívül fekvő ponton keresztül csak egy párhuzamos húzható) nem alapigazság, ez a nemeuklideszi geometria. Ezzel a felfedezéssel óriási távlatokat nyitott a matematikai és elméleti fizikai kutatások számára. Apja Tentamen című művéhez kapcsolva adta ki Appendix (Függelék) című munkáját 1831-ben. Szinte vele egyidőben dolgozta ki Lobacsevszkij is a hiperbolikus geometria alapjait. Ezért nevezi az irodalom az első nemeuklideszi térelméletet Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometriának. 
Bolyai János szeretett volna részt venni a szabadságharcban, de betegsége megakadályozta ebben. Haditervet dolgozott ki, melyet azonban elvetettek. Élete utolsó szakaszában az emberiség boldogulását elősegítő enciklopédikus mű összeállításán dolgozott, de „Üdvtana” végleges megfogalmazásához már nem volt elég ereje. Fennmaradt viszont az Üdvtan ajánlása. Ez azért is érdekes, mert ezzel is bizonyítja, minden viszálykodás, torzsalkodás ellenére mennyire vágyott apja szeretetére. Az ajánlás így szól: 

„Bolyai Farkas atyámnak, az emberiség javára s közös szerencsétlenségünkre értetlenségből, elragadott vak indulatból félreismert magam megismertetésére s illő színbe és fénybe helyezésére, szívre, lélekre hatólag végrendeletül, a legbuzgóbb s a közjóért égő szívvel és bizodalmasan ajánlom e művet; a rideg bolyai birtokból mostohán kitagadni akart, de azalatt a föld minden kincseivel felcserélni nem kívánt mennyei uradalomban élt, s magának krisztusi erősséget és vigasztalást szerzett, nyert, elsőszülött fia, János.”

Az Üdvtan sohasem jelent meg, el sem készült, csupán cédulajegyzetek maradtak garmadával, ezeket pedig János féltékenyen őrizte, így apja sem olvashatta soha a fenti ajánlást. Bolyai János gondolataival, geometriai eredményeivel messze megelőzte korát, de jelentőségét csak a múlt század vége felé kezdték felismerni. Egyik legnagyobb tudósunk minden elismerés nélkül halt meg 58 éves korában, 1860. január 27-én. 

„ Maradjon mindnyájunk neve örök feledésbe: a’nál inkább fog élni szellemünk a’ tanban, mely a’ megszabadított ‘s újjászületett emberiséggel együtt... él? sírkövünk lesz.” (Bolyai János)

Forrás: http://www.bolyai-kkt.sulinet.hu/