|
Velencében ott a világ
Ha az ember magyar szót hall
Velencében sokan vannak. Velencében ott a világ. Szerdáig még nagyon nagy tömegben, a Karnevál miatt, utána pedig "gyülekeznek" a többiek. A műértők, a festőművészek és festőművész-hallgatók, a szerelmesek, a nászutasok, a sznobok, és mindenki, aki szeretne vagy akar odamenni, illetve akit kötelessége visz oda. (Üzletemberek, idegenvezetők stb.)
Velencében ott volt világ: a japánoktól a sötétbőrű ki tudja, honnan származókig, az indiaiaktól az amerikaiakig, és természetesen, mi magyarok, rengeteg szláv-nemzet-fia, no meg sok német.
Valahogy olyan érzésem volt - gondolom, a velencei kereskedők, vendéglősök és gondolások megerősítenék, és meglehetősen szomorúan erősítenék meg, ha valóban így volt -, hogy idén kevesebb látogató taposta a cölöpökön álló utcák köveit. Amikor már nagyon sokan lettek, úgy délután közepe felé (most, az utolsó karneváli hétvégére, szombatra értve írom ezeket, s jó az összehasonlítási alapom, mert tavaly is épp így, utolsó hétvége szombatján "merültem alá" az őrültködő, vidám, felszabadult, soknációjú tömegbe), akkor se kellett annyi rendőrnek ügyelnie a keskeny utcácskákban zajló gyalogosforgalom folyamatosságának fenntartására, mint egy évvel ezelőtt.
Érdekes, milyen öröm, ha az ember a karneváli Velencében járva magyar szót hall. Más körülmények között biztosan feszélyező, ha kiderül, valaki értette, amit mondtunk, egy idegen országban is (még akkor is, ha nem mondtunk semmi különöset) - de itt, a karneválon örült magyar a magyarnak, ha fény derült egy-nemzethez-tartozásunkra!
Idén a Canale Grande utcájában megkerestük és megtekintettük az egyik épület falára a magasban felszerelt web-kamerát is, hadd lássuk már, amikor a várost neten nézzük, az a kép honnan továbbítódik!
Van egy nagyon szép temploma a városnak, a Jezsuitáké. Nem tudom, hány turista útitervébe iktatódik be ez épület felkeresése, mert eléggé távol esik a legforgalmasabb helyektől... Én mindenkinek ajánlom! Elkápráztató a falak díszítése, halk zene szól mindig... egyszerűen muszáj leülni, és csak úgy létezni ott... elmélkedni, imádkozni, meditálni, Velence-ábrándokat ábrándozni, vagy... komoly művészeti szempontok alapján szemlélni... de... oda el "kell" menni! Délutánokon 16.00 órától van a nyitvatartás, a délelőttit elfelejtettem...
A templom előtti téren egy közkút van, padok is, meg lehet pihenni. Ha pedig dél és kettő között üldögélünk ott, pihenve a sok járkálás után - megmártózhatunk egy kicsit a velencei iskolások különböző korosztályainak stílusában, divatfelfogásában, hangulatában. A közeli iskolákból akkor rajzanak ki a gyerekek. (Szombaton is van tanítás.) Először a kisebbek, aztán a tízes éveik elején járók, majd a serdülők, nevetgélő lányok, nagyhangú fiúk.
Furcsa lehet nekik így felnevelődni, folyton kirakatban tudva magukat, hiszen rengeteg a turista a városban... Mire azonban felnőnek, igen öntudatos, magukra adó velencei polgárokká nemesülnek, akik mindig csinosak, adnak magukra, és kihúzottan, emelt fővel, valósággal fensőbbségesen "merülnek alá" a körülöttük jövő-menő turisták közé.
Velence a gyalogosok városa, ez egyértelmű. Mi, magyar városlakók, akik hozzá vagyunk szokva, hogy jön a menetrendszerű helyijárat - legyen az busz, villamos, trolibusz vagy metró -, fél napi gyaloglás után már le-leülünk, elgondolkodván, biztos-e, hogy helyesen döntöttünk, amikor a csinos, divatos, ám alapjában kényelmetlen cipőt vettük magunkra Velencébe. Az ottaniak képesek a legdivatosabb cipőkben róni a korántsem göröngy vagy kátyú nélküli utcákat, húzván maguk után, vagy tolva maguk előtt a kis kerekes bevásárlókocsijaikat, s vonszolván azt lépcsőkön fel, lépcsőkön le - de mi idegenek igazán "edzetlen lábúak" vagyunk az egyenetlen utcák, no meg a sok lépcső "leküzdésében".
Mégis elmegyünk, újra és újra, mert mihelyt megállapítottuk, hazaérvén, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, és hogy piszokul elfáradtunk a gyalogváros becserkészésében, máris tervezgetjük, mikor tegyük újra tiszteletünket a sokszáz éves európai városmatuzsálemnél, ahol a megfelelő időpontokban minden irányból felénk áradó csodálatos harangszó-harmónia megborzongatja a lelket, a reggeli-délutáni, majd késő délután újra leszálló köd elvarázsolja, sci-fi-sen, mesésen valószerűtlenné teszi a látványt, az ottlét pedig... a megvalósulás boldogságával tölti el: ott van a világ egyik legkülönlegesebb városában, ott lehet, része lehet... és... valahogy már ez olyan vonzó.
A kép forrása: www.filmforum.hu/fesztival/
- gyöngyös
-
2003. március 03., hétfő 21:44
|
