Lk 1.26-38 A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

Már nagy emberek is beszéltek, írtak arról, hogy látszólagos különállóságunk és valódi egyediségünk mellett mégis milyen sok közünk van egymáshoz. Elég, ha csak Hemingway regényéből idézzük a mindenki által idézett sort: "Soha ne kérdezd, kiért szól a harang! A harang érted is szól."
Talán nem erőltetett a gondolat kiterjesztése, extrapolációja, ha azt feleljük erre, hogy tulajdonképpen mindenhez "közünk" van, ami a világban történt-történik-történni fog. Ha nagyon "klasszikus-idéző" formában vagyunk, rávágjuk, hogy "egy ember sem sziget". Talán ez a magyarázata annak, hogy a nem hívőnek is van általános "számonkérési joga" mindenki mástól, mert rajta is csattan adott esetben az ostor, melynek nyelét egészen máshol egészen más valaki fogja.
Ha a gondolatmenetet elfogadjuk, és mutatis mutandis (változtatva a változtatandókat) most ismét elővesszük a mai evangélium "anyagát", akkor már nem olyan váratlanul mellbevágó az állítás, hogy a szürke, poros izraeli falucskában, Názáretben 2000 évvel ezelőtti találkozás igencsak közelről érint mindannyiunkat. Noha titokban csak két személy, egy angyal és egy - tenager-ek figyelem!- "tini lány" találkozója zajlik, mégis a világ sorsa dől el bizonyos értelemben a szabad akarat tiszteletben tartásával történt megkeresés során.
Nem szívesen tetszelegnék a történész szerepében, aki valamilyen módon fontossági sorrendbe rakja a világtörténet eseményeit, de az említett találkozás a keresztény hívő ember számára az első háromban benne van. Aligha volt ember - Máriát is beleértve - aki felfoghatta volna, mi is történik a falusi házikóban, és most is csak részleteiben, a személy korlátozott értelmi és érzelmi lehetőségeivel fontolgatjuk az angyali üdvözlet mondatait, így, karácsony előtt néhány nappal.
Új időszámítást hozhat bármikor a mi életünkbe is a lehetőség, ha legalább annyit felfognánk belőle: elmondhatatlanul fontos minden találkozás! Hosszú időre meghatározó, és mások életébe "belemászó" következményekkel bír minden emberi döntés. Mindkét lehetséges irányban.
Mielőtt bárkit agyonnyomna a rászakadt felelősség, azt kell tudatosítania mindenkinek magában: a mi döntésünk csak a harmadik lehet, az első kettő már megtörtént. Isten akarta, hogy legyen, és a leány szájából elhangzott az igen, hogy meghallgathassuk a karácsonyi üzenetet: "Nagy örömet hirdetek néktek".
- DI -