Az emberiség tragédiája
''Kotyvaszt, s magát istennek képzeli...''
2002. december 27. 16:19
www.mno.hu

Zimonyi Melinda
Megszületett az első klónozott csecsemő - visszhangoznak karácsony után a világ hírközlő csatornái. Hogy a raeliánus szekta bejelentése valós alapokon nyugszik-e avagy sem, ma már szinte mindegy. Ha ők nem is klónoztak embert, megteszi majd más, hacsak nem került már sor erre korábban - a nyilvánosság kizárása mellett.

 
Zichy Mihály illusztrációja Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez
A géntudomány fejlődésével nagyon mindennapivá és kézzelfoghatóvá vált az a lehetőség, amely addig legfeljebb utópisztikus könyvek és futurisztikus filmek témáját képezhette. Valóban, a tudomány ma olyan szinten áll, hogy képesek vagyunk embertársaink újraalkotására. Képessé váltunk a teremtésre. Lehetőségeinknek pedig csak tudásunk jelenlegi végessége és erkölcsi normáink szabnak (egyelőre) határt.

Jogtalan lenne azonban valamennyi tudóst felelősségre vonni. Hiszen ők csupán azt teszik, amit mi valamennyien: kíváncsiságukat elégítik ki. Megpróbálják megérteni, megismerni a minket körülölelő világot és annak titkait. Ez az ember egyik legalapvetőbb vágya és célja: titkokat akar kifürkészni, hogy segítségükkel mindennek ura legyen. A tudósokra azonban nagy teher hárul: egyelőre nem tudjuk, ki lesz az első, aki "beadja a derekát". Nem tudni, mikor enged egyikük a csábításnak, és állítja tudását valamely hatalom szolgálatába.

Az első kutatásokat nyilvánvalóan a jó szándék vezérelte, hiszen a genetika segítségével ma gyógyíthatatlannak hitt betegségeken segíthetünk. Klónozott testrészek átültetésével hasznára lehet az orvostudomány az emberiségnek. Azonban tudjuk: az ismeretszerzés csak a kezdet, azt követi azok felhasználása - jó vagy rossz célra, amelyik a hatalomhoz segíti az arra vágyókat.

Ma a jó és hasznos céloknál tartunk - azokat szeretnénk elérni, ezért fürkésszük az univerzumot. Ezért alkotunk előbb bárányt, aztán marhát, majd emberi testrészeket, végül magát az embert. Aztán elképzeljük, hogy képesek vagyunk a teremtésre, és elhisszük, hogy a világ urai vagyunk.

Benépesítettük a Földet, és közben - anélkül, hogy észrevennénk vagy tennénk ellene - felemésztjük azt. És eközben újabb titkokat hajszolunk, újabb falatot akarunk lecsippenteni a megismerhetetlenből. Ez az ámokfutás azonban nem lehet végtelen.

Talán nem alaptalan Madách Imre majd százötven évvel ezelőtti gondolata. Lucifer a teremtésről szólva így figyelmezteti az Urat:

"Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyezéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt s magát istennek képzeli.
De hogyha elfecsérli s rontja majd
A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? -"
 

Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhová, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába.

Megvilágosodni bárhol lehet! A hegyekben, hol sok a fa és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával. Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és rézércbányában fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátránypapírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak. Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát.

Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, néhány vekni kenyérrel kimennék oda, ahol megállt az élet. Az idióta kisgyermekekkel elmennék málnát szedni, gombászni. Megtanulnék kosarat, seprűt kötni Mariska nénitől, aki pont olyan fehér ember, mint mi, csak nincs senkije, és havi 160 ezer lej segélyből kellene megélnie. De ez lehetetlen: ő tudatosan készül az éhhalálra.

Elbeszélgetnék szomszédasszonyával, akinek a rák az orrát teljesen leette. Ő nem tesz semmit – szokja a halált. Megismerkednék Annamáriával, akinek nincs se apja, se anyja. Testvére nevelte fel, 15 évesen szülte első gyermekét egy részeges bányásznak, akivel olyan viskóban lakott évekig, amelybe esténként beengedték az állatokat is. Most sok az üres lakás, és máshol laknak, de férje ugyanúgy veri őt is az ostorral, akár az állatokat. Elbeszélgethettek arról, hogy anyósa hogyan őrült meg, és futott meztelenül a földeken, míg meg nem halt. De azt is megbeszélheted vele, hogy valóban medve ette-e meg a négyéves kisfiút az erdőben, vagy talán a kutyák? Ő még nincs húszéves, de két gyermekével már olyan sokat élt, mint más száz év alatt.

Szintén itt lakik egy vénséges nagymamával négy idióta gyermek egy kimondhatatlanul koszos házban. Fogyatékosok, de sokat tudnak mesélni az élet titkairól. Végignézték, ahogy a nagyapjuk a fájdalomba beleőrült és belehalt. Kezdetben csak egy seb volt a lábán, amely üszkösödni kezdett, s ahogy teltek a hetek, a férfinak fekete lett térdtől lefelé a lába, és nagyon büdös. Lábát lógatva feküdt és üvöltött – akkor már nem nézett vissza senki a szeméből. Másnap belehalt abba a karcolásba, amelyet felétek egy kis sebfőző vízzel és ragtapasszal elintéznek.

De szóba állhatsz egy tizenhárom gyerekes anyával, aki most veszítette el legnagyobb fiát, az egyetlent, aki munkába állt és dolgozott. Férjénél van a bánya kulcsa, ott tartják a kredencben egy cukrosdobozban. Elkérheted és lemehetsz az aknához. Minden ott van, a csillék, bennük az érc, a munkavédelmi sisakok, minden, mintha csak most hagyták volna félbe a hajtást a bányászok. Csak a hozzáértő szemek látják, hogy itt meghalt minden.

Először mellbe fog vágni mindaz, amit látsz, hallasz. Lehet, hogy sírni fogsz, és átkozni ezt a világot, amelyben jól fésült alakok háromszáz eurót adnak egy kutyáért, de egy nyomorult gyermek meg kell éljen havi tízeurónyi segélyből. Nem érted, hogy lehet az, hogy ezeket az embereket a társadalom kivitte a hegyekbe kommunizmust építeni, s most annyi pénzt sem ad, hogy napi fél kenyérre jusson, nem beszélve húsról, buszjegyről, villanyszámláról, orvosságról. Egy őrült eszme felsodorta őket a hegy tetejére, s mint az elhaló hullám, lerakta, otthagyta őket. Már nem fegyveres őrök, hanem a mérhetetlen szegénység, a nyomor s ennek gyermeke, a fogyatékosság meg az emberek közönye tartja fogva őket.

Nagyon furcsa ötleteid lesznek. Lefekvés előtt azon fogsz gondolkodni, hogy rablóbandává kellene átszervezni ezeket az embereket. Magad is csodálod, hogyan önt el a gyűlölet, és lassan felfedezed magadban az anarchistát. Hangosan kimondod, hogy nem érdemli meg az életet az a társadalom, melyben a kutya több húst eszik meg egyszerre, mint egy gyermek egész hónapban. Félelmetes erők szabadulhatnak fel benned, de ne siess, ne kapkodj és ne dönts, próbálj meg nagyon nyitott lenni. Másnap sétálj egy nagyot a természetben, nézd a fákat, a felhőket, a madarakat. Közben sírhatsz, káromkodhatsz, imádkozhatsz. A fontos az, hogy dőljenek le falaid. Omolj össze. Engedd be életedbe mindazt, mi körülvesz.

Ne te légy, aki belép hozzájuk. Ne csinálj semmit. Ne szervezd ezt a világot. Nicaraguában nem formálunk, hanem formálódunk, nem tanítunk, hanem tanulunk. Nem adunk, hanem kapunk. Neked előbb meg kell világosodnod, hogy magad is árasztani tudd a fényt.

Alulról nem látod a perzsaszőnyeg mintáit. Emelkedj fel, a nagy egészet nézd. Vedd észre, hogy a sötétet nem lehet ütni, vágni, törni. A sötét egyszerűen a fény hiánya. Nem kell harcolni a sötétség ellen, nem lehet erővel összetörni és kilapátolni.

Csodálkozz rá a napra, amely megjelenik és körülötted minden formát, életet kap. Mindez egyszerű, de át kell élned. Dél felé edd meg száraz kenyered. Lassan, komótosan harapj, ügyelj, hogy egyetlen morzsa se hulljon a földre. Tudd, hogy a napfénynek és a sárnak gyermekét, a kenyeret eszed. Csodálkozz el azon, hogyan tud ilyen finom lenni az üres kenyér. Keress egy forrást, de ne siess! Add meg a módját: ereszkedj térdre, érintsd szádat a forrás vizéhez, mintha csókolóznál, és csak aztán igyál. Érezd, hogy átjár a kristálytiszta hegyi forrás vize. Eggyé válsz a földdel, beléd hatol az élet. Nézd a forrást, nézd a sarat a forrás fenekén, lásd, fogd meg a kezeddel. Hunyd be a szemed, és érezd a fényt, a meleget, mely kenyeret, vizet fakaszt.

Menj tovább. Talán megérted, hogy te is ez vagy: marék por csupán. Ha valahonnan fentről rád hull a végtelenül tiszta és szent fény, te is képes leszel néhány magot befogadni, és kenyeret adni, forrássá válni. Mindez végtelenül tiszta és egyszerű: láss, higgy, szeress.

Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért te is fogadj be mindent Nicaraguában. Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess! Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik. Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz. Minden nagyon egyszerűvé, áttetszővé válik. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a világért fakad. Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani. Hiszed, hogy nem csak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek. Szelíden belesimulsz az Úr kezébe, a Jó Pásztor lábához kuporodsz. Érzed, hiszed, ha szólít, erőd lesz vezetni a nyájat. Minden a helyére kerül, és már nem zavar semmi. Érzed a hegyeket mozgató erőket magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos. Semmi sem fontos, csak az a kapcsolat, mely mint a nap, lassan felkel, és beragyogja világodat. Istennek társa vagy, megvilágosodtál, ott vagy Nicaraguában.

A Szent István Kiadó harmadéve új fordításban jelentette meg Szent István királynak fiához, Imréhez intézett Intelmeit. A fordítás - az időközben elhunyt Bollók János professzor nagy szakértelemmel készült munkája - néhány alapvető vonatkozásban módosítja a régebbi, félrevezető fordítások alapján kialakított képet első királyunk elgondolásairól.

Mindenekelőtt az Intelmek leggyakrabban idézett mondatát helyesbíti, amely szerint "az egynyelvű és egy erkölcsű ország gyenge és törékeny". Erre a szövegrészre alapozták a soknemzetiségű Habsburg-birodalom politikusai éppúgy, mint a mai internacionalista-globalista világ politológusai a Szent István-i állameszmének nevezett tévtant, amely szerint minél több külföldi bevándorló befogadásával kívánta soknemzetiségűvé tenni az országot Szent István király. Bár Mályusz Elemér, az 1945 után félreállított kiváló történész már 1939-ben rámutatott, hogy a latin szövegben szereplő regnum szó jelentése itt nem "ország", hanem "királyi környezet, királyi kíséret", tehát nem az ország etnikai felhígítását, hanem a király kíséretének erősítését javasolja István, figyelmeztetését szándékosan elhallgatták (elhallgatják).

Bollók fordítja először "királyság" szóval "ország" helyett a regnum szót. A nyelvi tények cáfolhatatlanul igazolják Mályusz megállapítását. A tíz fejezetre oszló Intelmeknek mind a tíz fejezetében a "királyi udvar" (aula), "királyi palota" (regia, regale palacium), "királyi korona", "királyi trón", "királyi tekintély", "kormányzás", "királyi törvénykezés" kifejezés szerepel a regnum szó szinonimájaként, sohasem az ország egészéről van szó, amelyre a szöveg a monarchia, patria, provincia szót használja. A szövegrész értelemszerű fordítása: "Az egyetlen nyelvet és egyetlen szokásrendet ismerő királyi hatalom (környezet, kormányzat) gyenge, törékeny."

Az Intelmek hatodik fejezetének címét (amelyben az említett mondat szerepel) szintén először Bollók fordítja helyesen. Eddig következetesen "a vendégek befogadásáról" alakban fordították, Bollóknál: "A vendégek marasztalásáról (detentio) és ellátásáról". A latin detentio szó sohasem jelent "befogadás"-t, hanem visszatartást, marasztalást. ("Befogadás" latinul receptio volna.) E fejezetben azt tanácsolja István, hogy a máshová készülő bölcs papokat, valamint a bármi okból hazájukból távozó, másutt megélhetést kereső nemes lovagokat beszélje rá Imre az udvarában (nem általában "az országban") maradásra, és ott illő módon gondoskodjék eltartásukról, "hogy szívesebben maradjanak nálad, mint hogy máshol lakjanak". Ugyanezt tette István is, amikor Gellértet rábeszélte az udvarában maradásra, és a legenda szerint fia nevelését is rábízta.

Ugyanebben a fejezetben érdemes felfigyelnünk a külföldi lovagok királyi kíséretben tartásának indokolására. A magyar fordításban: "fegyveres erőt" (diversa arma) hoznak magukkal. A diversa "különféle" jelző mutatja, hogy nem pusztán fegyveres erőt jelent az arma szó, hanem különböző harcmodort, hadi ismereteket. Hogy erre miért van szükség, azt nyíltan kimondja a szöveg folytatása: hogy a külföldi hadviselés fortélyait is jól ismerő, jól szervezett hadsereg elvegye a külföld kedvét a támadástól, követelőzéstől (perterritant exteroroum arrogantiam), és a kilencedik fejezetben is megismétli, hogy mindenkor számítani kell a külföldi betörésekre. Ez rávilágít az Intelmeknek a szövegben ismételten visszatérő, de szándékosan elhallgatott gondolatára: István király tisztában volt vele, hogy a "keresztény Európától" nem számíthat jóindulatra: a szomszéd államok állandóan készen állnak a támadásra, hódításra...

Szintén lényeges a nyolcadik fejezet egyik mondatának helyes fordítása, illetve értelmezése. A fejezet az uralkodóházbeli ősök (antecessores patres) példájának követését szorgalmazza: "Nehéz lesz megtartani királyi hatalmadat ezen a vidéken, ha nem fogod utánozni az előtted uralkodó elődeidet", azaz az Árpád-házi fejedelmeket. A szöveg hasonlattal folytatódik: a görögöket görög, a latinokat latin szokás szerint kormányozták. Tehát a külföldi minták szolgai utánzásától óvja fiát Szent István: a magyarokat magyar szokás szerint kell kormányozni. Ez a mondat rávilágít István nemzeti hagyománytiszteletére, amit a hagiográfia (és a történelemtudomány) hallgatással mellőz. Ráadásul Imre fejedelmi elődei az atya kivételével pogányok voltak, mégis példaként állítja őket fia elé a mélyen keresztény király.

Ez a gondolat semmiképpen sem származhatott az Intelmek szövegét megfogalmazó, ismeretlen keresztény főpaptól, csakis magától Istvántól. Nehezen eldönthető vita tárgyát képezi a kérdés, hogy mennyiben tekinthető maga István az Intelmek tényleges szerzőjének, ha nem is a pontos megszövegezőjének (a formába öntés szemmel láthatólag egy tudós és igen kegyes pap műve volt), de legalábbis a témák sugalmazójának. A szöveg figyelmes olvasása talán közelebb visz a kérdés megközelítéséhez. Tudnillik a tíz fejezet közül hétben, és még inkább a bevezetésben, meglehetősen semmitmondó erkölcsi elvek olvashatók kegyességről, igazságosságról, hitbuzgalomról, papok tiszteletéről, ugyanúgy, mint a többi középkori "királytükörben". Ezek a fejezetek tömve vannak bibliai idézetekkel. Viszont a fentiekben tárgyalt három fejezet, amelyekben konkrét államvezetési tanácsokat ad fiának a király, tartalmilag erősen elüt a hasonló, külföldi királytükröktől. És ebben a három fejezetben egyetlen bibliai hivatkozás sem fordul elő! Ez a feltűnő különbség nehezen magyarázható mással, mint azzal, hogy itt maga István beszél, a pap csak megfogalmazta a király utasításait, míg az általános kegyes elvek kifejtését rábízta a papra.

Tehát ha kellő figyelemmel olvassuk és fordítjuk az Intelmek latin szövegét, arra a megállapításra jutunk, hogy a Szent István-i állameszme nem az ország etnikai felhígítását és külföldi szokások szolgai átvételét jelenti, hanem ellenkezőleg: a nemzeti hagyományok őrzését, és a külföld hódító szándéka elleni védekezést.

Vekerdi József

A tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Hírlap az idén is kifaggatott jeles művészettörténészeket, melyek voltak az év legjobb, legrosszabb kiállításai, illetve milyen tendencia rajzolódott ki a kortárs művészetekben. Összeállításunkban Beke Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, Néray Katalint, a Ludwig Múzeum főigazgatóját és Fitz Pétert, a Fővárosi Képtár igazgatóját kérdeztük meg.
 
/ A Műcsarnokban mutatták be a Vajda Lajos Stúdió munkáit Fotó: Dezsô Tamás /
Beke László
1. Az év legjobb kiállítását nem tudom megnevezni, a legnagyobb port kavaró kiállításokat igyekszem elfelejteni, a legnagyobb nézőszámot elérőket pedig inkább a politikai PR-hatáselemzők figyelmébe ajánlanám. Több nagyon jelentős kiállítás is volt ebben az évben, köztük a C3 Központ által a Műcsarnokban szervezett Látvány cíművel szemben elfogult vagyok (eredeti címét, mely az angol "VISION” változat vizuális tükörfordítása volt, akkor sem tudta a nyomda megjeleníteni, amikor e lap hasábjain beszámoltam róla). Talán a legmaradandóbb volt számomra Megyik János kiállítása Nagy Bálint és társai Hajós utcai pincegalériájában. Megyik különlegesen kivágott profilú, hatalmas vagy éppen miniatűr acéllemezei egyszerre "szólnak” festészetről, szobrászatról, építészetről és filozófiáról, s emellett hihetetlenül elegánsak.
2. A legnagyobb csalódást számomra nem egy kiállítás okozta, hanem sok – nevezhetjük őket akár megélhetési, akár érdekérvényesítő vagy esélyegyenlőségi kiállításnak. Az egyik decemberi napon délutántól estig 14 kiállítás nyílt meg a fővárosban, természetesen egymás és a közönség rovására.
3. Új művészeti stílusok megszületésére az új évezredben egyelőre nincs kilátás. Van viszont mainstream vagy mainstreamek, trendek, fílingek stb. A legjelentősebb és legaktuálisabb tendencia továbbra is a művészet interdiszciplináris érdeklődése (a tudomány, a technika s főleg a digitalizáció iránt), társadalmi problémák iránti elkötelezettsége (ha van ilyen) és – ami ezekből következik – a művészet funkciójának folyamatos újraértelmezése.

Fitz Péter
1. A legjobb kiállítás a Szentendrei Művészeti Malomban a Ferenczy Múzeum tárlata volt. Ez a XX. század közepétől máig összerakja a szentendrei művészetet, egyszersmind egy művészeti körképet nyújt nemcsak a szentendrei, de ezen keresztül a XX. század egészéről is.
2. A legrosszabb tárlat ősszel a Magyar Nemzeti Galéria jelenkori gyűjteményének tárlata volt: egy kesze-kusza, meglehetősen végiggondolatlan kiállítás, melynek még csak hivatalos megnyitója sem volt.
3. Talán annyit mondhatnék a tendenciákról, hogy nemcsak Szentendrén, de másutt is megfigyelhető, hogy egy-egy múzeum saját anyaga gyakorlatilag a teljes XX. századot reprezentálja. Jó példa erre az idén a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtára, a székesfehérvári István Király Múzeum új magyar képtára vagy a Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeumának Időhíd című kiállítása.

Néray Katalin
1. Szeretnék a kortárs művészeteknél maradni. Sok jó kiállítás volt idén, de nehéz kiválasztani egyet, főleg olyat, ami pozitív értelemben "felkavaró”. Ez talán már ki is ment a divatból. Számomra igazán emlékezetes volt a győri Városi Művészeti Múzeum két kiállítása, a Maurer Dóra– Gáyor Tibor páros és Záborszky Gábor retrospektívje. Nem illik az embernek a saját produkcióját dicsérni, de Drozdik Orshi kiállítása is ilyen reveláció volt a Ludwig Múzeumban.
2. Erre talán akkor lehet válaszolni, ha pontos statisztikánk van arról, hogy miről és mit írnak, illetve miről nem írnak egyáltalán. Bár ez is félrevezető, mert az úgynevezett "nehéz”, sőt külföldi anyagról ritkán jelenik meg jó írás, az ismertetés szintjén is, hogy kritikáról ne is beszéljünk.
Kevés az időm, és igyekszem védekezni a rossz kiállítások ellen, azokat inkább meg sem nézem.
3. Ami az idei évi tendenciákat illeti, a kép változatos, minden van, és mindennek az ellenkezője is. Új tendenciát nem láttam, továbbra is az új médiumok, videoművek, interaktív installációk vezetnek, de ez nem újdonság.
 
Összeállította: Kozár Alexandra

Romániában tavaly elfogadták a közigazgatási törvényt. Ennek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, az anyanyelvet egyenrangúan haználhatják a többség nyelvével az élet minden területén. Sokhelyütt mégsem élnek ezzel a lehetőséggel.

A szélsőséges Nagy Románia Párt parlamenti képviselőinek félelme nem igazolódott be, amikor azt állították, hogy a közigazgatási törvény elfogadásával a magyar nyelv Románia második hivatalos nyelve lesz. A magyar kisebbség ugyanis nem él a törvényadta jogaikkal: a román iskolákban tanuló magyar diákok nem kérik a törvény által garantált anyanyelvű oktatást. A többségében magyarok lakta településeken nem írják ki magyarul a közintézmények neveit, általában megelégszenek azzal, ha a településen kifüggeszthetik a kétnyelvű helységnévtáblát. - Furcsa dolog az, hogy nem élnek a tanácsban az anyanyelv hasznávalával, erre kirívó példa amit én a sajtókból tudok, a vásárhelyi eset, ahol a tanács többsége magyar, és az alpolgármesterek is magyarok, és a tanácsban még ma sem élnek azokkal a jogukkal, hogy magyarul beszéljenek a tanács ülésein. Molnos Lajos szerint a több évtizednyi kisebbségi sors olyan maradandó nyomokat hagyott az emberek tudatában, hogy emiatt nem merik és nem akarják vállalni a törvényadta lehetőségek, azaz az anyanyelv szabad használatát.

Több millió SMS-t küldött az ország csaknem négymillió mobilosa egymásnak szenteste. A forgalom meghaladja az előző évit, és várhatóan december 24-ét szilveszter sem fogja felülmúlni: a nagy mobilcégek tapasztalatai szerint míg a karácsonyfa alól inkább emelkedett hangvételű szöveges üzeneteket küldözgetnek egymásnak az emberek, szilveszterkor inkább két petárdadobálás közben felhívják egymást.

Pannon: 6,4 milliót küldtek

A nagy mobilszolgáltatók közül egyedül a Pannon szolgált pontos számokkal.

- 6,4 millió SMS-t küldtek december 24-én a Pannon GSM előfizetői, a hálózat teljes forgalma pedig 15,4 millió szöveges üzenet volt – mondta el az axel.hu kérdésére Kulcsár Emőke, a Pannon helyettes szóvivője. – 25-én a forgalom alig haladta meg egy átlagos napét, 26-a pedig teljesen átlagosnak bizonyult – mondta el Kulcsár, hozzátéve, hogy szilveszterre sokkal kisebb forgalmat tervez a második legnagyobb mobiltársaság, ám ennek kezelése azért lesz nehezebb, mert míg karácsonykor egész nap üzengetnek az emberek, szilveszterkor a teljes forgalom az éjfél előtti két-három órára koncentrálódik.

A Westel ötszörösére, a Voda tízszeresére nőtt

/Fotó: Az olaszok kétszer annyit pötyögnek, mint mi /
A Westel kommunikációs igazgatóságán pontos számokat nem kívántak mondani az axel.hu munkatársának, ám állításuk szerint az SMS-forgalom öt és félszeresére, a WAP-forgalom pedig az átlagos érték kétszeresére nőtt. Arra vonatkozóan a cégnek nincsenek becslései, vajon mekkora lesz a forgalom szilveszterkor, ám anyi bizonyos, hogy emelt kapacitással állnak ügyfeleik rendelkezésére, így – akárcsak karácsonykor – várhatóan sem torlódás, sem elveszett üzenetek nem lesznek.

- Tízszeresére nőtt a Vodafone adatforgalma karácsonykor – mondták el az axel.hu kérdésére a Vodafone sajtóosztályán. Hogy ez pontosan mennyit is jelent, azt nem kívánták nyilvánosságra hozni, ám azt ők is kijelentették, hogy sem karácsonykor, sem az év hátralevő részében nem jelentett fennakadást a hirtelen megnőtt forgalom.

Amennyiben minden mobiltársaságnál annyira lelkesen pötyögnek be SMS-eket, mint a Pannonnál, akkor teljesen elképzelhető, hogy Szenteste több mint húszmillió üzenetet küldtek el hazánk polgárai – azaz minden telcsitulajdonos négy embernek kívánt boldog karácsonyt – csak 24-én.

Olaszország: mobil karácsony

Ezzel azonban magasan nem tartozunk a legtöbbet SMS-ező országok közé: Olaszországban például két nap alatt, 24-én és 25-én 300 millió szöveges üzenetet regisztráltak a mobilszolgáltatók: ez annyit tesz, hogy minden mobilos legalább tíz üzenetet küldött az ünnepek alatt. Az itthon még gyerekcipőben járó, hang és fénykép küldésére alkalmas MMS is igen erősen kezdett a taljánoknál: egymillió fényképet küldtek el karácsonykor.