|
Történetek a kisfiúnak 5.
A gyík
Amikor öt éves voltam, kis dobozba tettem füvet, bele a kedvenc gyíkomat, és bevittem az óvodába, hogy megörvendeztessem az óvónénit. Nem örült. Ellenben sikított egyet, ugrott egyet, elsápadt majd elpirult, és kikergetett a teremből! Haza is mentem. Aztán jött az egyik dada, hogy hátha hazamentem, mert nem vagyok sehol. Hm.
A kedvenc gyíkomat az erdőben fogtam, nagyon kicsi korában. Először egy óriási befőttes üvegben tartottam, és tartottam jól minden jóval (szöcske, szöcske, szöcske - picikék, persze, mert még a szája is kicsi volt akkor), de Nagytata szerint nem tett volna jót neki a folytonos körbe-körbe-mászkálás az üvegben, így aztán sétáltattam a gyíkomat. Mivel olyan picike volt, könnyen utolértem, meg tudtam fogni, tehát ha olyan hely felé láttam surranni, ahol eltűnhetett volna, még előtte felkaptam szegény kis "rabot", arrébb vittem, aztán letettem ott, ahol nem igazán akadt neki rejtekhelye. Biztosan mindig alaposan kisétálta magát, ahányszor csak kimentem vele az udvarra vagy a kertbe, mert amikor azután visszatettem az üvegébe, szépen összekanyarintotta a kis testét, kicsit aládugta a fejét a fűnek, ami az üveg alján az "ágya" volt, és aludt.
Nyár vége felé Nagytatám azt mondta, muszáj lenne elengedni, mert kell találnia télire búvóhelyet, nem maradhat bent, a melegben, aludni szeretne, dermedten, téli álmot. Nagyon sajnáltam, és halogattam az elválást, de aztán egy délelőttön csak kitettem a fűre, és nem kaptam utána, amikor búvóhely után nézett. Kitűnő ösztönnel a farakás alját választotta.
Beköszöntött az ősz, a tél, kitavaszodott, a spirea-bokrok alatt tanyáztam, teljesen elbújtattak leomló, virághabos ágaikkal, Anya egy darabig hiába keresett, hova lettem. Nyíltak a tömöttvirágú sárga nárciszok is, egész sor bokor volt belőlük a ház előtt. Aztán elnyíltak, jöttek a tulipánok, az orgona.... és egyszercsak az orgonabokor alatt megvillant valami, egy rövid moccanás!! A gyíkom! Nőtt már, de még mindig nem volt igazi, kifejlett méret. Akkor még nem hagyta magát megfogni, de néhány nap múlva igen.
Nagytatám csinált neki egy szép kis faházikót, olyasmi formájút, mind amilyenek a lakókocsik, hosszúkás, téglalap alakút. Volt ajtaja is, ablaka is. Tettem bele füvet, odahelyeztük az orgonabokorhoz. Időnként belemászattam, hátha megérti: az a lakása, de egy darabig rá sem hederített, mígnem aztán a rendszeresen ott feltálalt szöcskeeledel megtette hatását. Elfogadta, hogy az az ő otthona. Alkonyatkor belegömbölyödött a faházikó alján a fűbe, én pedig bevittem a házba, aztán reggel újból ki, "lakásostól", kinyitottam az ajtót az állatka előtt, és ő nagy kelletlenül kikászálódott, indult a "dolgára". Volt úgy, nagyon hő nyári napon, hogy napközben is oda húzódott be hűsölni.
A harmadik évben elköltöztünk. A gyík ott maradt. Nagytata azt javasolta, hagyjuk a saját lakóhelyén. Azután nem találkoztam már a gyíkommal. A házikóját magammal vittem. Gyermekem még játszott vele kiskorában.
A kép forrása: http://www.bulman-fine-art.com/Individual%20Pages/Lizard%20Man%201.htm
- gyöngyös -
2003. január 28., kedd 12:28
|
