Lk 2,22-40 Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: ,,Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.'' Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: ,,Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak - a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.'' Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.

A Szent Család vasárnapján az evangélium szerzője mások tanúságát hívja segítségül, hogy megláttassa Jézusban a Megváltót. Nem mindegy ugyanis, hogy ki született Betlehemben.
S a kérdés, mely az evangélistát és a Jézust kis korától körülvevő embereket foglalkoztatta, ma sem hagy nyugtot a kereső embernek.
Egyáltalán nem közömbös, hogy a megszületett gyermek valóban az Isten Fia-e. Az ismeretnek ugyanis kötelező következményei vannak. Ha úgy tetszik, Simeon számára a közeli halál az, előtte azonban Annával együtt a tanúságtétel.
Sokan úgy gondolnák, hogy Jézus valós léte, s származása elméleti fontosságú csupán. Pedig mennyivel inkább van gyakorlati következménye a ténynek, hogy Isten Fia szállást vett köztünk. Nem lehet születése után úgyanúgy élni, mint annak előtte. Nem változtatott meg semmit puszta eljövetelével, de Isten szeretetét jelentette a világban, amire válaszolni kell, mégpedig gyakorlati módon.
Ha úgy tetszik, minden egyéni élet, de minden család minden napja is felelet Isten világba küldött kérdésére: "Szeretsz-e engem?" Ahogyan Jézus kérdése Péterhez a gyakorlatra, az élet gyakorlatára vonatkozott, úgy süt a kérdés izzón minden ma élőre: "Milyen ember vagy és milyen családtag vagy?" Látványosan lehet ugyanis "szeretni", hálára kötelező szeretetet mímelni a távol élő soha nem látottakkal, de a próba igazi fordulópontja a közvetlen környezetban, a családban való viselkedés. A kérdés egyáltalán nem költői, kénytelen-kelletlen mindenkinek felelnie kell, s felel is minden napjával.
Magam nem minősítem ebben a család-ellenes milliőben csírázó kezdeményeket, elszáradt szárakat és virágokat. Nem mondok véleményt a halálra szántakról, a közösség hiányából fakadó következményekről, de el kell mondanom, hogy mind-mind a felelet részei, Betlehem ellen mondott történetek, és Isten szeretetének tagadásai mai, amúgy is szeretet-ínséges világunkban.
- DI -