A közszolgálat feladat, nem intézmény - Rozgonyi Krisztina a médiapiacról és az állami szabályozásról
www.nol.hu • Szerző: Pogonyi Lajos

    Óriási technológiai változások zajlottak le az utóbbi években (kép: Népszabadság – Domaniczky Tivadar)
    Nagyszabású konferencia kezdődik ma Tihanyban Média Hungária címmel, amelyre több száz részvevőt várnak. Ennek kapcsán beszélgetünk dr. Rozgonyi Krisztina (31) médiajogásszal, igazságügyi szakértővel.

- Évek óta nincs legitim elnöke e közszolgálati televíziónak.
– Nem hiszem, hogy a közszolgálati televízió elnöki pozíciója a magyar médiapiac kulcskérdése. Folyik a médiatörvény felülvizsgálata, ha valamikor, akkor most kell végiggondolni, hogy mit is értünk Magyarországon közszolgálati műsorszolgáltatáson.

- Miközben három közszolgálati csatornánk van: MTV, M2 és a Duna TV, valójában egy sincs?
– A kérdés ennél sokkal összetettebb, és nem ezen a ponton kell megragadni. Óriási technológiai változások zajlottak le az utóbbi években-évtizedekben. Megjelent a digitális televíziózás, az internet és sok más kommunikációs lehetőség. A médiagazdaság is egyre inkább a világgazdasági globalizáció részévé válik. Mindez alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi hazai médiaszabályozást, amely a frekvenciaszűkösség elvére épült.

- Mindaddig, amíg frekvenciaszűkében vagyunk, a pártok, a médialobbik és a klientúrák alkuinak foglya a köztévé is?
– Igen, de a frekvenciaszűkösség önmagában legitimálja az állami beavatkozást, amely sohasem tökéletes. A már említett technológiai változások, ha nem is pillanatok múlva, de belátható időn belül lehetővé teszik, hogy szinte korlátlan számú műsorszolgáltatási jogosultság legyen elérhető. Már most is egyre több egyéb alternatív lehetőség: internetes műsorszolgáltatás, kábeltévézés áll rendelkezésre. Eszerint az állami beavatkozás legitimációja egyre csökken.

- Szerencsére csökken az állami befolyásolás lehetősége arra nézvést, hogy ki kap és ki nem kap frekvenciát.
– Csakugyan. Innentől kezdve nemcsak ez az állami lehetőség, hanem a médiaszabályozással, a műsortartalommal kapcsolatos előírások száma is csökken.

- Mindez hogyan hat majd a közszolgálati televíziózásra?
– Az említett folyamatok oda fognak vezetni, hogy az államnak új szabályozási módszereket és új prioritásokat kell meghatároznia. Más lesz a tulajdoni korlátozások szabályozása is. Gondolok itt az információs monopóliumok megakadályozására. A médiatörvény ezzel kapcsolatos fejezete előírja, hogy milyen „kereszttulajdonlási” tilalmak vannak. Ezek a szabályok nem véletlenül jöttek létre, és szerte a világon érvényben vannak. Az ilyen szabályozások is meghaladottá kezdenek válni, és a szabadpiaci folyamatokkal ellentétesek. Ez nemcsak a technológiai fejlődéssel, hanem elsősorban a világgazdasági globalizációval függ össze. Sokan úgy látják, hogy teljesen más eszközrendszerre és szabályozási logikára lesz szükség ahhoz, hogy ugyanazokat a célokat: a szólásszabadságot, a pluralitás és a sokszínűség védelmét elérjük.

- Mondjon rá példát.
– Az államnak el kell felejtenie, hogy a kereskedelmi adókon kérje számon azokat a közszolgálati kötelezettségeket, amelyek ellentétesek üzleti céljaikkal.– A kereskedelmi adó döntse el, hogy milyen tartalmakat sugároz. Nem lehet cél, hogy a frekvencia elnyerése érdekében egy kereskedelmi tévé a pályázatában olyan közszolgálati feladatokat vállaljon, amelyeknek csak formálisan tesz majd eleget. Magyar művészfilmeket sugározzon, de csak hajnali kettőkor.

- De akkor ezzel még inkább "elvadulnak" a kereskedelmi csatornák, és tovább árad a valóságos gagyi. Vagy ez indokolatlan félelem?
– A kereskedelmi tévéket kereskedelmi szempontok vezérlik, s nem is lehet mást várni tőlük. Ha rájuk kényszerítjük, hogy adjanak közszolgálati műsort, attól még a helyzet nem oldódik meg, sőt rosszabbodik. Ha az állam saját polgárainak kultúrát akar közvetíteni, tájékoztatni kívánja őket, akkor azt a modern média szabályaihoz illeszkedő módon kell megtegye. A közszolgálatiságnak mint feladatnak, s nem mint intézménynek kell egyre nagyobb hangsúlyt kapnia a jövőben.

- Akkor viszont tudomásul kell venni, hogy a közszolgálati tévétől nem szabad horribilis reklámbevételekt várni. Vagy ha igen, akkor nem érdemes csodálkozni, hogy a köztévé is egyre több akciófilmet és horrort is sugároz főműsoridőben.
– A közszolgálatiságot nem intézményi keretek között kell elképzelni, hanem közszolgálati tartalomként. Ezek után felmerül, hogy van-e szükség három közszolgálati csatornára, kis- és nagykuratóriumokkal, felügyelő- és ellenőrző bizottságokkal. Milliárdok mennek el ezekre a testületekre, és intézményesítik, legitimálják a rosszul működő közszolgálati csatornák létét. Biztosítják továbbá – pártállástól függetlenül – a terebélyesedő beszállítói holdudvar befolyását.

- Mi lenne akkor a megoldás?
– Az államnak először is nagyon pontosan meg kellene határoznia, mit is ért közszolgálatiságon.

- Ez még mindig nincs meghatározva?
– Törvényileg igen, de hogyan is tudná betölteni a valódi közszolgálatiságot az a televízió, amelytől eközben reklámbevételt várnak el, és ezzel párhuzamosan maximalizálnia kellene a nézőszámot?

- Ez valóban cinizmus.
– Az. Annál is inkább az, mert a közpénzből támogatott „közszolgálati” csatornával piaci versenyre kényszerülő kereskedelmi televíziók könnyedén megtámadhatnák a köztévét a versenysemlegesség elvének megszegésével. Annak, hogy nem teszik, ismét csak politikai okai vannak. Ha meg tudjuk mondani, hogy mit tekintünk közszolgálati tartalomnak, akkor meglehet, már csupán egyetlen, valóban közszolgálati csatornát lenne érdemes fenntartani, és a közszolgálati tartalmakra, műsorokra szánt pénzt – szigorú elvek és közcélok meghatározása után, pályázati úton – oda lehet adni közszolgálati műsorokra akár a kereskedelmi vagy tematikus csatornáknak. Ez a pénz még mindig csak a töredéke a közszolgálati intézmények fenntartására szánt öszszegnek. Például a parlamenti közvetítést miért ne lehetne egy adott – az érdeklődő nézőknek szóló – kábelcsatornán közvetíteni ahelyett, hogy az alig fogható, csak műholdon elérhető m2-n adják heti néhány órában? Vagy vegyük az oktatást. A Minimax csatornán például sokkal több gyerek- és oktatóműsort lehetne sugározni. Így vélhetően közpénzből sokkal hatékonyabban lehetne közcélú műsorszolgáltatást megvalósítani. Egy magyar film vagy kulturális műsor sokkal többet ér, ha az a tv2-n vagy a Filmmúzeumban jelenik meg főműsoridőben, mintha az M2-n adják, s csak műholdon fogható. Ugyanez érvényes az etnikai-kisebbségi vagy a fogyatékkal élőknek szánt műsorokra is. A mai rendszerben az ilyen műsorok csak minimális számú nézőhöz jutnak el. Új közszolgálati támogatási formát kell kidolgozni. Két lényeges elv van: közcéloknak kell teljesülniük, és ezt költséghatékonyan kell megvalósítani. Olyan szabályozásra van szükség, mely figyelembe veszi a médiapiaci sajátosságokat. Éppúgy, mint ahogyan a munkahelyteremtő támogatás vagy a fogyatékosok foglalkoztatására vonatkozó támogatás sokkal hatékonyabb formája a közcélok érvényesítésének a munkaerőpiacon, mint a közmunka. Működő médiarendszerre és logikára van szükség. A jelenlegi helyzet csak a közvetlen és közvetett politikai befolyást legitimálja. Az aktuális kormánynak döntenie kell, hogy prioritásként kezeli-e az ország audiovizuális kultúráját, az információs társadalom kérdését vagy sem. Ez olyan nagy horderejű kérdés, hogy nem szabad a mostani törvényt itt-ott toldozgatni-foltozgatni. Az EU egyre kevésbé és egyre szigorúbban ellenőrizve engedi csak támogatni a nagy állami közszolgálati intézményeket. Az utolsó pillanat most van. Élni kellene a lehetőséggel.

    Nem tartja reménytelennek egy új médiatörvény kidolgozását és elfogadását az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke. A jogszabály változására égető szükség van: az 1995-ben kidolgozott médiatörvény nem képes biztosítani a közszolgálati médiumok hatékony működését, illetve piacidegen is.
    "1996-os elfogadáskor médiatörvényt a jövőt megalapozó jogszabálynak szánták - igaz, politikai kompromisszumok eredményeként született. A médiapiac átalakulása azonban új jogszabályt kíván" - mondta Hajdu István a Média Hungary 2003 tanácskozáson Tihanyban. Ráadásul az elmúlt években a médiapiac másképp alakult át, mint ahogy a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény tervezetének készítői feltételezték. Például Magyarországon nem a jogszabály megalkotásakor valószínűsített duális - tisztán közszolgálati és kereskedelmi orgánumokat tömörítő - médiastruktúra jött létre, hanem egy sokszínű, sokszereplős rendszer. Nem vált be a közszolgálati intézmények modellje sem - fogalmazott Hajdu István, például a Magyar Rádió vagy Televízió finanszírozásának és irányításának visszáságaira utalva.
    Az új törvény megalkotásának egyik nehézsége Hajdú szerint, hogy nem tudható biztosan, a jelenlegi médiapiaci trendek közül melyik lesz hosszú távú - ami biztos: az új médiatörvényben forradalmi változásokra van szükség. Azzal kapcsolatban, hogy egyes vélekedések szerint a jelenlegi jogszabály túlzottan politikafüggővé teszi a médiahatóságot, Hajdú csupán annyit mondott: a mainál kisebb mértékben már nem depolizálható az ORTT, a közmédiumok esetében viszont megszüntethető lenne a hatalomtól való függőség.

    Hát csak elmegy Magyarországra...
    A vicc halála, ha megmagyarázzák. És a jó, találó poén rávilágít valamire, amit mindenki tud, csak valamiért nem beszélünk róla. Nem illik, kényelmetlen, fájdalmas, fölkavarná a békés vizeket.
    Az EU bôvülése kapcsán elsôsorban gazdasági, életszínvonal-emelkedési várakozások f?tik az embereket. A ’89-es rendszerváltásokat is ilyenféle illúziók táplálták, aztán megnézhettük, mit kaptunk.
    A magyarság szempontjából van még egy reményünk, mégpedig úgy képzeljük, hogy a határok formálissá válásával legalább a kárpát-medencei tizenötmillió (?) egy birodalom határai között érezheti egyenrangúnak magát. Természetesen addig még várni kell egy kicsit, a menetrend szerint elôször a felvidékiek lesznek európai polgárok, s ezáltal minden kockázat nélkül magyarok, aztán Románia is csatlakozik belátható idôn belül, Ukrajna és Szerbia magyar kisebbségéért pedig hosszú ideig könnyeket fogunk hullatni. Amit elrontott Trianon és Jalta, az most egycsapásra helyreáll. Nagyobbrészt.
    Mert, ugye, ha egy színmagyar falu önkormányzata úgy dönt, hogy a továbbiakban az iskolában a gyermekeknek nem kell szlovák nyelvet tanulniuk, akkor csak fölemelik a kezüket, jegyzôkönyvbe rögzítik a döntést, és megállították az asszimilációt. Ha a szórványvidék magyarja úgy dönt, hogy etnikailag egyszín?bb vidéken folytatja életét, hát megteheti. Ha egy megye, közigazgatási egység népszavazáson úgy dönt, hogy egy másik régióhoz csatlakozik, akkor ezt a döntést mindenki tiszteletben fogja tartani.
    Hát számoljunk le az illúziókkal. 80-90 év eseményeit, folyamatait semmi sem fogja meg nem történtté tenni. Az iparosítás, a településpolitika, a nemzetállami törekvés, a nacionalizmus szépen összegubancolta itt a viszonyokat, összekeverte az etnikumokat, szinte megállíthatatlan változásokat indított el.
    És azzal is tisztában kell lennünk, hogy a másik oldalnak is van egy elképzelése a jövôrôl, ami nem feltétlenül hasonlít a mi víziónkra. A kedvezménytörvényt kísérô, hol kisantantos, hol szocinternes kalamajkák aggasztó motívumai adnak némi elôleget a magyar törekvéseket fogadó gyanakvásokból, vádakból, félelmekbôl. A csatlakozás idôpontjáig is tovább lehet keverni a kártyát, lásd a román régiótervezési vitákat.
    A kedvezménytörvényt követô fórumok, felhördülések, békítések, paktumok, döntôbíróságok pedig arról tájékoztatnak, milyen európai politika kezeli a posztszocialista országok egymással folytatott vitáit. Mint a folyton veszekedô gyermekek szülei, egyszer az egyiknek, másszor a másiknak adnak igazat, így érzik bölcsnek és felnôttnek magukat. Arra se idejük, se energiájuk, hogy az apró-cseprô torzsalkodásokban az igazság kérdését is mérlegeljék. És ezt a talpraesett gyermekek is tudják.

BARANYAI PÉTER
(a szerzô egyetemi oktató)

London, 2003. május 20. (MTI-Panoráma) - Az Atlanti óceánon elsüllyedt Titanic-ról készült feltehetően utolsó fényképek kalapács alá kerülnek Londonban a Christie's aukciós ház szerdára kitűzött árverésén. A 23 fotót tartalmazó album kikiáltási ára 15 ezer font sterling (21 ezer 231 euró)lesz.
    A fotókat Kate Odell és akkor 11 éves unokaöccse készítették, akik Írországban leszálltak a Southaptonból első útjára indult hajóról, amely - New York felé tartva - 1912. április 14-én éjjel jéghegynek ütközött és elsüllyedt. A katasztrófa több mint 1500 halálos áldozatot követelt.
    A fényképek az egész hajót mutatják, füstölgő kéményeivel, megörökítettek jeleneteket a fedélzeten, köztük egy partit, és felidézik az óceánok óriásának parancsnoki hídját - írja a dpa.
    A londoni Science Museumban egyébként szeptemberig láthatók a Titanic roncsaiból kimentett tárgyak: a hajó törzsének darabjai, egy hajóharang, valamint bankjegyek és iratok, amelyek hosszú évtizedeken át a tenger mélyén feküdtek utasok csomagjaiban.

Pindroch Tamás
A Magyarországi Japánok Szervezete azt kéri a tv2-től, hogy vegye le műsorkínálatából a Micukó - A világ ferde szemmel című produkciót. Ha ezt nem sikerül elérniük, az az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) és az Interparlamentáris Unióhoz fordulnak segítségért. Az ORTT Panaszbizottságához beadta a műsorral kapcsolatos panaszát Balsai István MDF-es képviselő és a Jobbik Médiafigyelő Szolgálata (JMSZ) is.

-A műsor nemcsak a japán nők méltóságát sérti, hanem a magyar nézőkben a japánokkal szemben előítéleteket alakít ki, s ez a legsúlyosabb esetben faji megkülönböztetéshez is vezethet - áll Ito Kazuya, a Magyarországi Japánok Szervezete elnökének közleményében. Figyelmeztet: Magyarországon is előfordul japánok, illetve ázsiaiak ellen irányuló testi sértés, s az előítéleteket csak erősíti a Micukó sugárzása, veszélyeztetve az itt élő japánok mindennapi életét. Kazuya szerint a műsor a magyar-japán kulturális, gazdasági és baráti kapcsolatokat is megronthatja. A produkció egyébként a Magyarországon élő japán üzleti befektetők között is beszédtéma: az ázsiai ország mentalitásától távol áll idegen nemzetek kigúnyolása. A magyarországi japán mammutcégek mintegy 1,2 millárd dollárt fektettek be hazánkban.

A japánok azt nem értik, hogy miért pont Magyarországon kerültek negatív felhanggal a középpontba. Az ázsiai nép köztudatában - a japán történelmi hagyatékot őrizve - tovább él az az eredetmítosz, hogy a magyar és a japán nép rokonságban áll: a két nép évezredekkel ezelőtt egy nemzetséget alkotott; a magyarok viszont nyugat felé vándorolva elszakadtak az őseiktől.

Ezért is érdekes az, hogy a botrány már ázsiai országban is visszhangra talált: a japán hírügynökség - a Kyodo -, a több mint tízmilliós napilap, a Jomiuri Simbun angol változata, és a bulvárlapok is sorozatban adnak hírt a japánokat – a helyi lapok szerint – kigúnyoló produkcióról. A TV-adó, a 6-os csatorna, az elmúlt csütörtökön főműsoridőben mutatott be részleteket a magyar adásból, annak elemzésére Magyarország-szakértőt kértek fel.

Növeli növeli a japánok ellenérzését a műsorral kapcsolatban, hogy a kitalált riporternő neve rímel Micsikó császárné nevére, akit egyébként hallatlan tisztelet és szeretet övez hazájában.

- Ez a műsor nem a japánokról szól, hanem a magyar közélet
sztárjait leplezi le - mondta el Kereszty Gábor a tv2 vezérigazgatója. Szavai szerint azért maszkírozták éppen japánnak a főszereplőt, mert Japánt elég távolinak tartják ahhoz, hogy sikeres legyen a meghívottak átejtése. Mint mondta a vállalták, hogy a műsor címéből törlik a "ferde szemmel" kitételt, s a produkció a nyári szünete után egy másik műsor egyik elemeként jelentkezik majd.

- A probléma nem tűnik el, ha csupán kisebb módosítások lesznek, nem elég megváltoztatni a műsor címét - mondta Abe Hiroshi a nagykövetség titkára a Kyodo japán hírügynökségnek.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságánál egyébként már Balsai István, MDF-es képviselő és a Jobbik Médiafigyelő Szolgálat (JMSZ) is panasszal élt.

    A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) keddi igazgatótanácsi ülésén nem módosította a júniusi ünnepi könyvhét szervezésére vonatkozó, tavaly októberben elfogadott új szabályzatát.
     Zentai Péter László, az MKKE igazgatója ismét megerősítette: az új szabályzat értelmében a könyvhét hagyományos helyszínén, az V. kerületi Vörösmarty téren az MKKE tagjai, a  magyarországi könyves szervezetek és irodalmi társaságok, valamint a  határon túli magyar könyvkiadói műhelyek állíthatnak standot.
    Az MKKE tavaly októberben, ellenszavazat nélkül elfogadott  döntése ellen 14 kiadó tiltakozott az utóbbi hetekben, megnyerve  akciójukhoz 35 közéleti személyiség, közöttük Kertész Imre, Fejtő  Ferenc, Bacsó Béla és Heller Ágnes támogatását. A tiltakozás szerint  az MKKE a tagjain kívüli kiadókat kizárná a könyves rendezvényről.
    Zentai Péter László elmondta, hogy az ügyben kirobbant  sajtópolémia nyomán az igazgatótanács kedden megvitatta a kérdést. A 14 „tiltakozó” kiadóból 5 MKKE tag, amelyek közül csak a  Magyar Könyvklub volt jelen az ülésen; Révai Gábor igazgató közölte,  nem ért egyet a döntéssel, de ő sem javasolta a szabályzat  megváltoztatását.
    – Ez az egész történet arról szól, mintha az egyesülés  kirekesztő lenne, miközben mi befogadók vagyunk – mondta. Szavai szerint ez az önkéntes könyves egyesülés arra törekszik,  hogy minden könyvszakmai ügyben a lehető legszélesebb konszenzust  alakítsák ki.
    Zentai Péter László azt mondta, hogy a könyves szervezetet  igaztalan vád érte. Úgy vélte, hogy azoknak, akik az MKKE-ellenes felhívást  megfogalmazták és eljuttatták az értelmiségieknek, nyilvánosan  elnézést kellene kérniük azért, mert nem állítottak igazat.
    Az MKKE igazgatója kifejtette: a kipattant vita hétterében  tulajdonképpen az áll, hogy az ünnepi könyvhét – melynek alapítója  és rendezője 1929 óta az MKKE – kinőtte a Vörösmarty teret. Mint tájékoztatott, az MKKE évek óta kéri a fővárost és a  kerületi önkormányzatot, hogy tegyék lehetővé több könyves pavilon felállítását a Váci utcában és a környező utcákban. Hozzátette, szerdán ez ügyben tárgyal Schiffer János főpolgármester-helyettessel.