Bástyasétány 77. - ha arra járnak nézzenek be...

Eisemann-Baróti-Dalos: Bástyasétány 77. Szereplők: Karalyos Gábor, Csankó Zoltán, Lengyel Tamás, Schell Judit (Sztankay Orsolya), Létay Dóra, Nyírő Bea (Szávai Viktória), Kulka János, Szervét Tibor, Szombathy Gyula, Borbás Gabi.

    Amennyiben a témaválasztás időszerűsége döntené el egy musical sikerét, úgy a Bástyasétány 77. minden bizonnyal manapság a legsikeresebb darabok egyike lenne.
    A Radnóti Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója esetében ezt annál inkább említésre méltó, mert a szürrealista elemekkel színesített szatírát (a szókimondást nem nagyon tűrő) ötvenes évek (!) végén írta Eisemann, az a könnyű és kecses dalok míves mestere, aki az első magyar dzsessz- operettet, a "Miss Ameriká"-t és a "Hyppolit, a lakáj"-t, valamint az első kirobbanó sikerű magyar filmvígjáték máig is népszerű slágereit szerezte.
    Így adódik 2003-ban, hogy a történelem is hozzáadja ezúttal a maga "szatirikus elemeit" az előadáshoz: egyrészt az ötvenes évek (mindenek ellenére?) létező korrupciós ügyei és a maiak egymáshoz való viszonyulását, másrészt pedig az a tényt, hogy a musicalből 1974-ben Gazdag Gyula által készített filmet közel egy évtizedig még vetíteni sem lehetett, harmadsorban pedig főleg azt, hogy manapság vannak olyanok is, akik azt sem értik pontosan, hogy miért nem?
    Mellesleg, a korrupciós ügyletek és korrumpálhatóság teljes tárházát felvonultató darab indulása előtt nem csak a mobiltelefonok kikapcsolására kellene felszólítani a nagyérdeműt, de talán, azt sem ártana, közölni, hogy bármilyen élő személlyel való hasonlóság csupán a véletlen műve. Ennyit a téma időszerűségéről, meg napjaink morális "állapotáról".

    Amúgy meg a musical (első sorban) nem az erkölcsi és etikai tanulságok levonásának és közvetítésének legalkalmasabb műfaja, ezért a "darab aktualitása" is csupán adalék, de semmiképp sem záloga a sikernek, mint ahogyan a különböző fény- és "összes többi" -"effekt", és azok melletti – egyébként találóan és frappánsan – beépített és használt "ezredfordulós" kellék és elem sem az.
    A darab adott, ismert, a siker záloga, mint minden esetben ezúttal is a jó játék.

    Megtörtént már más esetekben is, hogy a bemutatót követően a szuperlatívuszoktól hemzsegő kritikákat olvasva a nézőnek az az érzése támadt, hogy ő a lelkes kritikushoz képest egy másik előadást látott. Egyrészt, bizonyos mértékig ez akár természetes is lehet, hiszen a művészeti alkotások megértése és értékelése szubjektív viszonyulások sorozatának eredménye, másrészt viszont, ezúttal és ezideig bárki, bármit is írt a soproni produkcióról, az elsőt követően énnekem az volt az érzésem, hogy jó kis előadás…lesz ez még. Néhány próba és újabb előadások elteltével és természetesen túl a már közhelynek számító premieren nyújtott teljesítmény további javulásáról szóló elméleteken.
    Előérzetem beigazolódott, amikor a január 5-i előadáson a nem túl bonyolult koreográfia szerint már minden, a maga helyén rendben is volt, annak ellenére, hogy a librettó "már csak" egy-két szóbotlása, (tekintettel arra, hogy a bemutató óta egy hónap telt el), viszont még mindig túlságosan soknak számított.
    Mindezekkel együtt a figyelemre méltó egyéni produkciók mellett a jó csapatmunka eredményeként szórakoztató és pergő előadásnak lehetünk tanúi, amelyen a "fiatalok" -on azért remek alakításával (és nem utolsó sorban tánctudásával) túltesz Borbás Gabi és Szombathy Gyula (együtt és külön-külön) egyaránt. Csankó Zoltán és Nyírő Bea energikus előadásükkal, azért még szereznek néhány igen szórakoztató pillanatot a nagyérdeműnek, mint ahogyan jól megérdemelten kap tapsot a Kulka-Szervét-Szombathy trió Zsongás-bongás-a; néhány jól előkészített poén, kellőképpen alkalmazott színpadi trükk szintén frappáns humorral tölt meg több jelenetet.
    Az, hogy a rendelkezésre álló technika ellenére miért okoz gondot a színészek által közösen előadott énekszámok alatt a személyenkénti, külön-külön megfelelő hangbeállítás, számomra érthetetlen rejtély marad.
    A jelmezek szellemesek és elegánsak (a díszlet: mondhatni, az előadás végefelé "katarktikus" élményben is részesíti a nézőket). A darab mai operetté való "átigazítása" – Kállai István és Valló Péter – munkája remekül sikerült. Valló Péter ugyanakkor a darab rendezőjeként is dicséretet érdemel, a díszlet Szlávik István, a koreográfia Király Attila, Kovács Anita munkája. Jelmez: Szakács Gyöngyi; zenei vezető Fekete Mari, Dárdai Árpád, Melis László; dramaturg: Dobák Lívia; zene: a Petőfi Színház Zenekara.

    Ha, arra járnak, feltétlenül nézzenek be a Bástyasétány 77-be. Részük lesz (több) szerelmi történetben, készülődő (és majdnem sikerült?) csalásnak, jövőbelátásnak, virágzó vállalkozásnak, néhány cégalapításnak, izgalmas fordulatnak.
Vagyis: garantáltan jól fognak szórakozni.

T.É.
Fotó: Griechisch Tamás