Teke és teremlabdarúgás- Egy ponttal vesztett a GySEV – Matáv: felkészülési mérkőzések – A Postás a negyeddöntőben – SÁKC- Falco: 77-82
Csak a Postás tekézői örülhettek
Úgy tűnik, most már a hazai pálya sem garancia a sikerre. A legutóbbi
bajnoki fordulóban az NB II-es soproni csapatok itthon játszhattak, közülük
csupán a zöld-fehérek nyertek, a Scarbantia és a Turris sajnos megbotlott
a vendégek által állított akadályban.
Szegeden kezdte a tavaszi szezont szuperligás együttesünk, a Soproni
Ászok SE. Az alföldi kirán-dulás nem kecsegtetett sok jóval, hiszen a mezőny
favoritjának pályáján még nem termett babér a látogatóknak. Itt bár a papírforma
érvényesült, mégis bíztunk abban, hogy legalább az ifjúságiak győztesen
hagyják el a tiszaparti várost. Az eredmények tehát nem kedvünk szerint
alakultak, ezek után nem marad más hátra, mint hozni a két Győri úti meccset,
melyen a sörgyáriak felnőtt gárdája is bentmaradást, a fiatalok pedig a
bajnoki címet még bebiztosíthatják. NB II-es legénységeinknek idegenben
kellene javítaniuk, ehhez mindhárom helyszínen bravúrra lenne szükség.
A SOTÁV hölgyeinek viszont nem jelenthet gondot e hét végén a hegyeshalmi
premier.
Hétvégi eredmények:
Szuperliga, felnőttek: MÉH-Szeged – Soproni Ászok SE 6:2 (3481-3292).
Pontszerzőink: Kovács Sándor 568, Pakrócz János 564 fa.
Ifjúságiak: MÉH-Szeged – S. Ászok SE 3:1 (1110-1088). Psz.: Rudolf
István 552 fa.
NB II.: Soproni Postás SE – Ajka Kristály SE 6:2 (2482-2400). Psz.:
Eső II. István 438, Lodesz Gábor 420, Kiss Ferenc 418, Nándorhegyi Róbert
413 fa.
Scarbantia SE – Répcelak 2:6 (2555-2557). Psz.: Szűcs Csaba 468, Elekes
Zoltán 450 fa.
Soproni Turris SE – Bázakerettye 3:5 (2438-2490). Psz.: Németh Tamás
429, Horváth Gyula 422, Varga György 417 fa.
Izgalmas összecsapások a teremtornán
Szombaton a felső ág küzdelmeivel megkezdődött a Soproni Ászok Kupa
teremlabdarúgó-bajnokság második felvonása, amikor már a 16 közé jutást
jelentő 1-2. hely megszerzése a tét. Ennek megfelelő-en már az első fordulóban
szikrázó párharcok alakultak ki, melyek nem minden esetben végződtek az
esélyesek győzelmével.
Eredmények, 17. csoport: Hubertusz – GySEV 5-1, 18. csoport: Mozaik
II. – Paprét-Fényszoft 3-0, Ásványvíz – ÁB Taxi 4-3, 19. csoport: Közti-Kextő
– Bástya Bútorlap Centrum 2-0, Schäho BT – Zamek FC 5-3, 20. csoport: Tutti-Frutti-Benetton
– III. Félidő Borozó-Gala KFCS 2-1, 21. csoport: Füzi Cső-Vasszerelvény
– Anger Büfé 4-0, Papa Joe-Halász – Hegesztéstechnika 3-2, 22. csoport:
Hirschler I. – Peugeot Sába 5-1, Vinex Kft – Red Bags 4-4, 23. csoport:
Viktória – Stempli 3-1, Németh Villamosság – Samba FC 5-2, 24. csoport:
König-Műszaki Bizományi – Mavi Jeans 3-3, Camel Team – Thermo-Plast 4-1.
Vasárnap már két vigaszági csoportban (25-26) is rendeztek mérkőzéseket,
az Extrakt-Kőhida – Közti II. (2-1) ill. a Hobbi FC – TZB Sopron (4-2)
meccsek jelentették a nyitányt a Sportcentrum Kupáért vívandó sorozatban.
B.I.
Gdynia - GYSEV-ORSI 86-85 (25-23, 19-19, 22-26, 20-19)
Gdynia, 1600 néz? Jv.: Lefwerth (SWE), Grievnik (NED)
Gdynia: Grubin 20, Cuprys 12/6, Bibrzycka 11/3, Melvin 13, Dydek 25
Cs.: Vodopianova 2, Witherspoon -, Hlebovicka 3/3 Edző: Krzysztof Koziorowicz
GYSEV-ORSI: Bevilaqua 3/3, Balogh 27/15, Bogojevic 16, Seres 10/3,
Zakalyuzhnaya 24 Cs.: Dénes 3, Szőke 2 Edző: Dirk Bevilaqua
Fél perccel a befejezés előtt még a soproni csapat vezetett...
Szombaton utaztak 22 játékossal a Matáv a törökországi Antalyjába, ahol
a svájci Young boys, a Borussia Dortmund amatőr csapata valamint egy ukrán
és egy
dél-koreai csapat ellen mérkőzik majd.
Nem érkezett vissza az Egyesült Államokból Sheila Lambert, a Postás
kosárlabda csapatának irányítója…
Horváth Patrícia személyében soproni származású kapusa van a
női vízilabda válogatottnak. Faragó Tamás szövetségi kapitány a legújabb
keret összeállításánál is figyelembe vette Patríciát, akinek testvére Adrienn
a BSE kosárlabdázója.
SC Eisenstadt (osztrák) - Matáv Sopron 1-1 /0-1/. Eisenstadt,
nemzetközi előkészületi labdarúgó mérkőzés. 100 néző. – Matáv: Farkas
/Horváth T./ - Szabados, Lambulics /Horváth R./ Tóth A. – Csiszár /Horváth
A./, Lazics /Javrujan/, Pintér, Tóth I., Majoros – Sira /Bausz/, Tóth M.,
Gólszerző: Sira István.
Soproni Ászok KC–Falco KC-Szombathely 77–82 (25–16, 17–24, 23–17,
12–25)
Sopron, 1200 néző. V: dr. Vígh, dr. Smied
SOPRON: CSIRKE (5/3), Horváth Á. (14/9), Walke (4), GLISOVICS (18/3),
Wiley (9). Cs: NIKOLICS (21/15), Sajni (4), Stan (2). Edző: Szalai János
SZOMBATHELY: Kálmán (7/3), ALEXE (17/3), Pankár (–), HEINLE (26), GRANT
(28/6). Cs: Dénes (2), Gráczer (2). Edző: Zsoldos András
Remek meccs, az utolsó két percben szállt el a kiválóan kosárlabdázó
SÁKC
Matáv Sopron – St. Gallen /svájci/ 1-1 /1-0/ Matáv: Farkas-Szabados,
/Horváth A/, Lambulics, Tóth A./Hprváth R./- Csiszár, Lazics, /Majoros/,
Bagoly, Somogyi /Balaskó/, Pintér-Tóth M., Sira.
A törökországi Antalyában lejátszott meccsen, a svájci bajnok bajnokság
tizedik helyezettje ellen Sira István szerezte a Matáv gólját.
Soproni Postás–Szolnoki MÁV Coop SE 73–62 (21–12, 11–21, 17–14,
24–15)
Sopron, 800 néző. V: Váradi, Török
POSTÁS: ENGLERT (14/6), Csákány (8) Eördögh (14/6), AMBRUS (17), PAPP
KRISZTINA (17). Cs: Russai (–), Fodor (3/3). Edző: Meszlényi Róbert
SZOLNOK: Djelmis (5/3), Szélesy (5), Hibbert (10/9), Farmer (11), PEROVICS
(19). Cs: NÉMETH B. (7), Radnóty (5). Edző: Tapodi Péter
A február elsejei szolnoki meccsen “begyűjtött” ötpontos hátrányát
a Postás izgalmas küzdelemben dolgozta le, és jutott be a Magyar Kupa négyes
döntőjében.
Teke
Szuperliga: Szeged – Soproni Ászok 6-2 (3481-3292) Ászok: Kovács S.:
568, Pakrócz: 564, Bors: 562, Derdák: 560, Kovács M.: 523 fa.
Ifjúságiak: Szeged – S. Ászok SE 3:1 (1110-1088). Psz.: Rudolf István
552 fa.
Szerdán este hat órakor a GySEV-Orsi a Parma csapát fogadja Euroliga
mérkőzésen. Olaszországban Baloghék simán nyertek, és nem lesz a helyzet
más a soproni visszavágon sem: a Parma együttesében
szerepel Vilipics is.
W. F.
2003. február 10., hétfő 13:54