Reggel 9 óra előtt izgatottan toporgunk a gimnázium épületében. A termek szépen feldíszítve, az osztályokban izgatott gyülekezés, s visszafojtott várakozás. Most nem csak a húgom ballag el az iskolából, hanem az utolsó évfolyam, amelynek tagjait még teljes egészében ismerem, és nagyon sokukkal jóban vagyok. Az elmúlt három évben azért jártam vissza az iskolába, hogy találkozzak ezekkel a diákokkal és a tanárokkal. Most már – néhány ismerőstől eltekintve – csak a tanárok maradnak.

Hamarosan felhangzik a csengőszó. Még mindig ugyanolyan éles, mint három évvel ezelőtt, amikor mi ballagtunk. A tizenegyedikes osztályok most indulnak, hogy elbúcsúzzanak a végzősöktől, és átadják nekik vándortarisznyájukat (benne egy idézet, egy forint és egy szem pogácsa). S ebben a pillanatban már fel is tűnnek Piriék a folyosón. Milyen furcsa is – mi szerveztük számukra anno a gólyaavatót, s most a húgomékat búcsúztatják. Egy rövid beszéd után fuvolán felcsendül a "Time To Say Goodbye" című dal.

Majd kicsivel később újra megszólal a csengő. Az utolsó csengőszó a ballagók számára. Ők azonban – látszólag nem törődve ennek a súlyával – énekelve vonulnak végig a folyosón. Énekszó, mosolygós és könnyes arcok. Az első emeleten sikerül átadnom húgomnak a virágot, amit eddig a kezemben szorongattam. Most már van szabad kezem ahhoz, hogy elővegyek egy zsebkendőt. Rámmosolyog az a lány, akiről kilencedikes kora óta tudom, hogy szeret lovon lovagolni; az a lány, akinek tizedikes korában a táncpartnere voltam; a fogadott húgom; az a lány, akinek a legelső Sziget-élményemről még a gesztenyefa alatt meséltem; az a lány, aki tavaly egy vödör vízzel fogadott a húsvéti locsoláskor; az a lány, aki éjfél után egy másodperccel kívánt nekem legelsőként születésnapot; s az a lány is, aki miatt a ballagás után elég sokszor néztem vissza a suliba. S sorra tűnnek fel a további ismerős arcok…

Az iskola bejárása után az udvaron gyülekeznek az ünneplők. A dések még hiányoznak, néhány tanár már aggódik, hogy esetleg elvesztek az épületben. De szerencsére lassan ők is feltűnnek, s minden készen áll a továbbindulásra.

A kapun át lassan kihömpölygő tömeget virágeső fogadja az iskola ablakaiból, s a menet elindult a Liszt felé. Mi még a színházba mentünk, s a legintenzívebb virágesőt a most ballagó egyik osztály (akkor még csak 10.b) ablakaiból kaptuk. Az osztály egyik tagja nemrégiben megjegyezte nekem, hogy milyen rossz is lesz nekik, mert idén elmarad a virágesőjük. Szerencsére mások most gondoskodnak arról, hogy hozzánk hasonlóan ők is átéljék a virágesőben való ballagás szépségét.

Az ünnepi műsornak a Liszt Ferenc Művelődési Központ ad otthont. A bejutáshoz vagy idén érettségizőnek kell lenni, vagy rendelkezni kell egy kis belépővel, amiből mindegyik ballagó összesen kettő darabot kapott. Azok, akik nem férnek be a terembe, az emeleten elhelyezett tévékről követhetik végig az eseményeket. Az egyik "kapu" rámkacsint, és immáron én is azokhoz tartozom, akik bentről nézhetik végig az ünnepséget.

Himnusz, versek, dalok, majd a zászló átadása után (a tizenkettedik évfolyam három képviselője átadja az iskola zászlóját a tizenegyedik évfolyamnak) a tizenegyedikesek nevében Dudar Fanni rendhagyó szavakkal búcsúzik a végzősöktől, felhívva a figyelmüket arra a rengeteg jó dologra, ami vár rájuk. [Milyen régen is volt már az az időszak, amikor kis diákként segített nekünk diáknapot rendezni…] A tizenkettedikesek nevében Kovács Zsófia (Mazsi) szól néhány szót, kérve azt, hogy emlékezzenek azokra a dologra, amelyek velük történtek. Emlékezzenek az iskolakapu oroszlánfejes kilincsére, amellyel nap mint nap találkoztak, emlékezzenek az osztályajtóra, amelyről egy-egy dolgozat előtt remélték, hogy mégsem nyílik ki. S emlékezzenek az élő kapukra, a tanáraikra is, amelyek kilincse hol mogorva, hol mosolygós volt. "A kapu szárnyat is jelent… Fiókaként kerültünk ide, itt növesztettük ki evező- és kormánytollainkat, s most elrepülünk." Beszédét, mely a közönség soraiból sok embert meghatott – legalábbis a könnyes tekintetek ezt bizonyították –, az "Ide nekem az oroszlánt is!" felkiáltással zárja.
Ezután a négy ballagó osztály képviselői (Bacsárdi Valéria, Dávid Viktória, Ábrahám Dia, Pap Kriszti) helyezik el osztályuk szalagját az iskola zászlórúdjára, majd az öregdiákok botjára is felkerül a négy évfolyam jelképe.

Ezután Szabó Miklós igazgató következik. Kíváncsian figyelem beszédét –osztályfőnökként nagyon kedves szavakat szólt hozzánk, s a búcsúzáskor adott üveggolyót osztálytársaimhoz hasonlóan én is őrzöm. Idén beszédében a búcsúra hívja fel a ballagók figyelmét, s arról beszélt, hogy eddig a jövőnek tanították a diákokat, de a majdani osztálytalálkozókon arra lesznek majd tanárként kíváncsiak, hogy az Alma Máter falai között szerezett tudást hogyan használták fel az egykori diákok a jelenbeli boldogságukhoz.

Az ünnepség végén négyéves kitűnő tanulmányi eredménye miatt a gimnázium kiváló tanulója címmel tűntették ki Bella Gabriellát.

A Széchenyi szobor megkoszorúzása után a diákok az osztályukban búcsúztak el osztályfőnöküktől és osztálytársaiktól, majd hazasiettek, hogy a családjukkal/ismerőseikkel eltöltött összejövetel (ebéd) után tovább készüljenek a hétfőn kezdődő érettségire.

Sopron, 2003. május 10.

Bacsárdi László