A dialektikus, a kölcsönhatásokban, ellentmondásokban és a fejlődésben való gondolkozástól sokaknak elment a kedve, akiknek volt "szerencséjük", és tanultak marxista dialektikát.
Most pedig itt van Húsvét, és az evangéliumok két teljesen különböző részlete hangzik el az ünnepen. A Jn 20,1-9-et (Mária Magdolna és a két tanítvány, Péter és János látogatása az üres sírnál) a szentírásmagyarázók legalább három forrás egybeszerkesztésével képzelik el, s a szerkesztésen kívül igencsak kérdéses, hogy mi ebből János sajátja? Talán a szép gondolatmenet, mely a hit fejlődését bemutatja, s amelyet olyan szívesen hoznak fel példaként Péternél és Jánosnál a nyitott, üres sír látásakor. A szakasz végére már hárman nem látták a testet, már személyes üzenetet kaptak a tanítványok, és még mindig nem örülnek.
A másik evangéliumi részlet Lukácsé (24,13-35), a meg nem únható Emmauszi tanítványok története. Ismét a hit a központi téma, de most nem annak látszólag önfejlődő folyamata, hanem a Jézus által láthatóan, megtapasztalhatóan, közvetlenül "tángált" belső fejlődés, mely a virtuális teljes tudástól a bizonyosság mégis 180 fokot forduló öröméig tart.
Mintha mindkét esetben arról szólna a történet - vigasztalásul a késői utódoknak -, hogy önmagában a tények tiszta és világos ismerete nem elég. Megelőlegezett válaszként hangzik el mindkét részlet arra bizalmatlanságra: vajon egyáltalán a történelmi tények nem "kaptak-e gellert" az evangélisták fantáziájában?
Nem, a tényekkel nincsen semmi baj, csak a hittel, mely nem egyszerűen tudás, hanem kegyelem, s a kegyelem annyiféle, ahányan és ahány helyzetben vagyunk.
Ilyen értelemben pedig a János evangélium a szeretett tanítvány hite, a Lukács evangélium pedig az orvos mindent megmagyarázni akaró, s az emberi természetet jól ismerő humanista személyes hit-tapasztalata.
Az egyik arra tanulság, hogy az utak bizonyos szempontból egyeznek, bizonyos szempontból különböznek, de mindig a tények dilemmáján át tartanak az öröm felé. A történetek mindig egybeszerkeszthetők, mert egy a világ és egy az Isten.
A másik arra tanít, hogy nagyon megtéveszthető lehet, ha a tanítványokat csak arról akarjuk megismerni, hogy úton vannak és sorolják a tényeket. A látszólag járható utak sokfelé vezetnek, de Jézus a keresés útjain található. A Feltámadott ugyanis az út és az igazság, Őnála a kegyelem, Benne pedig az igazi öröm.
A feltámadás húsvéti öröme töltsön el mindannyiunkat!
- DI -