Szinyei Münchenben barátságot kötött az ugyancsak ott dolgozó Böcklinnel. A fő művének tekinthető Majális megfestésée során figyelembe vette Böcklin tanácsait is. A kép egy napsütötte domboldalon, a képen kívüleső fa árnyékában letelepedett kiránduló társaságot ábrázol. A kép a francia impresszionisták képeivel azonos hatást kelt, az elkészítés módszere azonban eltérő. A természetet emlékezetből. műteremben festette, az alakok helyét kihagyva, majd az alakokat egyenként festette rá a képre, modellek alapján, különböző időpontokban. A pokrócon hasonfekve csirkecombot evő alak a festő sajátmaga.

A képet elkészülte után teljes meg nem értés fogadta, még festőtársai részéről is, beleértve Böcklint is. A festő a képet a Magyar Nemzeti Múzeumnak akarta adományozni, de az nem fogadta el. A milleneumi kiállításon 1896-ban kapta csak meg a festő és a kép a méltó elismerést.
http://www.kfki.hu/keptar

Így kezdődik ez a verseskönyv. A megszólítás mindenkire vonatkozik, tehát reám is, ki anélkül, hogy megütköznék vagy megsértődnék rajta, elgondolkozom, vajon mért tartja az író undoknak azt az olvasót, ki épp az ő verseit veszi kezébe. Az olvasóval, a mi olvasónkkal inkább önkénytelen rokonszenvet érzünk, kedvesnek vagy nyájasnak látjuk. Így is titulálták őt valaha régibb írók, kik előttünk jártak. Kétségtelen, hogy invokációjuk már elcsépelt és ósdi. De még inkább elcsépelt és ósdi az ellenhatás, mely az olvasót ilyen módon akarja megdöbbenteni. A „kedves” olvasó lélektanilag érthető, az „undok” olvasó lélektanilag nem érthető. Ennélfogva a „kedves” olvasó még mindig eredetibb.

Ezzel a jelentéktelen példával igyekszem érzékeltetni azt, hogy mi ennek a nyilván húsz éven alig túl levő költőnek, Tamás Istvánnak a fő hibája. Az a modorosság, melyet ismertebb költőinkben sem rótt meg eddig a bírálat, az a „magyaros” virtuskodó-hetvenkedés, az a verses öndicsekvés, mely sehol a földön nem divatozik annyira, mint nálunk, a puskapornak az a szüntelen „harcos” pufogtatása, mely erőt akar mímelni, de nem az, a közelmúlt kopott álromantikája, mely alkotó tartózkodásra nem lévén képes, mindent kikiabál, mindent túlkiabál s tulajdonképp csupa szólam, ahogy egy barátom találóan jellemezte: „plakátköltészet”. Divatos plakátköltészet.

Kötelességem erre figyelmeztetni e kötet íróját, mert – úgy látszik – még nem értesült róla. És érdemes is figyelmeztetni, mert fiatal s több értékről tesz tanúságot, mely fejlődést ígér. Szabadverseket ír rím, mérték nélkül. Mindenki tisztában van azzal, hogy itt a képek víziójának, a szavak hallucinációjának kell lennie, mint a kötött formánál. A szabadvers megtévesztő külső ütem zakatolása híján még szembeötlőbbé teszi az ihlet hiányos vagy hamis voltát s ilyenkor a betűi egyenesen szétesnek. Ebben a könyvben olykor kitűnő sorok – jó víziók, jó hallucinációk – vannak, de akadnak oldalak is, melyeken a költő a lelki koncentrációt nem találva összeszed minden lomot, cifraságot, melyet különösnek vél s azzal akarja leplezni, eredménytelenül meztelenségét. Nekem legjobban tetszettek az utolsó versek, melyekben munkásemlékeit, fájdalmas, háborús gyermekkorát vetíti ki pár szóban. Itt nem bőbeszédű, a fontost emeli ki, fogja össze s a központosítás is tökéletesebb, mint egyebütt. Úgy vélem, ezen az úton kell haladnia. Mégis a legbonyolultabb, legművészibb, legizgatóbb valami az egyszerűség. Ez a legnagyobb bátorság.

Az esztendő, amelyben a Majális című festmény készült, nagy fordulatot hozott Ferenczy Károly életébe. Kinevezték a Mintarajziskola tanárává, s ettől fogva az év nagyobbik részét Budapesten töltötte. Az életmódbeli változás nyári nagybányai alkotómunkájában is éreztette hatását. A Majálison kívül ez évben nem születet kiemelkedő jelentőségű műve. A Nyári nap címen is szereplő festmény keletkezéséről Ferenczy Valér a következőket írja: "...atyám nagybányai otthonának ablakából festette ezt a jelentet, amint a kis óvodás leánykák fehér ünneplőben, kettős sorokban vonulnak el az otthonunk előtti országúton. Az előtér kertünk, a háttérben a Kereszthegy." A pompás természeti tájba ágyazott jelenet alakjai staffázsszerűek, a festmény egyetlen fontos tárgya a teljes nyári szépségében viruló nagybányai természet. A négyzetes formátumú kép többsávos vízszintes osztása (országút, ösvény, erdő és rét hatása) fölé emelkedik a háttér erdő borított kúp alakú hegye. A szelíd szépségű táj fölé bolyhos fehér felhőivel borul a nyári ég.
http://www.kfki.hu/keptar