CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2019. február 20., szerda, Aladár, Álmos, Amata napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

Nyugati Kapu  

Fónay Jenő az 1956-os forradalomról

Isten veletek! Éljen Magyarország!

Fónay Jenő az 1956-os forradalomról


A nándorfehérvári diadal hőseinek emlékét a kersztény világ a déli harangszóval őrzi. A csatában Hunyadi János oldalán résztvevő Kapisztrán János 1456 október 23-án vesztette életét. Pontosan ötszáz évvel később a magyarság ismét az elnyomás ellen küzdött, és kelt fel. 1956 október 23-a előtt az egész világ adózott tisztelettel akkor, és adózik ma is. Az októberi és novemberi eseményekről, majd az azt követő megtorlásról az egykor halálraítélt Fónay Jenő, a Politiki Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) elnöke emlékezett október 16-án Sopronban.

- Az október 23-i csoda az olyan, ami egy ember életében csak egyszer fordulhat elő. Amikor sokadmagammal a Magyar Tudományos Akadémia mellől elindultam az onnan tíz percre lévő Petőfi térre, a belügyminiszter még azt harsogta a rádióból, hogy nem engedjük, megtiltjuk a tüntetést. Ennek ellenére az utcán tömött sorokban vonult a tömeg a térre, ahol már Sinkovits Imre a Talpra Magyar soraival eskette az embereket. Ekkor az ablakba kitett rádiókból arról értesülhettünk, hogy a tüntetést mégis engedélyezik - kezdte visszaemlékezését Fónay Jenő.

- A Petőfi téren a Külügyminisztérium épületére egy óriási nemzeti lobogót tűztek ki, melynek a közepén a címer helyén lyuk tátongott. Innen a tömeg éljenzések, valamint "Ruszkik haza!" felkiáltások közepette a Parlament elé vonult, ahol Nagy Imrét követelte.

- A forradalom - a POFOSZ elnöke szerint - este fél kilenckor tört ki, amikor a tömeg az ÁVH sortűzére válaszolva visszalőtt. A következő napok eseményeit az eszeveszett harc jellemezte, a minisztériumok és a Parlament előtt. A forradalom október 28-án mégis győzőtt, amikor Nagy Imre feloszlatta az ÁVO-t. Az október 30-i mészárlás a lincselés napjaként vált ismerté. Ezt akkor is el kell ítélni, ha tudtuk is, hogy a győzelem érdekében meg kellett tenni ezt a lépést. A pártházat ezen a napon megtámadta a tömeg, fél óra lövöldözés után fehér zászló tűnt fel az épület ablakában. A megadás jelére az épületbe vonulókat sortűz fogadta belülről. Film tanúsítja, hogy még a kiérkező mentősök egy fiatal ápolónőjét is lelőtték az ÁVO- alakulatok. Az utca kövén negyvenhárom ember vesztette életét. Ezt követte a lincselés. A pártházbeliek végül kénytelenek voltak megadni magukat. Amint feltartott kezekkel kiléptek az épületből a tömeg lemészárolta őket, két parancsnokukat a lábuknál fogva akasztották fel.

- November 4-ig nem történt említésre méltó esemény, úgy tűnt, mintha megszilárdult volna az új kormány, gomba módra szaporodtak a megalakuló pártok. Utóbbi még akkor is korai volt, ha egy demokrácia alapkövetelménye a többpárt rendszer. November 3-án a gyerekek azzal tértek haza, hogy másnap iskolába mennek, a felnőttek pedig azzal, hogy dolgozni, mert Nagy Imre és társai ezt kérték tőlük. Ám november 4-én hajnalban fél ötkor zengett Budapest alatt a föld.

- A POFOSZ elnöke kijelentette, ami akkor történt, az megbocsáthatatlan bűn. A Margit körúton számtalan orosz páncélos vonult, lőtt és rombolt mindenfelé. Rombadöntötték a fővárost, néhány napig még elkeseredett harcok folytak, ám a végeredmény mindenki előtt ismeretes.

A megtorlás évei következtek, számtalan ember tűnt el, részben a Szovjetúnióba, részben a börtönbe vitték őket. Fónay Jenő Marosán György szavaira emlékezve elmondta, miután Marosán a dolgok kézbevételét és a rendcsinálást megfogalmazta, kijelentette: mostantól lőni fogunk. Amit Marosán mondott megtörtént, december 8-án gyerekeket, asszonyokat, és férfiakat mészároltak le. Akkor százharmincegy ember vesztette életét, ám a mai napig csak harminckilencet ismernek el - tette hozzá az elnök. Pillanatok alatt rengeteg halálra ítélt töltötte meg a börtönöket, a kétszemélyes halálos zárkákban is négy embert helyeztek el hónapokig, évekig. Szabó Jánost a Széna téri parancsnokot 1957. december 19-én akasztották fel, 1960 ápilis 7-én pedig Nickelsburg Lászlót. A két dátum között háromszáznegyvenhét mártírja van Magyarországnak, ám még mindig csak kettőszázhat szerepel a hivatalos adatokban.

Amikor az elsőfokú halálos ítéletet a bíró kimondja, az ember megdöbben - emlékezett Fónay Jenő. Létezik ez? Nem csináltunk semmit! A másodfokú ítélet meghozatala után a hóhér egy nap, reggel fél hatkor elvégzi feladatát. Az utolsó kiálltás legtöbb esetben: Isten veletek! Éljen Magyarország! Végezetül egy halálraítélt cellatárs szavaival gondolt vissza Fónay Jenő a csodálatos két hétre: " De azért üzentünk a világnak a fodrozott Duna habjain, valamint az égen, ahova felrajzoltunk egy új csillagot".

Farkas Ciprián



1999. oktĂłber 20., szerda 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület