Mt 25.14-3 Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. - Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. - Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. - Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. - Te mihaszna, lusta szolga! - kiáltott rá ura. - Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik.

"Nem vagyunk egyformák"- kiabálják az individualisták, amikor bármely hitvallásban azt a közös "kaptafát" vélik felismerni, melytől annyira irtóznak. Igazuk is van. Csupán az a kérdés, hogy kell-e, szükséges-e választ adni erre a tiltakozó hangnemben feltett kérdésre, melynek pozitív mögöttes tartalma az egyéniség tisztelete, a félelem a csorda-szellemtől, negatív tartalma pedig éppen a másság nem tisztelete akkor, amikor az tőlünk akar különbözni, esetleg éppen abban, hogy ő nem akar annyira különbözni a másiktól.
Akik olvasták az ezen az oldalon megjelent korábbi írásokat, azokat nem lepi meg a válasz második fele: a bűn unalmas, egyforma, és éppen a szeretet találékony, változatos, egyénre szabott. A hit szerinti életről sok minden elmondható, de az aztán végképp nem, hogy unalmas vagy egyhangú lenne!
A második gondolat az örök aggódásról vagy éppen nemtörődömségről szól, amikor örökké pergetjük vagy éppenhogy nem számoljuk a kapott talentumokat, sőt szórjuk, tékozoljuk az Úrtól kapott kisebb-nagyobb vagyont. Sokan mérik - főleg manapság - vagyonukat a szomszédhoz, egy-egy ismert emberhez, sztárhoz, és büszkék vagy éppen elkeseredettek az összehasonlítás eredménye miatt. Mintha a hétköznapi élet beszürkítené, annyira szmogossá tenné a környezetünket! Hogy éppencsak fulladozva, komolyabb tevékenységre képtelen módon tudnánk benne vegetálni! A valódi lehetőségekről nem esik benne szó, és igencsak nagy pofonnak kell elcsattannia - szellemi értelemben - szűk környezetünkben, hogy felbukkanjon emlékképeinkben a talentumokról szóló példabeszéd. Csak kiáltó szociális ellentétek-különbségek motiválják annyira a ma emberét, hogy döbbenten tegye fel magának a kérdést: ebben a helyzetben hány talentumot kapott a másik, a tőlünk fényévre levő, és mennyiről kell nekem elszámolnom, ha visszajön a gazda?
A mai perikópa ébresztette belső képek közül ugyancsak töredékgondolatnak szánom a következőt. Sokan gondolják úgy, hogy olyan Istennel találkozunk halálunk után, amilyennek a képét magunkban formáltuk. Tehát a számonkérő istenképpel rendelkezők ezzel az Istennel, a nem aggodalmaskodók a szerető Istennel fognak találkozni. Van néhány vargabetű és buktató ebben a gondolatmenetben, annyi azonban bizonyos, hogy a hamis kép rossz cselekedetsort indíthat el, ez a fajta ismeret nem szabadít fel.
Végül is nagyon fontosak a kapott talentumok, mert ezek adják azt az öröklött "vagyoni lehetőséget", mellyel az örök élet megnyerhető vagy elveszthető. Ne feledjük azonban Jézus ismételten felsorolt párhuzamait: kevésben - sokat, kevésben - sokat. Az első jelző attól óv, hogy legyünk bármilyen tehetségesek, itt a földön a "kevés"-ben dolgozunk, de ettől függ - és ez tart távol még a lehetőségtől is -, hogy ignoráljuk, elrejtsük, elássuk a még oly kevéske alkalmasságunkat az érték terjesztésére, növelésére. Ugyanis csak a kincs gyarapítása - értsd mások meghívása életünkön keresztül - eredményezheti, hogy majd ránk bízzák-e a sokat, - ha úgy tetszik - a végtelent.
- DI -