Harangjelzés, sorompó-hajtó motor kattogása és vonathang vezette be Lovas Gyula A bakterház című könyvének bemutatóját. A GySEV-palotában tartott eseményre a könyvben szereplő néhány interjúalanyát is meghívta a szerző.
    A személyes, gyakran igen magható visszaemlékezések után vetítetképes előadáson a Déli Vasút, Magyar királyi Államvasútak, majd a MÁV téglából falazott takaros őrházainak fotói idézték a pályaőrök sajátságos hangulatú világát; a könyvben fellelhetők őrházi butorzat, konyhai berendezés, sütőkemecét tervrajzai, pályaőrők utasításai mellett a személyes visszaemlékezésekben, sorsokban elevenedik meg a kor, a "sín kimért és félreérthetetlen törvényén" keresztül.

Légrádi Imre: A "bódé" tetején állt harang jelzéseivel valamennyire egész életünket szabályozta.

    Gora Ferenc, az 56. őrházban szolgálatot teljesítő pályaőr Szlovákiából való kitelepítésüket is felidézte, majd az ötvenes éveket, amikor a határon ő volt a vonatmegállító.

Góra Ferenc: A sötétben mindig lámpával közlekedtem, nehogy, amint megyek, fúj a szél, és nem hallom, hogy a határőr rám kiált. Az éles határon hamar lőttek.

    A rendhagyó könyvbemutatón a Szényiék húsoskolbászai, füdtölődő szalonnatáblái, és finom lángosai is említésre kerültek..
    A Lovas Gyula által szemléletesen bemutatott könyv (kiadta a MÁV Rt. Vezérigazgatósága) a vasúti őrházak és azok lakóinak életén keresztül, a korabeli újsághíradások, visszaemlékezések, dokumentumok közreadásával ír vasúttörténetet, mutat be egy sajátságos, nagyrészt már csak a hátramaradottak emlékeiben élő világot, a szerző részletekre figyelő, olvasmányos stílusában, amelyből ízelítőként a könyvhöz írt bevezető sorait idézzük.

A szerző, két interjúalanya között a könyvbemutatón

"Az írott sajtóban, a rádióban, a televízióban rendszeresen találkozunk a vasút korszerűsítéséről beszámoló hírekkel. Személyesen is szembesülünk mindennapjainkban a korszerűsítés jeleivel, lépéseivel. A vasút-villamosítás folyamatos kiterjesztése, a kényelmesebb személykocsik forgalomba helyezése, a hegesztett síneken zökkenők nélkül közlekedő nagysebességű expresszvonatok, a teherszállítás különleges kocsijai mind-mind ennek látható-érezhető jelei.
    A korszerűsítés nyomában azonban elkerülhetetlen a vasúti közlekedés számos, immár fölöslegessé, vagy a fejlődést éppen akadályozó létesítményeinek elbontása. Ilyen már évek, sőt évtizedek óta végzett munka: a vasútüzem átalakulásával fölöslegessé vált őrházak megszüntetése, legtöbbször a lebontása.
    A szintbeli vasúti-közúti keresztezések biztosításának korszerűsítésével, az önműködő térközbiztosítás kiépítésével a sorompóőrök, a térközőrök feladata megszűnt. Jó esetben ezek a feladatukat veszített, valamikor a sorompóőrök, a vonalbejáró- és térközőrök, valamint családtagjaik számára szolgálati- és lakóhelyül használatos épületek csak feladatot cserélnek, és a szolgálati lakóépületből magánlakásokká válnak. Az azokban lakó vasutasoknak, esetleg már nyugdíjasoknak az ilyenek megvásárlására előjoguk volt. Sok őrházat azért nem bontottak még el, hogy a benne lakó nyugdíjas, vagy özvegy ne kerül-jön az utcára. Olyan eset is adódott, hogy egy-egy eladásra ítélt őrházat nem vasutas vásárolt meg és magánlakásként, hétvégi házként használ. Más esetben lebontották a bontásra ítélt őrházat, s anyagát olcsón megvásárolva, azt más épülethez használták fel. Itt is fokozatosan a piac törvényei érvényesülnek.

A könyvbemutatón lámpafénnyel és egy perces csenddel minden valamikori bakter emlékének adóztak

    Mindezzel azonban nem csak a bakterházaknak vész nyomuk, de egy sajátos szolgálati munkakör és sajátos életforma is hovatovább kiveszik. A sorompóőrök feladatát előbb-utóbb mindenütt átveszik a fénysorompók, és ezzel együtt nem lesz szükség az azokat kezelő vonali sorompóőrök lakásaira, szolgálati helyiségeire. Ezek így, vagy úgy történő selejtezésével azonban gazdátlanná válik a hozzátartozott gondozott kert, a művelt szán-tófölddarab, a pálya mellé ültetett gyümölcsfák sora. Nem kaszálja ezentúl senki rend-szeresen a töltések és bevágások oldalait, s a baktergyerekek már nem legeltetnek teheneket az anyagárkokban. Már évekkel korábban végleg kihűltek a száz, százötven éves kenyérsütő kemencék, és a még itt-ott álló őrházak istállóiban már csak nagyritkán kérődzik a jószág. Változó világunk egyik változó tája a bakterházak körül terül el.
    Legtovább még az állomásokon épített lakóőrházak dacolnak a korszerűsödő világgal. Ezek ugyan méreteikben megegyeznek a vonalak mellett álló, vagy csak állt őrházakkal, de mar benn vannak a községekben, esetleg a varosokban. Közel a bolthoz, az iskolához, a vonatokhoz, és nem ritkán már vezetékes víz is van bennük. Az új tulajdonosok már ezeket is sorra átalakítják: természetes igény minden családban a legalább két szoba, fürdőszoba, és a nagyméretű ablakok a külvilág felé.

Lovas Gyula Kapitány József sorompóőr leányának dedikálja könyvét

    Majdnem minden mai idősebb embernek van valamilyen őrházi emléke. Nekem is van. Legelső a balatoni vasút Zánka közelében lévő őrháza, ahova a ságpusztai cserkész-táborból jártam 10 éves fiúként vízért, mert az őrházak vizét rendszeresen ellenőrizték a vasút orvosai, parancsnokunk megbeszélte az ott lakott nagybajszú pályaőrrel, és húzhattunk a kerekes kútból naponta egy-egy lajtra való vizet. 1944-ben valamelyik ácsi őrházból kaptunk ugyanígy vizet, de akkorra már nem az én feladatom volt a vízhordás. Még egy őrházra emlékezem gyerekkoromból. Ez Csepregben állt, szemben a Szentkút kápolnával, a Zsidány felé vezető országút mellett. Ma is látom a „mákos" nyári ruhába öltözött baktert, aki a Répcevisre tartó, vagy onnan visszafelé szaladó motorvonat közlekedése idejére kiállt az útátjáró biztosítására. Sorompó a vicinális vonalon nem volt, hát maga az őr állt ki vörös jelzőzászlóját kézben tartva az úttest közepére.