Több mint nyolcszáz kilométerre Soprontól, a Keleti-Kárpátokban, talán az átlag-nyugat-magyarországi által egyetlen,  ,,név szerint ismert" Békási-szorostól délkeletre található, a Sopronban mégis ismerősen hangzó: Ojtozi-szoros.
    A beláthatatlan múltból hozott szellemi örökséget, összesűrűsödött időt-sorsot őrző, dallamukban tiszteletet-parancsoló, emberöltők egyfolyamú sorsát továbbörökítő, ma egyszerűen földrajzinak mondott nevek, nem vándorolnak ,,csak úgy."
    Jól sejti az, aki úgy gondolja, hogy "legalább" életekbe került az, hogy itt a nyugati-végeken, a pilisi utáni második legnagyobb parkerdőben egy sétány őrizze a  történelmi Magyarország majdnem legkeletibb részén, – a sok szempont között,  igen hosszú ideig is  – beláthatatlan messzeségben fekvő, büszke hegyvonulatok vízcsobogásos, kapaszkodva-kanyargó Ojtozi szoros nevét. Itt Sopronban, az emlékmű 1917. augusztus elején az erdélyi Ojtozi szorosban harcolt soproni 18-as honvédek emlékét őrzi. Az 1934-ben állított emlékművet – amely az Ojtozi-szorosban állítottnak, majd megsemmisítettnek mása – Dabóczy István szobrászművész, a Rákóczi Honvéd Főreáliskola tanára készítette. (Dabóczy István Recsken halt meg, ahova 1951-ben hurcolták el.
    Nem csak az áldozatok és hősök, nem csak a múlt az, ami a ,,magasban" – mindenek ellenére – összeköt, gondolja (és reméli) az ember, amikor, az alábbihoz hasonló írásban a soproniakról olvas, Sylvester Lajostól, akitől a "jó soproniak", miután sorait elolvasták, biztosan szeretettel fogadják el a ,,Városerdő -t";  cserébe az Ojtozi- szoros Orbán Balázs, A Székelyföld leírása művéből idézett földrajzi neveiért, és a Sopron felé szálló nemes gondolataiért.  
 

     A Magyar Kultúra Napja köré csoportosított rendezvények egyike, Szabó József János hadtörténész Az Árpád-vonal című könyvének kézdivásárhelyi bemutatója, hitünk szerint, igen emlékezetesre sikeredett. Az író-olvasó találkozón jól eső meglepetéssel észlelhettük, hogy a kézdivásárhelyiek mellé felsorakoztak Felső-Háromszék világháborús témák iránt érdeklődő, többnyire férfi érdeklődői is. Berecki, nyujtódi, gelencei, sőt még rétyi illetőségőek is vállalták az éjszakai utazást. Ez azért is meglepő, mert a könyvet senki sem olvashatta — az első példányok ezúttal kerültek Háromszékre, s ezekből a Kézdivásárhelyen lévők számára már nem is jutott —, és emiatt nem sejthették, hogy a szerző szorgos tényfeltáró munkájának köszönhetően a Clevelandben élő Kovács Ferenc, az ojtozi erődszázad egykori parancsnokhelyettese részletező visszaemlékezéséhez is hozzáférhetnek. (Az idős frontharcos 2000-ben Amerikában rögzítette az ojtozi harci eseményeket és az erőd történetét.)

    A találkozó utolsó perceiben Kelemen Dénes gelencei nyugalmazott tanító, fafaragó ezermester, aki Botond fiával volt jelen, egy kisplasztikai alkotással ajándékozta meg Szabó József János ezredest. Az Ojtozi-szorosba tervezett emlékmű makettjével.
    A téma megfogalmazásának magam is részese vagyok, ezért a jelképes ajándék számomra kettős meglepetés volt: lám, van, akinek a szava kontraktus, itt van erről a bizonyíték, egy múlt évi gelencei ,,gyorsbeszélgetés" tárgya kis formátumú térplasztikai alkotásban megjelenítve.
    A gelencei Kelemen család hagyományápoló híre már rég túllépett megye- és országhatáron. Kelemen Dénes nem csak a világháborúkban elpusztult magyar honvédek emléke után kutatott, hanem minden náció térségben elesett fiainak illetőségét is próbálta azonosítani. A német katonákét is. A senki által e tájon nem siratott halottak sírjait és ennek hiányában az elesetteknek az emlékezőkkel együtt elhaló emlékét is kutatja. Az ojtozi harcokról beszélgettünk, kölcsönösen elevenítettük föl Felső-Háromszéken százak meg ezrek gondját, sokak/sokunk szégyenérzetét azért, mert az Ojtoz völgyében nincs a két világháború harcosainak emlékét megörökítő térplasztikai alkotás.
    A jó nevű fafaragó nyilván kopjafás, székely kapus megoldásra gondolt, amivel én egyet is értettem, azzal a megszorítással, hogy ,,a hely szellemét" is meg kellene jeleníteni, az emlékművet egyedi jelleggel is felruházni, tapasztalván, hogy bármekkora esztétikai érték is a népi gyökérzetű fafaragás, ,,jóból is megárt a sok", kezdenek túlszaporodni a szabvány székely kapuk, kopjafák. Véleményünk pászítgatásának, szavaink keresztkötéseinek az volt a summája, hogy az ojtozi honvédlaktanya egykori, összetört székely kapujának reinkarnációjától kellene elindulnunk. A figyelmetlen gépkocsivezető által ledöntött és majd ennek a faanyagát széthordó hitvány emberek pusztítása után is megmaradt ott egy fő kapuelem kétméternyi magasságban, s a kiskapu keresztkötésénél behajló szemöldökfa is.
    A képzőművészetben általánosan elfogadott, már az ókorban is széles körben alkalmazott kifejezési forma a torzó. Az oszloptöredék, a megcsonkult akt valaminek a csonkja. Ez ,,létrejöhet" — mint az ojtozi székely kapu esetében is — emberi vagy természeti pusztítás-pusztulás következtében is, de emlékjelként, különösen a sírkertekbe szánt ábrázolásokban, megjelenhet tudatos tervezéssel is.
    A gelencei egyezség meg is született: mi egy ilyen emlékművet képzelünk el Ojtozba.
    Most Kézdivásárhelyen megilletődve nézem, hogy Kelemen Dénes méretarányosan elkészítette az egybeszerkesztett szimbólumelemeket is, tervébe beleépítve az ojtozi emlékmű makettjét.
    Szabó József Jánost ez a ,,könyvillusztráció" annyira meglepte, hogy a találkozó befejezése után kétmillió lejt személyes hozzájárulásként felajánlott az emlékműre. A jelen lévő dr. Nagy Lajos (Réty) helyben belepótolt ebbe az összegbe. Sepsiszentgyörgyön Bagoly Miklós, az ASIMCOV elnöke, maga is vállalkozó, a szükséges faanyagról kér információkat.
    Eszembe jut, hogy az Úz-völgyi sírkert felújítása, az úzi emlékm?állítás után Magyarországról is felkerestek azzal a kéréssel, hogy a Sósmezőnél, Ojtoznál, a Mogyoróstetőn vagy a Nagysándor és a két Nemere környékén elesett katonák nevét is rögzítsük az emlékjel fémtábláján.
    Az Ojtoz völgyében Kisgyörgy Zoltán Megyénk földabrosza 12/21. szelvényében közölt ,,gyorsleltára" szerint Bereck fölött, a 77-es és 78-as kilométerkő között látható a helyreállított (egyszer-másszor megcsonkított) Erzsébet-emlékmű (Sissi). A Gyárfás Győző sepsiszentgyörgyi ,,inzsellér" által tervezett műút mentén több műemlék értékű kőfaragvány is látható. Az Ojtoz vize első hídja fölötti bükkerdőben még fellelhetőek a XVI. századi Rákóczi-vár kőmaradványai. A befejezés előtt álló ojtozi Anselmo Fogadó körül (Janka-vár) egy Ojtoz-völgyi kőtár körvonalazódik: ennek bejáratánál kapott helyet az ugyancsak Kelemen Dénes által restaurált-rekonstruált egykori kaszárnya előtti székelykapu-maradvány.

    A szorosban világháborús emlékjel is állt: a soproni `18-as honvédek első világháborús emlékműve. Ezt a műút korszerűsítése alkalmával olyan emberek, akik emlékének megőrzését az útszéli szamárkórókra kell bízni, robbantással pusztították el. A jó soproniak viszont otthon, a Városerdő nevű helyen a hű mását felállították.
    Úgy tűnik, hogy a Magyar Kultúra Napjához társult kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi rendezvények nyomaként ez év nyarától nem kell a háromszékieknek Sopronba utazniuk a szülőföldjükön elesett hősök emléke előtti főhajtás óhajával, mert a most tapasztalható adakozó kedv, támogató igyekezet nyomán állni fog az ojtozi-szorosban a két világháborúban elesett katona halottak Kelemen Dénes által tervezett emlékműve. A Mogyorós-hágó ojtozi lábánál, az első hajtűkanyar sírkertjében.

    Akinek ez gondja, lelki kényszere, és anyagi állapota is lehetővé teszi a támogatást, forduljon eligazításért a Székely Hírmondó vagy a Háromszék szerkesztőségéhez, a berecki Gábor Áron Alapítványhoz, az ottani művelődési egyesülethez. És akiknek családjai a szülőföld védelméért a legnagyobb áldozatot hozták, hősi halottaik adataival azok is keressenek föl az előbbi címeken, vagy juttassák el hozzánk.

    A térségben 1944 augusztusának a végén, szeptember első napjaiban dúltak véres harcok.
    Rajtunk múlik, hogy emlékművel tisztelgünk-e hősi halottaink emléke előtt.

Sylvester Lajos
Háromszék, Sepsiszentgyörgy