CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. november 5., kedd, Imre napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Hírek - események  

   Az  1848-as forradalom és szabadságharc emlékezete
– ünnepi beszéd és képriport Sopronból –

 A selmeci akadémisták a felvidéki hadjárat idején egy emberként jelentkeztek a honvédseregbe, s küzdöttek a szabadságért. Világos után nem lehetett elkezdeni Selmecbányán az oktatást az erdészek számára, mert a hallgatók vagy a csatatereken vesztek, vagy börtönökben raboskodtak. Az első évfolyam mindössze néhány fővel indult. Büszkék vagyunk rájuk!

    Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére a Petőfi téren került sor Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata  és a Nyugat-Magyarországi Egyetem közös rendezésében a városi ünnepségre.
    Az ünnepség szónoka Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora volt.
    A koszorúzást követő ünnepi műsorban felléptek: az egyetem művészeti csoportjai, Tas Ildikó (A Magyar Állami Operaház magánénekese), Altorjai Kinga (énekművész), a Városi     Fúvószenekar, a Juventus Koncert Fúvószenekar, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Soproni Csoportja, a Soproni Pendelyes Táncegyüttes
 
    Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektorának ünnepi beszéde:

Igen tisztelt ünneplő közönség, kedves soproni polgárok!

    Ma, a szívekhez legközelebb álló, a legnagyobb magyar ünnepen, az 1848. március 15-i forradalom 155. évfordulóján köszöntöm Önöket.
    A másfél évszázaddal ezelőtti eseményekre emlékezve óhatatlanul felvetődik a kérdés, mi tette azt a napot a magyar történelem egyik legfontosabb dátumává, mi az az erő, amely annyi vérzivataros, olykor válságos, sőt szégyenletes évtizeden át, tisztán őrizte meg a magyar nép lelkében és emlékezetében az akkor történteket?
    Azok az eszmék, amelyek mintegy 60 évvel korábban a Francia Forradalomban kaptak először lángra, hogy gyorsan ki is hunyjanak: a szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszméi. De a parazsat még az Európát leigázó Napóleonnak sem sikerült végleg eltaposnia, az szunnyadó zsarátnokként izzott tovább, csak új, felszabadító szelekre várt.
    És izzott a parázs Magyarországon is, amelyet a Habsburg elnyomás, a jobbágyság már-már elviselhetetlen helyzete táplált. A kis és középnemesség – élén Kossuthtal – érezte, megértette mindennek tarthatatlanságát, de az alsótáblában nem lehetett, a felsőtáblában pedig nem akarták a változások igényét napirendre tűzni.
    És akkor megint Párizsra kellett a vigyázó szemeket vetni! 1848. február 23-án a felkelt párizsi százezrek elűzték Lajos Fülöp királyt, és 26-án kikiáltották a Köztársaságot. A hír futótűzként terjedt Európában. A magyar forradalomnak is Párizs adta meg a jelet.
    Március elsején Pozsonyban ülésezett az országgyűlés alsótáblája, amikor megérkezett a párizsi hír. Kossuth csak annyit mondott: “Vártam”. Mert Vele együtt sokan vártak a jelre, a pillanatra, amikor a magyar nemesi ellenzék, a függetlenség és reform pártja az ország élére állhat. A teremben futótűzként terjedt a hír – vegyes fogadtatással. Máshogy élték meg a hírt a Bécshez hű kormánypárti képviselők, másként a változásokat vágyó, az új európai eszméket valló ellenzék tagjai. S akkor Kossuth emelkedett szólásra. A szinte félelmetes csendben röviden szólt:
    “Reménylem, hogy az országgyűlés a midennapiság parányi politikájától, mely a mostani nagy dolgokkal összehangzásban nincs, a kornak s azon igényeknek érzetére emelkedi fog, mellyel az országgyűlés iránt a nemzet viseltetik.” – Mindenki érezte, Kossuth elszánta magát arra, hogy megragadja a történelmi pillanatot. – Valami elkezdődött!
    Március 3-án, Kossuth először fogalmazza meg, hogy mit kíván a Magyar Nemzet: vesszen az önkényuralom, önálló alkotmányt és kormányt Magyarországnak, de magának az osztrák nemzetnek és az “örökös tartományok” népeinek is. S az országgyűlés alsótáblája egy emberként, lelkesülve harsogta: “Úgy legyen!”.
    Bár Bécs és a nemzet érdekei között őrlődő felsőtábla tanácstalansága lassította a kiteljesülést, a párizsi hírektől felbolydult és Kossuth pozsonyi beszédétől felbátorodott bécsi polgárság forradalma felgyorsította az eseményeket.
    Március 14-én Pestre is eljut a bécsi forradalom híre. Az Ellenzéki Körben győzött a forradalmárok csoportja, s Petőfivel az élen az azonnali cselekvésről döntöttek.
    Március 15-én – mint annyiszor a történelemben – néhány elszánt fiatal, dacolva a hatalommal, órák alatt fejéről a talpára állította a világot. Elfoglalták Landerer nyomdáját, kinyomtatták Kiáltványukat, a 12 pontot és a Nemzeti Dalt.
    Délután 3 órára több mint tízezer ember gyűlt össze a szemerkélő esőben a Múzeumkertben – feltámadott a tenger! Petőfi szavalata alatt a lelkes nép szájából zengett a Forradalom Dalának refrénje: “Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”. Előbb a Városházához indultak, ahol a Tanáccsal aláíratták a 12 pontot, majd immár több mint 20 ezren Budára, a Helytartótanács épületéhez vonultak, ahol- Petőfi lejegyzése szerint – “A nagyméltóságú Helytartótanács sápadt vala, és reszketni méltóztatott, és ötpercnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránti rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt..” A nép diadalmenetbe hozta Pestre a jobbágyfelszabadítás apostolát.

Kedves Hallgatóim!

    Eddig tart a jeles nap Pest-Budai krónikája, amely egy nappal később – Kossuth és Batthyány bécsi útjának következményeként – meghozta a kívánt eredményt, az első felelős magyar kormányt, a független országgyűlést, majd az áprilisi törvényeket. De tulajdonképpen ez a nap indította el a Habsburg retorziók sorát, amely először szabadságharcba kényszerítette a nemzetet, majd – nem utoljára történelmünkben – orosz segítséggel a Világosi Fegyverletételhez, megtorlásokhoz, vértanúk hosszú sorához, csaknem 20 évnyi megaláztatáshoz, szenvedéshez vezetett.
    De mi törtét mindeközben a Bécstől mindössze 60 km-re fekvő Sopronban? A város az ország nyugati sarkában fekszik, így 1848-ban sem játszhatott olyan szerepet, amely országos jelentőségű lehetett volna.
    Csatkai Endre erről a következőképpen ír: “Lelkesen átvette a hatalmas lökést, ami Pozsonyból és Pestről indult ki és egy test, egy lélek volt a magyarsággal. Hanem itt volt Bécs közelsége. Az ősök története óvatosságra intett.”
    Sopron 1848-as történéseinek – a hivatalos írásokon kívül – két jelentős forrása van. Az egyik Geiger Márton kosárfonó, a másik Michel János, a Szt. Mihály templom sekrestyése feljegyzései.
    A pozsonyi események híre már március 15-én estefelé megérkezett Sopronba, Széchenyi János volt a hírhozó. A hírekre fellelkesült licista diákok szervezte fáklyás felvonulás a Széchenyi palota elé vonult, ahol Széchenyi János ismertette a történéseket. A lelkes tömeg csak éjjel 11 órakor oszlott fel.
    Másnap megválasztották az új Nemzetőrséget, a főparancsnok gróf Széchenyi János, szárnysegédje Konkolyi Ignác, számvevője Ihász Rezső, a város későbbi főjegyzője lett. A tisztek sorában egy Batthyányt, két később közkedvelt Széchenyi grófot, Lászlót és Györgyöt, illetve a város máig ismert családjainak – az Artner, Manninger, Rupprecht, Wrchovszky, Hasenauer, Coriáry, Fürst, Hofer, Lenck, Ódor, Friedrich családoknak – a tagjait találhatjuk.
    Az áprilisi törvényeket 19-én hirdették ki a városházán, amin megjelent a város két országgyűlési követe Martini Frigyes és Ertl János is. A nyár népszámlálással – 16.766 lélek élt akkor Sopronban –, városi képviselőtestületi, országgyűlési képviselő, illetve megyegyűlési választásokkal, a nemzetőrség kiképzésével telt el.
    Az őszi hónapokat vihar előtti csendként jellemezhetjük. 1848. december 16-án – amikor Windischgrätz herceg csapatai több helyütt átlépték a nyugati határt – kezdődött meg tulajdonképpen a magyar szabadságharc. Sopron még ugyanazon napon 11 órakor elesett, elsőként az országban.
    Az egész szabadságharc alatt 1849 június 13-án csillant fel egyedül remény Sopron számára, amikor Kmety György a csornai csatában legyőzte a korábban ugyancsak Sopronban szolgált Wyss Ferenc generális vezette osztrák hadsereget, de a magyar csapatok nem jutottak el Sopronig.
    A Világosi Fegyverletételt követő megtorlás nem kerülte el a várost sem. A magyar szabadságharc egyik legelső vértanúja, a soproni nemzetőrök korábbi parancsnoka, Murmann Sámuel volt, akit 1849. augusztus 25-én végeztek ki Temesváron, elrettentésképpen. Hetekkel megelőzte megdicsőülésben az aradi vértanúkat. Városunkban utca örökíti meg nevét.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

    Engedjék meg nekem, hogy saját hallgatóinkra, a selmeci akadémistákra is emlékezzem néhány gondolattal. A felvidéki hadjárat idején egy emberként jelentkeztek Ők a honvédseregbe, s küzdöttek a szabadságért. Világos után nem lehetett elkezdeni Selmecbányán az oktatást az erdészek számára, mert a hallgatók vagy a csatatereken vesztek, vagy börtönökben raboskodtak. Az első évfolyam mindössze néhány fővel indult. Büszkék vagyunk rájuk!

Tisztelt Hallgatóim, Kedves Soproni Polgárok!

    Legyünk büszkék elődeinkre, akik a megfelelő pillanatban, a korkövetelményeknek megfelelően cselekedtek. Legyünk büszkék a mindennapok hőseire és a Murmann Sámuelekre is.
    Magától adódik ugyanakkor a kérdés: milyen üzenetet hordoz számunkra, a XXI. század elején 1848. március idusa.
    Az egységes, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség szellemiségét valló Európa gondolatát. 1848 márciusában a haladás, az európai progresszió élvonalában találjuk nemzetünket. Még egyszer, 1956 októberében volt olyan jól csengő a magyar név, mint egykoron 1848-ban, de akkor már Európán kívülről hangzott a kiáltásunk.
    Hányszor hallottuk, hallattuk a rendszerváltoztatás után: mi magyarok kultúránkban, mentalitásunkban európaiak vagyunk, csak rosszsorsunk rekesztett ki bennünk a politikai Európából.
    Most, amikor belátható időn belül elismert, elfogadott tagjai lehetünk a közös Európának, a mi Európánknak, vezéreljen bennünket Kossuth, a márciusi ifjak, a szabadsághősök lelkesedése, Széchenyi européer szellemisége, mindazoké, akik hitték, hogy az európai eszmék a nemzet felemelkedését jelentik, a nemzet fennmaradása mellett.
    Tegyük meg együtt, mindannyian ezt az utolsó lépést úgy, ahogy a pozsonyi országgyűlésben Kossuth sorsfordító felszólalása után egy emberként harsogta valamennyi országgyűlési követ:

“ÚGY LEGYEN!” Köszönöm figyelmüket!

Képriport a soproni ünnepi megemlékezésről.



 

     
Fotó: T.Sz.- T.ZS.
(Köszönjük a Nyugat-Magyarországi Egyetem a rektori hivatala vezetőjének a tudósítás létrejöttében nyújtott segítségét)



2003. március 15., szombat 12:54


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület