Ma, az igényes műsorokban rendkívül szegényes TV csatornák idején, örülnünk kell annak, ha valami "csemegére" találunk. Ahol nem a körbe zárt számok bűvölete, nem a negatív reklám igérete, hanem egy emberi sors és magatartás igézete tart bennünket a képernyő előtt.
Ilyen volt szombaton a Duna TV-ben a Gálffi László színművész többirányú közreműködésével készült dokumentumműsor Lénárd Sándorról (1910-1972). A filmben az emigrált magyar polihisztor gyógyító életének Gálffi által meglátogatott és filmmel dokumentált külföldi helyszíneit valamint a színművész irodalmi estjéből láthattuk részleteket, melyet Lénárd irodalmi munkásságából válogatott össze.

A 12(!) nyelven fordító gyógyító, irodalmár, festő és rajzoló, aktív zeneművelő, aki talán az ökológia egyik első magyarja és megfogalmazója, olasz és brazil életszakaszának dokumentációjához hozzájárulás volt ez az óra, melyben ismerősei, valamint élettársa, egyben második felesége (Andrietta Lénárd) nyilatkozott az egyéni gondolkodású, a több kultúrában is otthonosan mozgó magyarról, aki olvasással és írással tartotta fenn magyar nyelvtudását, és a latint azért művelte társalkodási szinten, hogy eggyel többen legyenek, akik latinul tudnak.

Humanista volt, ugyanakkor bujkált benne valami ősi (és jogos) félelem saját fajától, s ki tudja, hogy milyen komplex késztetés eredményezte, hogy a "világ végi völgyben" kötött ki. Noha ez a fajta "elefántcsonttorony", a láthatatlan ház - melyben a napok olyan egyformák s mégis egyéniek, különbözők és teljesek voltak minden látható különlegesség nélkül - lehetett menekülés, de lehetett minden további, polihisztorságából fakadó következményes szintézis helyszíne is. Mégis egyfajta kisugárzás forrása, a messzetekintő értelem és XX.sz-i humanizmus egyfajta központjává vált.

Hogy évente 2-3 zseni születik Magyarországon, azt már csak a követekző műsorokból tudom meg, s egyben azt is, hogy ők 15 éves korukig többnyire megteszik a "nagy felfedezést", létrehozzák a "nagy alkotást". Akkor hát Lénárd nem volt zseni? Mindenképpen olyan ember, akinek magatartása, ha nem is ugyanazon szinten, de rokon mindazon "szellemi nyugtalanokkal", akik nem tudják bezárva egy tudományágnak elkötelezni magukat, kizárva minden mást. Mert ugyanazt a teljes emberi életet szeretnék megélni, amit - valamilyen formában - A. Schweitzer és Lénárd is élt.
Mai követői, a hagyomány folytatói, az életmű gondozói az ún. Lénárd-szemináriumba, baráti közösségbe csoportosulnak. S ha hiszik, ha nem, városunkból ketten is tagjai ennek a társaságnak. Magyarország, Olaszország, Brazília, Sopron. Kicsi a világ!
- DI -