Színész indult Sopronból

    Sopron számon tartja színészeit, az itt születetteket, az innen indultakat és az itt játszókat egyaránt. Sövegjártó Áron Sopronból indult. A színészi pályához szükséges tehetsége mellé azóta Gór Nagy Mária Színitanodájában az iskolában megtanulható ismereteket is megszerezte, bár mint ő maga mondja, a tehetség mellé szorgalomra, iszonyatos mennyiségű munkára, munkabírásra, alázatra is szükség van. És egy kis szerencse sem árt - teszi hozzá mindehhez Áron, aki soproni Fáy-s korában még nem készült tudatosan a világot jelentő deszkákra, ám ahogyan a soproni évekre visszagondol az énektagozatos iskola, a zongoraórák, a színház mind hozzátett valamit ahhoz, hogy végül is a színészethez kötötte sorsát.

- A Petőfi Színház Szegény Lázár kamaratermi előadására már volt olyan, aki arra a napra kérte a jegyet, amikor a Sövegjártó Áron is játszik. Nehéz a szülővárosban fellépni?
- Engem kifejezetten inspirál, hogy éppen a soproni színházban játszhatok és, az is, hogy az ismerősöknek, barátoknak is meg kell felelni.

- Prózai és zenés darabokban, sőt mozgásszínházban egyaránt kipróbálta már magát. Nem csak zenés darabokban énekel, hanem énekesként is gyakran fellépett már.
- Nem szabad kizárólagosan és feltétlenül egyetlen műfaj mellett dönteni. Jó, ha az ember több területen megmutathatja, hogy mit tud, mire képes. Jelenleg a prózai szerepeket a zeneieknél összetettebbeknek érzem, hiszen a zene segít az érzelmek kifejezésében. Végül is, mindkettőben jónak kell lenni.
Az első hatalmas lendületet másodéves koromban kaptam: bekerültem a Zsurzs Kati rendezte, végzősök darabjába. Akkor találkoztam először "igazi" rendezővel, darabbal, és akkor kellett igazi színpadra kiállnom. Aztán következett a Fiatalok Színháza, ahol a musicaltől a prózai darabokig mindenben kipróbálhattam magam. Egyik eddigi legnagyobb feladatom a Pintér Tibor rendezte Cyranóban Christian és a vicomte szerepe volt.

- A Szegény Lázár?
- Mindenképpen előrelépés, egyrészt Valló Péter igen jó rendező, hatalmas tudással, tapasztalattal, rengeteget lehet mellette tanulni. Különleges darab, különleges helyen, rengeteg stilizációval. Több kiváló színész között kellett helytállnom. Jó azt tapasztalni, hogy az igazi nagy színészek nem éreztetik azt, hogy kezdővel van dolguk, ez sokat segít a prózai oldalamat csiszolgatni. Gyöngyösi Tamás tanárom volt, a Mozgásszínházban is dolgoztunk együtt, így a Szegény Lázár-ban könnyen megértettük egymást.
Hat éve aikidózom, a mozgásban ez is sokat segít. Nem elég 22 évesnek lenni ahhoz, hogy a darabban, ha kell, valaki az asztalra ugorjon. Amikor azt mondják, hogy ugorj fel az asztalra, akkor fel kell ugorni. Nem pedig azt kérdezni, hogy hogyan.

- Hol érzi magát otthon Sövegjártó Áron, a soproni színész?
- A pesti és a soproni otthonra is azt mondom már: hazamegyek. Pesten mégis sokkal több a lehetőség. A Sopronban bemutatott darabon kívül játszom a Fiatalok Színházában, a Ruttkay Éva Színházban, a Vidám Színpadon. Nagy kitüntetésnek tartom, hogy májustól az Operaház fantomjában is játszhatom a Madách Színházban. Júniusban végeztem, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy már ennyi darabban szerepelhetek.

- Szerepálmok?
Azt szeretném, hogy amire beérek, folyamatosan jöjjenek azok a feladatok, amelyekből tovább építkezhetem. Hiába a tehetség, ha nincs tapasztalat. Tudom, hogy folyamatosan dolgoznom és tanulnom kell: énekelni, táncolni, beszédtechnikát, mozgáskoordinációt. Folyamatosan figyelek, olvasok, mindent, ami a színházzal kapcsolatos.

A soproniak a Szegény Lázár-ban találkozhatnak Sövegjártó Áronnal, akinek szakma szeretetében, póztalan őszinteséggel induló fiatalos lendületében már érdemes figyelni egy-egy olyan színpadi pillanatra, amely után a nézőtér – döbörgő tapsnál többet érő – szívszorító csendjében igazoltatik vissza a tehetség és az elvégzett munka.

(Kisalföld-cyberpress)
Fotó: Kisalföld