|
Történetek a kisfiúnak 7.
Jönnek az oroszok!!!
Tudod, Kedves Kisfiú, amikor Te még gondolat se voltál, hol volt, hol nem volt, történt egyszer egy 1944. Annak is az ősze, tél-eleje. Háború zajlott akkor, a másodiknak nevezett világháború. Kár, hogy sorszámozni kellett.... és... nagyon jó lenne, ha azt lehetne mondani rá: az utolsó világháború.
Keleti irányból közeledtek Európa belseje felé a Szovjetunió csapatai, azaz a Vörös Hadsereg katonái. Magyarország határait Battonyánál átlépve haladtak az ország belseje felé. Hírük messze megelőzte őket. Annak örültek az emberek, hogy végre vége lesz az éveken át tartó vérontásnak, de... kegyetlennek, erőszakoskodónak, durvának, szóval... igazán vadnak írták le az orosz katonát a hírek, a pletykák. Rabolnak, fosztogatnak, bántják a nőket... csak úgy lepuffantanak embereket, ha nem tetszik a képük, vagy ha úgy gondolják, megérdemli... Féltek a magyarok a szovjet katonáktól. Ez persze nem akadályozta meg a Vörös Hadsereget, hogy nyomuljon előre.
Hólepte táj volt akkor Ásotthalom, amikor egy egység felszabadító katona odaérkezett. Az 1117. számú tanyában élt Nagytatám, Nagymamám és Anya, aki akkor persze még ifjú lány volt. Én sem voltam még akkor gondolat sem...
Már meséltem Neked, hogy Nagytatám Kárpátaljáról származott. Ott megtanult oroszul is, ukránul is, beszélte a ruszin nyelvet, de a németet is. Tervet eszelt ki, mert úgy gondolta, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja... szóval jó lesz azt komolyan venni, ami mendemonda a közeledő katonákról járja. Persze, elég volt abba belegondolni, hány száz, hány ezer kilométeren át jöttek ezek a férfiak, távol a családjuktól, éhezve, fázva... természetes, hogy ingerültek, "elvadultak" ennyi idő nem igazán sétaút után, és hát... a harc, a halottak, a bajtársak elvesztése csak fokozta agresszivitásukat.
Nagytatám meg akarta menteni a családját minden bántástól. Oroszos szakállat növesztett, magas volt, kék szemű, igazán úgy mutatott, akár egy orosz férfi. Borok, pálinka készenlétben, húsok lesütve, nagymamám "gyártotta" a tortákat, a rétest, a pogácsát. Anya természetesen alaposan kivette a részét a konyhai munkából. Már nagyon közel lőttek.... aztán egyszer... Délután bár, de tél lévén már sötétben nagyon ugatott a kutya... Nagytatám kiment, nehogy lelőjék, ha mondjuk, nem tetszik nekik a kis tacskó fizimiskája ott, a láncot rángatva, habzó szájjal ugatva az idegen sereget. A kapuban várta az érkezőket. A tiszt... nagy szerencsénkre (igen, az enyémre is, mert hát... ha akkor ott vérengzés van, most én nem írogatnék itt Neked régi és újabb történeteket, Kedves Kisfiú...) művelt, intelligens mérnökember volt. Amikor meg meghallották, hogy igazi orosz szó fogadja őket - mindjárt igen vidám lett a hangulat! A finom ételek, italok pedig végképp sokat lendítettek az elcsigázott katonák kedvén.
A terv első négy része tehát bejött. Oroszos fizimiska, orosz beszéd, finom étel, finom ital... De ott voltak a nők! Rémhírek terjengtek, mit művelnek az oroszok a nőkkel!!! A terv ötödik része tehát az volt, hogy mindent feltálal Nagymamám és Anya, azután amilyen gyorsan csak tudnak, a hátsó ajtón átrohannak a szomszédba. Mire észreveszik a férfiak, hogy rég látták a nőket, már remélhetőleg erősen részegek lesznek, és inkább leheverednek aludni, nem "máson" jár az eszük. A jó terv mindig egyszerű... de mindig kerülhet a gépezetbe porszem is. Került, bizony, most is.
A hangulattal semmi gond nem volt, de az egyik katona kiment a ház mögé, hogy kisdolgát elintézze, és.... meglátta a nyomokat a hóban!! Egyből kitört a hangoskodás, fegyveremelgetés, hadonászás.... de... pontosan, ahogy a filmeken szokás, a tiszt a levegőbe lőtt, majd saját katonáira fogva fegyverét: erélyesen "rendet csinált".
Másnap reggelre aztán a nők visszatértek, feltálalták az igazán királyi reggelit, szalonna, sonka, kolbász, finom kalács.... volt kölcsönös fényképnézegetés, kérdezgetés... Nagytata nem győzött tolmácsolni, és... a hölgyek megúszták sok borostás és borotvált arcú orosz puszival, s az egész család egekig lett marasztalva, és Szláva Bógu, hogy ilyen jók voltak hozzájuk, mert hát nem ilyen fogadtatáshoz voltak szokva... és a többi, és Da szvidányija...
- gyöngyös -
2003. február 09., vasárnap 21:06
|
