Grafika: D. Hoffer E.

Lk 24.35-48 Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek."

Az idézett evangéliumi rész utolsó mondatát nem hiába emelték már ki többen, adták könyvük-elmélkedésük címének. Felhívó aktualitása mindenkor érvényes. Ugyanis mindnyájan tanúnak szólíttattunk meg. S ez még nem minden, mert nem helyettesíthetetlen tanúnak, hanem nagyon is helyettesíthetőnek. Sokak előtt világos, hogy a tanúságot magas, hősies fokon a szentek gyakorolták, ők Krisztus igazi tanúi a történelemben (már megint csak egy könyvcímet idéztem). Minden ellenkező jellel szemben az is világos, hogy a tanítványi kötelesség minden emberre vonatkozik, aki a legcsekélyebb módon is a Mestert szeretné jó utódként és igazi lehetőségként imitálni.
Jézus is használja az ominózus jelzőt, mégpedig eléggé meghökkentő szövegkörnyezetben, amikor a megszólaló kövekről beszél (Lk 19.40). Vajon ki tudná megmondani, hogy ma mennyi élő ember-tanúja van a Messiásnak, és hány kő beszél Róla?
S itt nem csak azokról a kövekről beszélünk, melyeket szervezetten vagy szervezetlenül, de többnyire "kulturális éhségtől hajtva" milliónyian keresnek fel, hogy belőlük, alkotóik hitéből vagy éppen történetük tanúságából merítsenek erőt (mi más is lehetne az igazi cél?), vagy éppen csak műveltségüket csiszolgassák, fitogtassák. A Föld minden köve tanúságtevő, megelevenítő, sokszor minden fajta csoda nélkül is "beszédesebb", mint az ember - akivel ellentétben - legalább a helyes irányba mutat. Stabilnak és megbízhatónak látszik minden egyes darabjuk - velünk szemben -, akiknek elég egy pillanat, néhány stadionnyi távolság vagy éppen a "mellőzöttség-érzés" ahhoz, hogy sangvinikusan vagy éppen depresszióba hajlóan hitünk - és ezzel együtt tanúságunk - meginogjon.
Pedig az újraevangelizáció igazán komoly apostolai az igazi megmondhatói annak, hogy mennyire nem ők, nem mi vagyunk a szemek, szívek és értelmek megnyitói, sokszor mennyire másra, jelentéktelennek, nem fontosnak tartott dolgokra reagál a leghevesebben a kereső ember.
Isten nélkül ugyanis sem mi, sem a kövek, sem a csodák nem elegendők.
- DI -