CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2021. január 22., pĂ©ntek, Vince, Artúr, Anasztáz napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Lapszemle  

Ma van a magyar kultúra napja
NSZ • 2003. január 22. •
www.nol.hu

Több nagy intézmény, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum minden részlege ingyenes nyitva tartással várja a magyar kultúra napja alkalmából a látogatókat.
     Néhány országos gyűjtemény, amellett, hogy nem kér belépti díjat, külön programokat is szervez az érdeklődők számára ezen a napon. A Petőfi Irodalmi Múzeumban délután négy órától Gyapay László irodalomtörténész tart előadást Az esszéíró Kölcsey címmel. Ezen a rendezvényen mutatják be a Himnusz és a Szózat című, többnyelvű CD-t is. A Néprajzi Múzeum elsősorban a diákokat várja délutáni rendezvényeire, amelyeket a Félre gatya, pendely című viselettörténeti kiállítás köré szerveznek. Ugyanitt tárlatot rendeznek a Budapesti Modell Iskola növendékeinek rajzaiból.
    Az Iparművészeti Múzeumban Az idő hangja című órakiállításra szeretnék felhívni a nagyközönség figyelmét. Délután kettőkor az érdeklődők szakértő vezetésével tekinthetik meg a tárlatot. A Magyar Nemzeti Galéria várbeli épületében minden bizonnyal a Jankovich Miklós gyűjteményeit körbejáró időszaki kiállítás tarthat számot a legnagyobb figyelemre. Ezt délelőtt tíz órától szakember kalauzolásával járhatják végig a látogatók.
    A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nagyszabású filmes rendezvényt tart Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 18 órától csütörtök reggel 6-ig mindhárom teremben ingyenes nonstop filmvetítéseket tartanak, amelyeken régebbi és új magyar játék- és kisfilmeket láthatnak az érdeklődők.



A népesség fele alig művelődik
A nap témája
www.magyarhirlap.hu

Gyökeresen átalakultak kulturális szokásaink a rendszerváltozás óta. Van, aki szerint óriási veszteségeket szenvedtünk e téren, mások szerint csak át kell értékelni a kultúra fogalmát. Az biztos, hogy a hagyományos értelemben vett kulturális fogyasztás (mozi, színház, olvasás) a fiatalok körében drámai módon csökkent. A magyar kultúra napja alkalmából rövid számvetést készítettünk.
/Fotók: Hegedűs Márta /
 A fiatalok ma sokkal kevesebb időt töltenek olvasással, és ritkábban járnak moziba, színházba, múzeumba, mint másfél évtizede. Az aktív művelődés egyre inkább a nagy városokba és a fővárosba szorul vissza. A Központi Statisztikai Hivatal által végzett reprezentatív felmérés az 1986/87-es és 1999/2000-es évet hasonlította össze.
Az összevetésből kiderült, hogy számottevően nőtt a szabadidő, ugyanakkor ezen belül csökkent a kulturális (színház, hangverseny) és szórakoztató jellegű intézmények (mozi) látogatására fordított idő. A 15–74 éves népesség egészét tekintve az utóbbi 15 évben enyhén csökkent, míg a fiatal, 20 év alatti korosztálynál erőteljes visszaesés érzékelhető. Ôk a 90-es évek végén feleannyi időt sem szántak erre a célra, mint a korábbi évtizedben. Észrevehetően nőtt a kulturális élet főváros-centrikussága is.

Az olvasás a nagy vesztes
Erőteljesen – a korábbinak alig háromnegyedére – esett vissza az olvasással töltött idő. Különösen nagymértékű a csökkenés a fiatalabbak és általában az alacsony iskolai végzettségűek körében. A 15–19 éves férfiak – napi átlagban – fele annyi (37 perc helyett 17), a nők a kétharmadnyi időt (36 perc helyett 21) fordítanak olvasásra. Ez a tevékenység érezhetően kiszorul a fiatal generációk életéből. Tovább nőtt az egyes iskolázottsági rétegek közötti különbség. Az olvasás térvesztése egyaránt jellemző a városokban és a falvakban.
A televíziózás nyert teret leginkább. Az erre fordított időnél 53 százalékos növekedés figyelhető meg. Jelenleg naponta átlagosan 160 percet tévézünk, vagyis a teljes szabadidő 58 százalékát a képernyő előtt töltjük. Nem túlzás azt állítani, hogy a tévézés fokozatosan kiszorítja az egyéb szabadidős tevékenységeket.

A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989-től ünnepeljük január 22-én. Azon a napon, amikor Kölcsey Ferenc 1823-ban Szatmárcsekén megírta a Himnuszt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) ekkor adja át a Márai Sándor-, valamint idén először a Csokonai Vitéz Mihály-díjakat, az Oktatási Minisztérium pedig többek között a Szent-Györgyi Albert, az Apáczai Csere János- és a Brunszvik Teréz-díjat. Szintén a magyar kultúra napjához kapcsolódnak a Pro Cultura Hungariae Alapítvány díjai is. Ingyenes filmvetítéseket tartanak az NKÖM rendezésében Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Erről a napról a külföldi magyar intézetek is megemlékeznek: Párizsban a 120 éve született Kodály Zoltánnak szentelik az ünnepet, Rómában pedig irodalom és mozi címen irodalmi estet tartanak Czigány György részvételével.

Nyerésben vagy vesztésben: a kulturális élet prominensei nem egyformán látják
Zentai Péter, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke
A rendszerváltásnak mindenképpen nyertese volt a kultúra, ha a fogalmat tágan értelmezzük. A viselkedési és politikai kultúra ugyanis az előző érában egyáltalán nem tudott kifejlődni. Valós, piaci viszonyok között fenntartott helyzet alakult ki. A könyvkiadásban a nyugat-európai modell százszázalékosan érvényesül. Mégsem kommerszesedett el, csak sokszínű lett. Ha pedig belépünk az Európai Unióba, a szakma tovább fog korszerűsödni a csatlakozással, és ami a legfontosabb, a magyar íróknak már nemcsak a német kultúra lehet a közvetítője, hanem a frankofón vagy a spanyol is.

Kulturális „szigetek” sikere
Bizonyos vonatkozásban kulturális sikertörténetek lettek az új stílust, fiatalosabb hangvételt meghonosító összművészeti fesztiválok. A könnyűzenei fesztiválként induló Sziget, a kapolcsi Művészetek Völgye, a miskolci Operafesztivál vagy a gyôri Médiawave.
Az idén tizenharmadik évébe lépô gyôri Médiawave művészeti vezetôje, Hartyándi Jenô szerint Magyarországon kulturális fesztivál szervezésével legfeljebb erkölcsi sikert lehet aratni. Az idei rendezvény finanszírozásával kapcsolatban még szinte semmi sem biztos, viszont nemzetközi rendezvényrôl lévén szó a közepesen híres szereplôket csak a gázsijuk felének kifizetésével lehet lekötni. Hartyándiék tudatosan csinálnak „bulizós” rendezvényeket, és törekednek arra, hogy a népi és urbánus kultúra egyaránt szerephez jusson náluk. Szerinte a vidéki helyszíneken jobb a hangulat, mert az odaérkezô vendégek intenzívebben vesznek részt a programokban, nem vonja el annyi minden a figyelmüket.

Jordán Tamás színművész, a Nemzeti Színház igazgatója
A rendszerváltás óta csökkent a kultúra társadalomban betöltött szerepe. Ma már nem várják az emberek egy színházi darabtól vagy könyvtől, hogy olyan gondolatokat közvetítsen, melyek alakíthatják a világlátásukat, vagy olyan dolgokat mondjon ki, melyek máshol nem kaphatnak nyilvánosságot. A közönség ma már leginkább a könnyed szórakozás kedvéért ül be a színházba, én mégis optimistán szemlélem a világot. A társadalomnak van egy része, amelyik igényli a nemesebb és értékekben szórakozást is. Én hiszek abban, hogy a XXI. században ezek az értékek újra felszínre kerülnek majd.

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
A kultúra és a tudomány közvetlenül a rendszerváltás után mindenképpen vesztesek voltak. Az emberek és az intézmények ugyanis elkényelmesedtek, a paternalista állam támogatásához voltak hozzászokva, s időbe telt, mire megtanulták, nekik is tenniük kell a siker érdekében. A tudomány szerves része a kultúrának, hiszen a fejlődés legfontosabb forrása, ezért a főiskoláknak, egyetemeknek, tudományos kutatóintézeteknek, de minden egyes embernek is kutya kötelessége, hogy a szürkeállományt fejlessze, hiszen ez az egyetlen nyersanyag, ami nem véges. A tradíció amúgy is kötelez, hisz a magyar kutúra sokkal többet adott a világnak, mint amennyi számarányából következik. A globalizáció pedig – mint ahogy semmiféle ízlésterror sem – nem kerekedhet felül az emberi gondolkodáson. Európának rá kell jönnie, hogy tudásalapú társadalmat kell felépítenie, ahogy ezt az Egyesült Államok is tette.

Gálvölgyi János színművész
A kultúra változását elsősorban a televíziózásban látom. Manapság, amikor mindent a pénz mozgat, kihullottak a tévéjátékok és a művészfilmek a televíziók repertoárjából. Ezt nagyon elszomorítónak tartom. A nézők rá vannak kényszerítve arra, hogy kukkolják a valóságshow-kat. Az igénytelenség kezd eluralkodni a televíziók fölött.
A XXI. század kultúrája sokban különbözik majd a XX. századétól, hiszen az internet felnevel egy új generációt. Én – talán koromnál fogva – úgy gondolom, hogy az internet mégsem pótolhatja azt az érzést, mikor az ember kinyit egy új könyvet, és megérzi az illatát. Ma sokkal több könyvhöz lehet hozzájutni, viszont ezzel párhuzamosan nehezebb is kiválasztani a valódi értéket. A színházakban is érzek némi felhígulást a műfajok tekintetében, de ez világtendencia. Arra nem panaszkodhatunk, hogy ne járnának színházba az emberek, hiszen rendszeresen játszunk telt ház előtt.

A gyerekek a könyvtárakban egyre gyakrabban a videokazettákat, nem pedig a meséket meg a regényeket keresik

Jancsó Miklós filmrendező
Az elmúlt tizenkét év kormányainak a szabadság kivívása, a demokratizálódás és a gazdaság rendbetétele érthetően sürgetőbb feladata volt a kultúra támogatásánál. Ahogy Szabó Dezső fogalmazott: korgó gyomorral nem lehet himnuszt énekelni. De idézném egy francia filozófus barátomat, aki már a nyolcvanas évek elején arra hívta fel a figyelmet, ha egy ország gazdasági fejlődése akadozik, érdemes a kulturális szférát támogatni.
Az uniós csatlakozással kapcsolatban bízom abban, hogy a kultúra szerepe hazánkban hangsúlyosabbá válik, s nem hiszem, hogy specialitásait elveszítené. A kontinens mozgóképgyártását ismerve ugyanis azt látom, Európa arra törekszik, hogy saját arculatot teremtsen.

Dr. Balipap Ferenc, a Magyar Művelődési Intézet igazgatóhelyettese
A kultúra a rendszerváltozás egyik legnagyobb vesztese. Az állami működtetésű és finanszírozott intézmény- és közvetítőrendszer eltűnt. Sajnos, több mint tíz éve nincsen helyette társadalmi alapon szervezett kultúra. Úgy látszik, mintha az erre irányuló felismerés sem a társadalomban, sem a politikában nem született volna meg. Azt is mondhatom, a pártok adósak maradtak a kulturális rendszerváltással. Márpedig a magyar kultúra jövője is ezen múlhat.

Kadelka László, a www.terasz.hu kulturális portál ügyvezető igazgatója
Nekem elég speciális rálátásom van a kultúra alakulására, hiszen több mint harminc évet dolgoztam színházi emberként, most pedig egy internetes lap ügyvezetője vagyok. Úgy látom, hogy Magyarország talán az egyetlen olyan ország az egykori kommunista államok közül, ahol nem omlott össze a színházi rendszer. Most is telt házakkal játsszák a jobb darabokat, persze műfaji tekintetben sokat hígult a kínálat.
Az internet, ha jól használjuk, óriási lehetőség a kultúra és az értékek terjesztésére. Mi szeretnénk egy olyan generációt felnevelni, amely tisztában van az értékekkel. Fontos, hogy a fiatal generációk az interneten valódi kultúrával találkozzanak. A XXI. század kulturális értékeinek kialakításában az internetnek óriási szerepe van.

naptemaja@mhirlap.hu
Az oldalt szerkesztette: Szarka Klára
Közreműködött: Dudás Éva, Kozár Alexandra, Németh Szilárd, Tölgyesi Gábor



A Magyar Kultúra Napjára...
Szabadság, Kolozsvár
http://www.hhrf.org/szabadsag

    Kölcsey Ferenc Himnuszának, nemzeti imánknak születésnapja — 1823. január 22. — immár nemes hagyományként ünnep, a Magyar Kultúra Napja.
    A kultúra az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, s ebben a gazdag világban benne van azoknak az egyszer? embereknek az értékteremtô munkája, akik a fából juhászbotot faragtak, székely kaput állítottak, a subára, a sz?rre cifra virágokat varázsoltak, kivarrták a lányok zsebkendôjét, az agyagot karcsú bokályokká formálták, a kenderszálat rokolyává szôtték, az emberi élet állomásait, a születés, a lakodalom, a tor napjait ünnepélyessé tették a népszokásokkal, dallal, tánccal f?szerezték...
    De kultúrát teremtettek az igricek, a regôsök még az Ural lábainál vagy Etelközben, a rovásírás megalkotói, Anonymus a Kárpát-medencében, a számtalan mesemondó, nótafa, íróink, költôink Janus Pannoniustól Kertész Imréig, festôink, szobrászaink, építészeink Munkácsy Mihálytól Fadrusz Jánosig, Makovecz Imréig, zenészeink, Bartók Béla, Kodály Zoltán, s olyan színészeink, filmeseink is, mint Janovics Jenô, Sinkovits Imre, és a tudomány élvonalában szereplô Nobel-díjas tudósaink...
    A Magyar Kultúra Napja azt tudatosítsa bennünk, hogy minden népnek, népcsoportnak, nemzetnek született kultúrája, s az eltérések, változatok összességébôl állt össze az a sokszín?ség, amely a kultúra értékét adja, amely minden ember sajátja — csak meg kell ismerni, fel kell használni az értéket — s ha lehet —, újabb színnel gazdagítani a palettát.
    S ha imánk és munkánk nyomán "jókedvvel, bôséggel" megáld a Mindenható, felénk nyújtja védô karját, víg esztendôt hoz reánk, sikerülni is fog anyagi és szellemi értékeink gazdagítása. Ünnepeljünk hát ilyen gondolatokkal!

Málnási Ferenc



Gondolatok a Magyar Kultúra Napján
Újvidéki Magyar Szó
http://www.magyar-szo.co.yu/

         Ma, Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének születésnapján a magyar kultúrát, szimbolikus értékeink világát, lényegi jellemzőnket ünnepeljük. Azt a megtartó erőt, amelynek alapja az egységes nemzeti gondolat, az együttes alkotni, tenni akarás, a közös felelősség, és amelynek lételeme a mozgás, éltetője pedig egy nemzet emlékezete. Egy olyan korban, amelyben az áttérés egyik nyelvről a másikra egy nemzedék alatt, de egy életen belül is végbemehet, sokfelől ostromolt kis népeket kétségkívül csak bizonyos "büszkeség" tarthat össze; az a hit, hogy érdemes ahhoz a nemzethez tartozni, amely egy vers dátumozását tekinti kultúrája, anyanyelve, nemzeti megmaradása napjának. Mert még mindig bízunk benne, hogy a magyarság tudatában a nyelv és az önazonosság elválaszthatatlanok.
             Gondoljunk hát a nemzet szellemi erejére, amikor az ünnep jegyében számvetést készítünk, vagy legalábbis kijelöljük önmagunknak -- ki-ki önmagának --, hogy hogyan kell, lehet ránk hagyott kulturális örökségünkkel bánni s továbbadni azt az utánunk következő nemzedéknek; annak a korosztálynak, amelynek nevelésében szerepünk óriási! Hiszen a becses mintát nekünk kell felmutatni, hogy annak értékeit becsülni, szeretni kell, hogy törvényei szerint illene élni, és tanulságait jó lenne érvényesíteni. Mert ez a kultúra nemcsak tudást, műveltséget, hanem erkölcsiséget is hordoz, olyan erényességet, amely elé a magyar jelző bátran és büszkén kitehető.
             S tennünk kell ezt különösen akkor, amikor úgy érezzük, hogy közösségi létünknek mind kevésbé éltető eleme az élő, teremtő és alkotó kultúra. Szerencsére a lélek igazi ébredése nem alszik ki a sorscsapásokkal, ha csak saját hibáink, bels? összeütközéseink, önpusztító meggondolatlanságaink nem kényszerítik rá. Az egyetlen dolog tehát, ami örökérvényű lehet napjainkban: a változás.
             Egy nagyon hosszú és terhes évtized után csillant fel ismét a remény, hogy történelmi határkőhöz érkeztünk: mától megváltozhat körülöttünk a világ, s mi is más emberekké válhatunk, ha bizakodó nyitással közelünkbe engedjük a jövő esélyét, amely majd távlati tervek, stratégiák kimunkálására ösztönöz bennünket.
            A cselekvő pillanat fontosságát érezve lehet-e jelentősebb és szebb feladatunk, mint újrafogalmazni azokat az értékeket, amelyek megnyilatkozási formája az iskola, a m?vészet, a tudomány és az anyanyelv, és amelyeket csak a kultúra továbbíthat felénk elhitetve velünk még mindig, hogy kisebbségi létben is megélhetjük emberi mivoltunk teljességét? Ezt a hitet mindenképp annak a létminőségnek köszönhetjük, amely manapság életünkben különösen nemzeti megmaradásunk végett kap oly nagy hangsúlyt és szerepet. Nekünk ugyanis a kultúra újragondolása, újraértelmezése, minden formájának újból és újból való kialakítása elsősorban lételemünk, hiszen múltunk mindig is arra tanított bennünket, hogy kisebbségi helyzetben is van mód további romlásoknak gátat vetni, ha önépítésünket a "kiáltó szó" és az alkotó tett jegyében végezzük, nem feledkezve meg a hely szelleméről és egyetemességéről sem. Így lehet önvédelmi stratégiánk alapja: az anyanyelvű oktatás az óvodától az egyetemig, a minőségi közművelődés, az értelmiségnevelés és az olyan tudományművelés, amely képes létrehozni a maga szellemi műhelyeit is. Csak így lehet jelenünk része a tett pillanata, azaz foglalata életünk múltjának és ígérete hátralévő napjainknak. Ezúttal azonban az ünnep pillanata csak arra kér bennünket, hogy emelkedjünk felül mindennapjainkon, nyomasztó, embert próbáló éveinken, és gondolkodjunk el hovatartásunkon anélkül, hogy útközben megfeledkeznénk róla: nemzeti himnuszunk első szava: "Isten", az utolsó pedig: "jövendőt".

HAJNAL Jenő



A Magyar Kultúra Napja
"Ugart kell törni"
Újvidéki Magyar Szó
http://www.magyar-szo.co.yu/

         Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Úgy érzem, ez a nap a magyar pünkösd. Tüzes gondolatok születnek bennem, ha csak nemzeti imádságunk soraira gondolok. Nem tudok nem megborzongni hallatán, nem tudok betelni dallamával...
             Számomra kultúráról, Lélekről, építőkről beszélni egyet jelent. Ahogyan az irodalom művelhet teológiát, ugyanúgy a teológia is szólhat a költészet nyelven, anélkül, hogy bármit is veszítene eredetiségéb?l. De tulajdonképpen kit nevezhetünk a kultúra művelőjének?
             A Szent Szellem erejében megerősödöttek nem az örökös sopánkodás és siránkozás lelkületében élnek, hanem az örökös tenni akarás italától megittasodva, akadályokat legyőzve az emberiséget új távlatok és lehetőségek felé kalauzolják. ők a magyar Messiások, akikről Ady énekel, ők azok, akikért rimánkodik Füst Milán Magyar könyörgés című versében, eképpen:
             "És miért nem küldesz látnokot,
             Hunyt szemmel aki vezetni szokott,
             rettenetes lángoszlopot!"
             Nem hangos vezetők ők, nem is üres szólamok pufogtatói, hanem a mélyítők, a látók csapata, a megtartók és megerősítők. A kedvezménytörvény megalkotásával a határon túli magyarok is a nemzet alkotó részének érezhették magukat. Ki a magyar? Kinek adható magyarigazolvány? Jogos kérdések. A válaszok fonákságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a kérdés megválaszolására egy ezredév sem volt elegend?. Kultúra és nyelv, identitástudat és nemzettudat elválaszthatatlanok egymástól.
             A Délvidéken születtem. E csodásan nyugodt, bácskai rónaságon az ember lelke oly mélyre süpped, oly sekélyessé tud silányulni! Csupán a csillagok üzenetét fürkészve várhatunk valami új üzenetet. Új Messiás születését, aki oszlopot épít az ő Istenének, a csőcselék és romboló lélekpusztítók legnagyobb bosszantására. Értéknek feltüntetett szellemi nihil, lelki impotencia zűrzavaros kavalkádjában semmi keresnivalója sincs a Szent Szellem megszállottjainak közösségeinkben. A kultúra nagy kikiáltott mesterei nem tűrik az ellenvéleményt. A magasabb, a távlat ideának tűnik, marad a földhözragadt, földbegyömöszölt élet. A kultúrmaterializmus szószólói nem rettennek meg attól sem, hogy álruhát öltsenek, jóhiszemű keresők megtévesztésére. Csak szellemi kultúra van. Teológiát sem lehet Isten nélkül művelni, így szellem nélkül sem lehet irodalmat, költészetet megalapozni.
             Hiszem, hogy végig lehet dolgozni egy emberöltőt akár csavarkészítő esztergapad mellett is úgy, hogy minden egyes elkészült csavar egy költemény, hogy munkája közben emberségében kiteljesedjék az alkotó, de lehet úgy is másokat igazságra oktatni, hogy a tanító maga sohasem ér fel a lelki bölcsesség magaslatára. Valósítsd meg önmagad! -- a kor emberére igen illő, eszelős szlogenjét Ibsen híres drámaíró eképpen értelmezi: "Soha ne félj önmagadtól!" A nemzeti kultúrát ünnepelni kitűnő alkalom arra, hogy profánná züllesztett, gyönyörű életünk szépségén elmerengjünk.
             Ha elvész a nemzetből az olvasni vágyás szent tudata, ha örök Templomépítőink feledésbe merülnek, szétszórattatásunkat már senki sem tudja megakadályozni. Mert a kultúra forrása a becsület és tisztesség, az istenes élet, melynek mércéje a fejlődés és a haladás.
             Épül-e az oszlop, a Templom családjainkban, társadalmunkban? Mely csoportba tartozom: az építőkhöz, vagy pedig a rombolókhoz? Miben hiszek jobban: a lehetőségekben, az újban, mégha annak kimenetele ismeretlen és bizonytalan is, vagy pedig állandóan a múltból kotorászom elő a használhatatlan formulákat, idejétmúlt, kedves csecsebecséket?
             Meggyőződésem, hogy ez utóbbiak csoportja szeretné az egyházat is, kultúrát is, közösségeinket is, a még megmaradt szellemi életünket múzeummá alakítani, szép szertartásokkal lelkek élő tüzét csillapítani és kialtatni. Hiszek a Lélek mindent felkavaró és felforgató üzenetében, hiszen "ott fúj, ahol akar", nem ahol mi szeretnénk, vagy ahová lehívnánk rendet csinálni. Ha valaha, ma nagyon is újraolvasandók Szenteleky Kornél szavai: "Ugart kell törni!" Elkezdeni az újat, nem a régit folytatni...
             Új kor köszöntött ránk az ezredfordulóval. Méltó módon megünnepeltük a keresztény jubileumot és a magyar millenniumot. Sohasem volt kétséges Európához tartozásunk. Csak egyes hatalmaskodóknak volt érdekük a perifériára szorítás. Ezer év töretlenségével és tanúságaival emelt fővel léptünk az új évezredbe. Nincs szégyenkeznivalónk, nincsenek takargatni való múltbéli eseményeink... Ha visszatekintünk a hosszú, ezeréves távra, és nemzeti sikertörténetünk alapjait csupán nyelvünk szemszögéből nézzük, semmi okunk, hogy a következő ezer évért aggodalmaskodjunk. A sztyeppéről ideérkezett hét törzsben a magyar nyelvet talán nem többen mint 50 vagy legfeljebb 100 ezren beszélték. Ma pedig 15 millióan. És használják, méghozzá az ipar, a mezőgazdálkodás, a tudomány, a filozófia, a szépirodalom, a művészet közlési eszközeként, világszínvonalon. Visszatekintünk, mert hisszük, hogy a történelem tanulmányozása, ismerete nem pusztán kíváncsiságunk kielégítését szolgálja. A dolgok múltjára kérdezni hasznos is: bevált vagy sikertelen helyzetmegoldásokra hívja fel a figyelmünket, megvilágítja hagyományainkat, amelyek jelenbéli készségeink, képességeink alapjai.
             A Magyar Kultúra Napján, ha visszatekintünk, első pillantásra láthatjuk, hogy nemzeti megmaradásunk egyik legerősebb talpköve az ezer esztendővel ezelőtt alapított állam volt. Az állam, amely területigazgatási szervezetként a maga intézményeivel védi és működteti a területén élő társadalmat. A XXI. századi államforma különbözni fog mindattól, amit eddig megszoktunk. Ez az államforma nem egy kész program szerint formálódik, mégha első látszatra ezt is sugallná, hanem a nemzettestek önrendelkezési jogán alapuló szuverén döntések alapján újrafogalmazott magyarok közössége, akiket egybeköt a múlt öröksége, a közös nyelv, a nemzeti értékek. Ez az ország nem területi elven határozza meg magát, mert ez az elv csak haragot és gy?löletet szül, hanem sokkalta inkább szellemi erővel építi határait az égig.

BOGNÁR Attila



Bátran merítsünk abból a bőséges kínálatból, ami ma (is) rendelkezésünkre áll, és nekünk, rólunk szól
A magyar kultúra napjára
Pozsonyi Új Szó
http://www.ujszo.com/

De talán még sincs igazam. Hiszen jelentős esemény fűződik január 22-éhez: Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. És talán éppen fordítva kell lennie: a magyar kultúra ünnepe adhat különleges hangulatot ennek a (hó)napnak. S ha még jobban belegondolok, igenis, még egy borongós januári napon is lehet nagyon-nagyon ünnepi a hangulatunk, ha eltűnődünk azon, tulajdonképpen micsoda óriási kincsesbányát takar ez a szó: magyar kultúra. Nem, semmiképpen sem akarok most leltárt készíteni, mert azt hiszem, lehetetlen vállalkozás lenne. Zene, irodalom, színház, film, képzőművészet. Ez a huszonnégy óra, amely már jó ideje minden évben a magyar kultúráé, nem lenne elég talán arra sem, hogy a művészetek egyes területeinek jeles személyiségeit, nagy alkotóit a régmúlttól napjainkig felsoroljuk.

Valószínűnek tartom azonban, hogy valamennyiünknek megvan a maga személyes magyarkultúra-névsora. Én legalábbis nagyon remélem, hogy ebből a hatalmas szellemi tárházból, amely évszázadok óta szinte napról napra gyarapszik, lelkes kutatókként búvárkodunk, és megtaláljuk benne azt az alkotást, értéket, ami valami miatt, ott legbelül, megszólít bennünket.

Könyvek, amelyeket többször is szívesen veszünk le a polcról, vagy ha nem a sajátunk, nehéz szívvel viszünk vissza a könyvtárba, vagy adjuk vissza annak a jótét léleknek, aki kölcsönözte nekünk, mert úgy érezzük, rossz megválni tőle. Festmények, szobrok, amelyekről megragadják a tekintetünket. Zenedarabok, amelyeket hallgatva újra és újra kellemes borzongás fut végig rajtunk. Színházi előadások, színészi alakítások, amelyekre évek múlva is emlékezünk. Filmkockák, amelyek újra és újra végigperegnek lelki szemünk előtt.

Szavak, hangok, színek, formák – a mi szavaink, hangjaink, színeink és formáink.

Amiért pedig külön szerencsésnek érezhetjük magunkat, az az, hogy olyan korban élünk, amikor a pillanat művészete, az előadóművészet sem tűnik el nyomtalanul. Televízió-, rádiófelvételek, filmtekercsek, videokazetták, lemezek, cédék őrzik meg számunkra azokat a művészeket, akiket személyesen esetleg nem lenne módunk látni-hallani. De legalább így, közvetett módon ajándékoznak meg bennünket feledhetetlen élményekkel. Persze vannak olyan dolgok, amelyek számunkra már visszavonhatatlanul eltűntek az idő süllyesztőjében. Soha nem tudhatjuk meg például, hogyan adta elő históriás énekeit Tinódi Lantos Sebestyén, vagy hogy milyen színészi játékkal kápráztatta el a közönséget Déryné hajdanán a kassai színház színpadán... És itt is folytathatnám a sort, de fölösleges keseregni azon, ami nincs. Bátran merítsünk abból a bőséges kínálatból, ami ma (is) rendelkezésünkre áll, és nekünk, rólunk szól, bennünket tesz gazdagabbá.

Hogy mivel ünnepeljünk ma? Bármivel, amivel kedvünk tartja. Válogasson mindenki kedve szerint a maga „magyarkultúra-névsorából”. Töltse, ha nem is egész napot, de legalább az estét valamelyik kedvencével. Esetleg bővítse a névsort, és ajándékozza meg magát egy idáig számára ismeretlen művel, művésszel.

Végül is azonban: miért is kellene csupán egyetlen napra korlátozni a kultúránk adta élményeinket? Mi gátol(hat) bennünket abban, hogy nap mint nap, vagy legalábbis a lehető leggyakrabban ünnepi perceket, órákat szerezzen nekünk? Mert igaz ugyan, hogy a kultúránk nyújtotta szellemi élmények nélkül is lehet élni...

De érdemes?

MISLAY Edit



2003. január 22., szerda 11:46


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület