Ezen a héten két oldalról is eljutott mindannyiunkhoz aktualitása folytán az ember megvédésének szükségessége. Mint olvashattuk, a Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatói tiszteletre méltó szorgalommal felmérést készítettek a soproni szórakozási lehetőségekről. Ugyanakkor az Országgyűlés is most tárgyalja az új kábítószertörvényt. Sokan fűzték hozzá gondolataikat. Okosabbat aligha lehet mondani róla, mint ami elhangzott.

Ami miatt mégis kényszerítve érzem magam arra, hogy néhány gondolatot és tényt közzétegyek, az egy közös tulajdonsága mindkét "ügynek": megoldatlanok. Nem ismerve a soproni felmérést nem tudom, hogy a szórakozóhelyek ilyen, kábítószerterjesztő, nem elhanyagolható hatására rákérdeztek-e a hallgatók, s ha igen, a válaszok megbízhatók voltak-e?
Legyünk őszinték! Akik valamiképpen outsiderek, kívülállók vagyunk, és onnan nézzük mások szenvedélybeli szenvedéseit, addig ritkán válunk aktívvá, amíg ez személyesen nem kényszerít erre valamennyiünket. Kétségtelen, hogy van bennünk egy adag - nem oktalan - félelem, hiszen tudjuk, hogy a szórakoztatóipar egy része közös határmezsgyén mozog a kábítószerkereskedelemmel.
Addig regényes vagy rémisztő, de nem sok közöm van a dolgok folyásához, amíg csak hír szintjén vagy egyéni beszámolókból ismerem a tényt pl., hogy a soproni középfokú iskolák közül volt egy néhány éve, melynek hallgatósága csaknem száz százalékban belekóstolt a füvek valamelyikébe. Nyilván nem az órarend valamelyik 45 percében, hanem egyéb szervezett alapon.
Egészségügyi vonatkozása csupán annyi a dolognak, hogy az akut mérgezések ellátása valamilyen szinten még csak megoldott, bár, ha belegondolok, hogy ezt valóban profi szinten Budapesten is csak egy osztály végzi, akkor elgondolkodom.
Egy hete lehetett szerencséje a háziorvosoknak Győrben résztvenni egy továbbképzésen, melynek témája éppen a kábítószerezés volt. Egészségügyi, jogi, szociológiai és kriminológiai hátteret vázolva hangzottak el ott előadások, s tanultunk meg olyan fogalmakat, melyekről eddig nem is hallottunk. Nem hiszem, hogy sokunk messze tudhatta magát attól a jogi gubanctól, mely könnyen visszaüthetett volna eddig is valamennyiünk fejére.
Az egyébként sem rózsaszín képben a legelgondolkodtatóbb az, hogy a leszoktatás 90%-ban SIKERTELEN.
Aki már kipróbálta a betegelhelyezés reménytelen küzdelmét, az tudja, hogy alig néhány civil-egyházi közösség foglalkozik ezekkel az emberekkel, s oda bejutni nagyon nehéz. Fiatalokkal foglalkozó egészségügyi intézmény nem is létezik, s nem egyszer külföldi, egészen kanyargós úton szerzett címek és ismeretségek tartják csak fenn a későn ébredő szülőkben a reményt: nem egy testileg-szellemileg leépült roncsot találnak egyszer majd gyermekük helyett, vagy a Kék fény adásából értesülnek utódaik anyagi haszonszerzés céljából elkövetett cselekményeiról, vagy fekete zsákban szállítják el fiúk-lányuk tetemét egy "aranylövés" után.
Ha most azt mondom, hogy komplex kérdésről van szó, akkor igazam is van, de el is tussolom azok felelősségét, akik közvetve-közvetlenül ezért felelősek. Örülnék, ha az adatok és elemzések abban is segíthetnék a soproniakat, hogy egyénileg és közösségben, akár mint város, megvédjék a szórakoztatás eme "melléktermékétől" mindazokat, akikben sikerül feltámasztani az érték iránti vonzalmat.
Ha valamire, akkor erre nagyon érvényes az ismert mondás: "tartalommal kell megtölteni mindazon kereteket", melyeket egy jól sikerült felmérés és egy olyan-amilyen törvény nyújtanak.
Magam is elkötelezett híve lennék a fogyasztóknál a büntetésvégrehajtás intézményeinek belsejével kötött ismerkedés elkerülésének. Azt azonban tudnia kell mindenkinek, hogy ilyenkor minden érdekeltet hozzáértő és szerető embereknek kell élő falként körülvenni. Szép, lelkes - s talán igaz - szavakkal legföljebb média-hatást lehet elérni, indulatokat lehet szítani, de gyógyítani annál kevésbé sikerül.
- DI -