Etológia és az ember - hogy ne kopjon ki az emberi kapcsolatokból a természetes szépség

    A Keresztény Éertelmiségiek Szövetsége februári előadásának témája volt az Etológia és ember viszonya.
    Előljáróban: már rég visszájára fordult a hatvanas években még büszkén hirdetett szlogen, amely szerint az ember teljesen uralma alá rendelte a természet erőit (lecsapolta a tavakat, folyókat térített ki medréből, a víz, a szél, az atom erejét a maga hasznára fordította, ésatöbbi). Aki emlékszik még ezekre, gyakran a tankönyvekben is olvasott – és már akkor is rosszul hangzó – mondatokra, ma is kényelmetlen érzéssel gondol a "modern kor emberére", hiszen ott, ahol a mérsékelt éghajlati körülmények között a január közepén leeső hó, váratlanul (?) érkezik, ahol a belvizeket és árvizeket "érthetetlenkedve fogadják", ahol fajok pusztulnak ki, ott valami az ember és természet viszonyában nincs teljesen rendjén. Erők megbomlott egyensúlya és ellenőrizhetetlen folyamatai ellenében (?), mindenben és mindenhol a maga által elképzelt egyensúlyt megteremteni akaró, a maga által megvalósított ellenőrzést, és minden folyamatot előre kiszámítani akaró ember mintha kissé túlértékelte volna képességeit, vagy inkább másnak, és másképp értelmezi dolgát, mint kellene. A természeti világtól egyébként meg majdnem teljes egészében elszakadt, urbánus ember, az etológiát pedig ha még fontos tudományágnak annyiban tartja, amennyiben érdekében állhat azoknak az összefüggéseknek az ismerete, amelyekhez az etológia területén szerzett információk (vigyázat: véletlenül sem ismeretek!) révén a maga hasznára fordíthat.
    Egyrészt ezért, no meg az előadó személyének ismeretéből, valamint a nem éppen közbeszéd tárgyát képező téma miatt sem fért kétség ahhoz, hogy Andrássy Péter tanár, ny. szaktanácsadó  Etológia és ember címmel meghirdetett előadása egyes kérdésekben figyelemreméltó tanulságokat közölt hallgatóságával, másokat pedig továbbgondolásra késztetett.

Horváth János a KÉSZ Soproni Szervezetének elnöke  és Andrássy Péter, az előadó

A továbbiakban Andrássy Péter tanár úr előadásából idézünk:

"Az etológia tudományának eredményei minden felelős gondolkodót meggyőzhetnének arról, hogy ismereteink nem elegendőek az emberről, ezért aztán a papoknál, a tanítóknál, a még lelkiismerettel bíró szülőknél felkészültebb - mindent eladni képes nyugati reklámszakemberek és keleti funkcionáriusok manipulálják az emberek, különösen a fiatalok többségét." - írja az 1973-ban Nobel-díjjal kitüntetett etológus, Konrad Lorenz. Az idézett mondat A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvben jelent meg, amely hazánkban, 1988-ban látott napvilágot, mégpedig, a soproni Ikva kiadónál.

Az etológiáról mint tudományról a következőket mondta egy alkalommal a falusi udvarára bekéredzkedő gyerekeknek, akik ámulva nézték őt, ahogy a vadlibák követik őt a kis tóhoz, mint anyjukat: "Valamennyien lehettek felfedező etológusok, csak azt kell tennetek, hogy megfigyeljétek mikor, mit csinálnak az állatok, az ember beavatkozása, zavarása nélkül. A tojásból kibúvó liba azt a feladatot kapta, hogy kövesse azt, amit először lát meg! Ez számára az életbenmaradást jelentheti. E csapatnak én voltam az elsőként látható. Csak az ember lehet olyan gőgös és buta, hogy ezért a libát butának tartja. Csak az ember mondhat olyat hogy utánozó majom. A tudatlan, a természettől idegen utánzás bajnoka éppen az ember. A keresztény ember nem becsülheti teremtőjét, ha nem ismeri az élőket, ha a saját elgondolásai alapján mond értékítéleteket állatokról, ha emberképűvé formálja, eltorzítja azokat. Jogos a kérdés: ember voltunkról hogyan adhatnak az állatok maga-tartására vonatkozó legcsodálatosabb, leggazdagabb ismeretek is tájékoztatást, hiszen mi Isten képére formáltan vagyunk jók-gonoszok, hűségesek-hűtlenek, türelmesek-agresszívek, békések-békétlenek, keresztre feszítettek-keresztre feszítők.

Az előadó példákat választott ki és mutatott be, azért, hogy azokkal eloszlassa az emberi kétkedést.

Egyet azonban el kell fogadnunk - amit II. János Pál a Pápai Tudományos Akadémiához 1996. októberében irt levelében is megerősített. A teremtés nem zárja ki az evolúció tanát. "...A tudomány által megállapított bizonyosságok esetében a tudományt kell követnünk, nem pedig a Bibliának a külső világra vonatkozó, mennyiségi jellegű kijelentéseit. ... Ne gondoljuk azt, hogy az Isten minden egyes fajt külön-külön teremtett. Mielőtt valaki megtámadna e két mondatért, gyorsan elmondom, hogy ezt Jáki Szaniszló professzor, bencés szerzetes írta és az, az Új Ember 1996. november 24-i számában jelent meg.

Az evolúció milliárdnyi titkából sokat nem tudunk, legfeljebb csodálattal szemléljük, az viszont egyértelmű, hogy az ember által magasabb rendűnek nevezett fajok ugyancsak közeli rokonaink, viselkedésük jellemzőiből igenis van mit tanulnunk!

Az, hogy az egyes állatfajok, valamint az ember magatartását öröklött és tanulás során megszerezhető tényezők határozzák meg, már a 19. század végén egyértelműen ismert volt.

1. Azt még talán lehetne ösztönösnek tekinteni, hogy egyes pintyfélék kaktuszok tüskeleveleivel szedik ki a növényi szárban lévő lárvákat, azt azonban aligha, hogy az erdei csimpánzok egyes csoportjai összegyűjtik, tárolják a fákról letört, leszedett erős ágakat és azokat a más csoportok elleni "harchoz" használják fel.

2. Azok a majomkölykök, amelyeket anyjuktól, illetve társaiktól a születéskor elválasztanak és tudományos a-lapokra építve táplálnak, gondoznak, majd a nemi érést követő időben mesterségesen megtermékenyítenek, képtelenek utódaik szoptatására, felnevelésére, sőt elpusztítják azokat. Azt is megfigyelték, hogy a laboratóriumi körülmények között tartott egyedek, textilanyagú puha tárgyakat (pl. fogasra akasztott sál) lopnak el és szorítják magukhoz. Ha ezt elveszik tőlük, akkor agresszívak, kedélybetegek lesznek. Az állatcsoportok, fajok többségénél nemcsak az ivadékgondozás tanulására jellemző, hogy csak meghatározott életkorban valósulhat meg az adott egyed számára, hanem a társas kapcsolatokat meghatározó kommunikációra is, amelyről az önmagára oly büszke ember úgy képzeli, hogy az övé a legegyedibb, a legváltozatosabb, hiszen például még a nagyon okos gorillák sem képesek az angol társalgási nyelvet megtanulni.

Nézzünk néhány érdekes kommunikációs példát a rendkívül gazdag választékból.

* Biztosan hallották, hogy a méhek képesek tájékoztatni a kaptárból munkába induló "dolgozókat": milyen irányban és milyen távolságban található, jelentősebb mennyiségű, begyűjthető virágpor. Ennek felismeréséért Nobel-díj járt, nem e rovaroknak hanem a felfedezőnek.

* Évszázadok óta ismert volt az, hogy sok állat, köztük egyes madarak is őrzőt állítanak, amelyik jelzi a veszély közeledtét. A magnetofonra felvett ilyen jelzések felhasználása során figyeltek fel arra, hogy a csapat tagjai nem azonos sebességgel reagálnak a jelzésre. A madárfütty elemzéséből derült ki, hogy az két részből áll: az első rész arról tájékoztat, hogy ki fütyül (tehát Kovács 12.); ezután következik a riasztó jel. A csoport azért reagál eltérő időben, mert ismerik Kovács 12-tőt és Nagy Julikát. Tudják, hogy az egyik idegesebb, tehát még kicsit lehet szedegetni a magokat, a másik lustább, jó lesz igyekezni.

* Az emberelődökről, az emberi rasszokról előadásokat tartó antropológus professzorunk említette meg 1954 őszén, hogy a nyáron nála járt egy kínai antropológus, aki megdöbbentő dolgot mondott neki. Számára rendkívül furcsa az, hogy minden európai arc mennyire egyforma és az érzelmekről alig árulkodik. Amikor ő mondta ugyanezt a kínaiakról, akkor Liau prof. csodálkozott.

* 1993-ban Bécsben vettem részt Ökopedagógusok nemzetközi tanácskozásán, amelyen néhány nagyhatalmú német és osztrák televiziótársaság média szakembere is jelen volt. A pedagógusok persze panaszkodtak. Például arra, hogy miközben a fiatalok nem ismerik a környezetükben élő madarakat, cserjéket, fákat, műemlékeket, templomokat, ugyanakkor sok kihalt őshüllőről vannak jó ismereteik. A tévések reagálása sokakat meglepett, ami Konrad Lorenz már idézett véleményét igazolta. Először azt mondták el mennyire örülnek az ifjúság őshüllő szeretetének, merthogy az nekik köszönhető, tőlük azt rendelte meg a Dogro (emlékeznek még erre a bécsújhelyi üzletre?) üzletlánc és néhány játékárú gyár. Ha a jelenlévőket "jobban érdeklik a parkok madarai, fái, vagy bármi más, akár a kereszt is akkor... rendeljék meg és fizessenek, mi elérjük, megcsináljuk!" Álljunk csak meg egy részösszefoglalásra. Ha a csimpánzot elszakítjuk az anyjától, ha a gyermek ingerszegény világot tapasztal maga körül életének első néhány évében, akkor állat és ember egyaránt egészség- és jellemkárosodott lesz, akinek magatartásán gondozó, pedagógus vagy hitoktató sem tud segíteni, legfeljebb módosítgatni, ideig-óráig féken tartani? Igen!

Minél fejlettebbnek tartunk egy teremtményt, annál sebezhetőbb, annál könnyebben manipulálható üzleti, politikai vagy még egyszerűbben üzletpolitikai célok megvalósítására? Igen! Akkor nincs remény? Annak az Istenáldotta tehetségű és Istenverte lustaságú tanítványomnak van igaza, aki azt mondta Konrad Lorenz libájáról, hogy neki jobb, mint az embernek, mert nem kell folyton tanulnia, amit tudnia kell azt készen kapta!! Igenis van remény! Isten teremtményei - legalábbis egyelőre - nem klónok. Egy-egy faj egyedein belül sem a majmok, sem az európaiak, sem a kínaiak, nem egyformák, hanem sokezerfélék. Az iskolában megtanítják, számonkérik különféle állatok és az ember szervezeti felépítésének, életműködésének jellemzőit és hallanak arról is a diákok, hogy egyes madarak szeme, egyes emlősök szagló-, és hallószerve többre képes az emberénél. Azt is tanítjuk, hogy mely fajok testsúlyhoz viszonyított agysúlya kisebb, vagy nagyobb. Akik megtanulták, azok fel tudják sorolni a belső fül részeit, arról azonban a legritkábban hallanak, hogy egyes - egyébként egészséges emberek hallásában, látásában felfogó képességében, általában szellemi teljesítményeiben, milyen nagy különbségek léteznek. A hittanórán, a bibliát felidéző olvasmányban szó esik ugyan a talentumokról, sőt még azok befektetéséről is. Otthon ez többnyire a gyengébb iskolai minősítésekkel kapcsolatban kerül elő, "bezzeg" kitételekkel: "Bezzeg a mi időnkben, bezzeg a nővéred, vagy esetleg a Nagykovácsék fia."

Pintér Ambrus bencés tanár a már idézett remek dolgozatában így láttatja a problémát: " ... A jó tanuló (akinek jó-tanulósága egyedül Isten titka, az emberi magyarázatoknak többnyire semmi közük az igazsághoz) duplán kap jutalmat: élvezi sikeres munkáját, a (néha nagyon könnyen) jól végzett munka örömét, s ezen felül még környezete megbecsülésében is részesül. ... A gyenge tanuló pedig kétszeresen bűnhődik: naponta el kell viselnie kudarcait és ezen kívül még a többiek - főként tanárai - leérté-kelő magatartását is."

Andrássy Péter Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzővel az előadás után

Az etológiai összevetések azt mutatják, hogy azon állatfajok, amelyek relatív agytömege nagyobb, többféle környezeti hatást tudnak befogadni, egyedi életük hosszabb időszakában képesek újat tanulni, populációik tagjainak "szellemi képességei" pedig nagyobb szóródást mutatnak - a nagyszámú átlagos mellett - kevesebb a gyenge és a kitűnő képességű. Az ember számtalan élőlényt fosztott meg természetes élőhelytől, ami kipusztulást, visszaszorulást jelentett sok faj számára. Anatómiai bélyegeiben és magatartási sajátságaiban legközelebbi rokonaink közül ma, nagyobb számú gorilla és orangután (erdei ember!) van állatkertekbe zárva, mint amennyi az eredeti élőhelyén előfordul. Szerencsére sok faj, így például a szépséges cinkék nem adták fel. Beköltöztek a falusi, városi kertek-be, parkokba és ott keresnek táplálékot, fészkelő helyet. Közülük ilyen környezetben a széncinkék élnek legnagyobb egyedszámban. Etológusok megfigyelései és kísérletei egyértelműen bizonyították, hogy ez a faj aktívabb, jobb kommunikációjának és annak köszönhető, hogy populációikban több feladatmegoldó tehetség akad, mint a kék-, vagy a barátcinkék körében. Az első azt jelenti, hogy rendszeresebben, gyorsabban reagálnak egymás és a rokonfajok jelzéseire. A "tehetségességnek" nevezhető viselkedésre London egyik külső kerületében figyeltek fel. Néhány megrendelő arra panaszkodott, hogy az ajtajuk elé kirakott tejes üveg vékony fémes zárókupakja a szállító munkások figyelmetlensége miatt leesett, a tej kifröcskölődött. Az alkalmazottakat ellenőrző - véletlenül amatőr madarász - alig akart hinni a szemének. A kupakot egy-egy széncinke vette le és reggeli italként fogyasztott a tejből. Rövid időn belül e körzetben elterjedt e madárpopuláció körében a tejfogyasztás. Hogy milyen élőlény az ember arra jellemző, hogy amikor a vállalat írásban értesítette a jelenségről a panaszolókat, azok közül egyesek korábban keltek, fényképeztek. Azok, pedig akiknek üvegeit a kis tolvajok elkerülték, irigykedtek, néhányan lemondták a megrendelést. Egy angol etológus könyvében olyasféle magyarázat olvasható hogy: n a cinkék vonzódnak a fényes tárgyakhoz -továbbá úgy férhetnek hozzá egyes táplálékforráshoz, pl. a dióhoz, hogy csőrükkel kalapálják azt."
Nem tudom hallottak-e Imóról, az újító makákó majomról? Ha nem akkor bemutatom őt. Japán egy természetvédelem alatt álló szigetén, az ott élő makákó populáció félpanziós ellátásként édes-burgonyát és szemestakarmányt kapott, amelyet vadembermódján a tengerparti homokos, sáros talajra borítottak. Az etetők arra gondolhattak, úgysincs más dolguk a majmoknak, szedegessenek, keresgéljenek. Azok így is tették órákon keresztül. Egy fiatal nőstény - ő volt az Imo - a homokos-sáros magkeveréket markaiban a segély tengerparthoz vitte és a szinte mindig nyugodt vízbe dobta. Ezután fél marokkal könnyedén halászhatta ki az eleséget. Tíz perc alatt jóllakott, majd a gyepes területen szárítkozott, figyelte társait, esetleg az újítás szabadalmaztatásán gondolkodott. Néhány nap múlva, az egészen szeleburdi fiatalok és a legnagyobb tekintélyű öregek kivételével, mindenki Imó módszerrel táplálkozott, sőt később az édesburgonya mosását is megtanulta. Ne felejtsem el megemlíteni, hogy más szigeteken - Imók és televíziós hirdetés hiányában - a régi módi maradt a gyakorlat. Nem biztos, hogy ebből a példából helytálló következtetésre jutunk a férfiak, a fiatalok, vagy az öregek feltalálói, alkalmazói képességeire vonatkozóan. Ismeretesek ugyanis olyan tanítói kapcsolatok más majomfajok köréből, ahol a legidősebb, legtapasztaltabbak egyedek újítása bizonyult életmentőnek a csoport számára, az ivóvízhez való jutásban. Nem igazán örvendetes az a megfigyelés, amely szerint csak az emberhez legközelebb álló majmok képesek saját érdekükben hazudni. Igaz, a bizonyítékok mesterséges körülmények között születtek, a hazugságban profi ember irányításával.

Övék a mennyek országa — játszani is engedd! Egy minden bizonnyal a huszadik században született mese a játszani tudás megszületéséről a következőket mondja: A teremtő Isten valamennyi élőlénynek közös ajándékként a szülőkhöz hasonlító utódokat és társakat adott. Mindegyik nagy-nagy csoport kapott egyedi ajándékot is. A halak a vizeket, a békák azt, hogy nemcsak a vízben élhetnek. A gyíkok a szárazföldeket, a madarak pedig az égbe repülés képességét. Ekkor vette észre az Úr, hogy az utódaikat elevenül szülő és szoptató emlősök, mintha kimaradtak volna. Ezért aztán egyeseknek a vizekbe, másoknak a földbe kellett bebújniuk vagy megtanulni repülni tollas szárnyak nélkül. Szétszórtan a szárazföldön is sokaknak jutott hely a homoksivatagoktól, a legmagasabb hegyekig. Végül megszánta az Úr a mindenfelé szétszórt kedveseit és így szólt:

Benneteket megtanítalak játszani, egy kicsit meghúzhatjátok a szakállamat is. Az ajándékot azonban tovább kell adnotok úgy, hogy örömmel játszotok kölykeitekkel! Mese, nem mese - aligha vitatható, hogy ezzel az örökséggel nagyon jól jártak az utolsó megajándékozottak. Az etológiának és a gyermeknevelésnek ezernyi bizonyítéka van arra, hogy azok az egyedek amelyekkel nem, vagy csak keveset játszottak szüleik, testvéreik: eltorzulnak agresszívek vagy teljesen visszahúzódóak lesznek, kevésbé érzékelik a határokat, hajlamosabbak a betegségekre és sikertelenebbek ivadékaik gondozásában.

Néhány tankönyvszerű, mégis tanulságos mondat a játékról. Csak a bölcsek játékosak igazán. Ez a képesség öröklött ugyan-csak szélsőséges változatossággal megjelenő etológiai sajátosság, melynek kibontakozásában a szülőnek meghatározó szerepe van. Minél alacsonyabb rendű egy állatfaj, annál egyszerűbb a játéka, s annál rövidebb a gyerekkora. A kutyafélék, a delfinek, a majmok és az ember gyermeke egyedül is eljátszik saját testével tárgyakkal. Gyakori körükben a kedvenc játéktárgy. A legnagyobb tévedés azonban azt képzelni, hogy ez a kedvenc tárgy arra szolgál, hogy a szülőnek "nyugalma" legyen, ne kelljen gyermekével foglalkoznia, hozzá beszélnie. Pszichológusok állandó figyelmeztetése ellenére, sokan azt képzelik, hogy a televízió nézése játékszer. Éppen ellenkezőleg, ez ugyanolyan egészség és jellemkárosító, mint a bevezetőben említett bölcsőde. Egész Európát bejárta egy fotó, amelyet először én is karikatúrának véltem. Ezen iskolás gyerekek erdei kirándulását lehetett látni (valahol Kanadában), ahol a gyermekek mereven bámultak a kirándulásvezető hátára erősített tv készülék képernyőjére, amelyen azt tanulmányozhatták, amit a tanár felvevő masinája látott!!

Az évtizedeken keresztül tudatosan szétzilált erkölcsi értékrend, család, és kultúra, mellett a jelenkor a fogyasztói társadalma erői között kell szigorúsággal és következetességgel harcolni gyermekeinkért, azért, hogy ne a finomságok iránti érzéketlenség legyen uralkodó és azért, hogy ne kopjon ki az összes emberi kapcsolatból a természetes szépség.

Az etológia néhány alapvető összefüggésének felmutatása ezt a célt szolgálta.

A bevezetőben Konrad Lorenz figyelmeztető gondolatait idéztem. Befejezésül az: Ember voltunk hanyatlása című könyvéből idézek: "Egy ember önmagában véve, egyáltalán nem ember: teljes emberként kizárólag egy szellemi értelemben vett csoport tagjaként létezhet. A szellemi élet alapjában véve individum feletti élet. A szellemi közösség egyedi, konkrét megvalósulását nevezzük kultúrának. ... Az emberiség története mindenfajta együtt-érzés nélkül azt közli velünk, hogy a kultúrák, miképpen minden élő rendszer, elpusztulnak.
Ma egyetlen «kultúra» a hangadó: a Föld valamennyi magas civilizációjának népei ugyanazokkal a fegyverekkel harcolnak, ugyanazon technológiákat alkalmazzák - s ami bizonyosan döntő jelentőségű - ugyanazon a világpiacon kereskednek, és ugyanazokkal az eszközökkel próbálnak a másik fölé kerülni. Különösen kritikus helyzetbe került napjaink ifjúsága. Ahhoz, hogy megakadályozzuk a fenyegető apokalipszist, éppen a fiatal emberekben kell újjáélesztenünk a tudományközpontú és technomorf gondolkodás által elnyomott fogékonyságot a Szép és Jó -tegyük hozzá, hogy Istenhitű élet - iránt." - fejezte be előadását Andrássy Péter tanár.