- Az életnek két nagy értékét fedeztem fel: az egyik a jó egészség, a másik a szép család. Az egészség kopik, a család bővül. Engem a jó Isten szép családdal áldott meg. A négy gyermekemnek édesanyja igazi családanya volt - mondja Dr. Horváth Dénes nyugalmazott gyógyszertárvezető, aki 2003. május 30-án töltötte be 90. életévét, és akinek egész életét a hivatásszeretet, kiemelkedő színvonalú gyógyszertári munka a gyógyszerkészítés fejlesztése, a gyógyszerismertetés, az orvos - gyógyszerész - beteg kapcsolat erősítése és mindenekelőtt a betegek szolgálata jellemzi.

    A jeles alkalomból Sopron városa Dr. Horváth Dénesnek Sopron egészségügyéért végzett munkáját Sopronért-díj adományozásával ismerte el.

    Dr. Horváth Dénes Lövőn született, gyógyszerész családból származik. Már egyetemistaként elnöke volt a Gyógyszerészhallgatók Segély és Önképző Egyesületének. A gyógyszerész oklevelet 1935-ben szerezte meg Budapesten, ezt követően az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézetben készítette el doktori értekezését. 1950-ben került Sopronba. Először a Fő téri Angyal Gyógyszertár vezetője, 1952-től a gyógyszertári központ szakfelügyelője, majd vezető szakfelügyelője volt.
    1958-tól az Erzsébet utcai gyógyszertárban, majd a Szebellédy László Gyógyszertárban dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1981-ig. Dr. Nikolics Károly gyógyszerésszel, a város díszpolgárával karöltve Sopronban létrehozta a már országosan is jó hírű gyógyszertári asszisztensképzést, gyógyszerész továbbképzést, az ország első patika múzeumát.
    A Segítő Mária Gyógyszertárban mindennapjai ma is munkával telnek.
    Tevékenységét számtalan kitüntetéssel, emlékéremmel ismerték el: 1957 kiváló gyógyszerész, 1968 Miniszteri dicséret, 1971 Than Károly Emlékérem, 1972 Kazay Endre Emlékérem, 1973 Orvos-egészségügyi Szakszervezet Weil Emil Emlékérem, 1974 Győr-Sopron Megye Petz Aladár Emlékérem, 1975 Szakszervezeti Munkáért Arany Fokozat, 1979 Societas Pharmacentica Hungarica, 1981 Munkaérdemrend Ezüst Fokozat, 1996 Dr. Király Jenő díj, 2000 Semmelweis Egyetem vasdiplomája. A legutóbb, májusban a Magyar Gyógyszerészeti Társaság először kiadott Nikolics Károly-díját kapta.
    - A gyógyszertár a beteg érdekét kell hogy szolgálja, nem kereskedés, hanem, egészségügyi intézmény. Én egész életen keresztül igyekeztem segíteni az embereken, akik közül sokan évtizedek múlva is emlékeznek reám; ez teszi széppé a szakmánkat.
    Dr. Horváth Dénes a gyógyszerészet területén végzett szerteágazó és sokrétű munkásságában az egyik legfontosabb területnek a gyógyszertári gyógyszerkészítést tartja.

- Valamikor a gyógyszerész-diplomát gyógyszerész-mesteri diplomának nevezték - mondja. "Herr Magister" mondják még ma is az osztrák betegek a gyógyszertárban. Büszkén említi a gyógyszertáruk két fiatal gyógyszerészét is, akik legutóbb jelentős szakmai országos versenyen értek el sikert. Dr. Horváth Dénes mindig is szívesen foglalkozott a fiatalok oktatásával. Több mint tízezer hallgató fordult meg a gyógyszertári asszisztens-, majd később abban a szakasszisztens-képző iskolában, amely létrehozásának és működtetésének, akár a soproni gyógyszerész-szakmának egyik lelke Dr. Horváth Dénes.

Maros Ernő egyedül hárfán nem játszik: egyszerűbb ezt közölnie, mint felsorolnia azokat a hangszereket, amelyeken muzsikál.

A soproni zenei élet "nagyjait" mind ismerte, számos személyes emléket őriz Struglitz József karnagyról, és feleségéről, akihez már nyolcéves korában zongoraórákra járt, és élénken élnek benne Horváth József zeneiskola igazgató szavai, gesztusai, akinek ő jobb keze volt, mint kiderül nem csak az oktatásban, hanem a zeneiskola háború utáni nehézségek közepette végzett újraindításában.

Maros Ernő nem csak tanúja volt, hanem oroszlánrészt vállalt a Csengery utcai zeneiskola romokból való újjáépítésében, az 1948-ban történő Russ-villába költözést követően, amelynek gyakorlati teendői közepette az ő 1932-41 közötti városházi adminisztratív munkakörben eltöltött évei alatt szerzett tapasztalata segítette.

Horváth József karnagy volt az, aki, úgy látta, hogy Maros Ernő igazi helye és feladata a zeneiskolában van. A hivatalnoki pályát ezért is adta fel és jelentkezett Győri Tanárképző Főiskola fagott szakára, amelyet 1954-ben végzett el.

Amellett, hogy 1973-as nyugdíjazásáig a Soproni Zeneiskola tanára volt, ahol klarinétosokat és ütősöket is tanított, több, jelentős soproni zenekart alapított; évekig Pedagógus Énekkar zongorakísérője volt, a Szimfonikus zenekarban sok éven át titkárként, a karmester jobb kezeként dolgozott. Vannak soproniak, akik még ma is emlékeznek azokra a pillanatokra, amikor Maros Ernő zenéjére táncoltak a Sotex-kultúrházban; ő maga is mosolyogva emlékszik vissza arra, hogy tánczenész is volt, és a Ruhagyárban alakított szalonzenekarra is.

S hogy gyerekei is szeretnek zenélni, az legalább akkora örömet szerez Maros Ernőnek, mint a valamikori általa alakított zenekarok, amelyeknél karmesterként neki, magának kellett tanítania a zenészeket a játékra, egyenként és a kotta szerint soronként.

A fellépések, zeneszámok, arcok, események között a városi Fúvószenekarnál töltött évekről is szívesen mesél, amelyet 1958-tól, 80 éves koráig segített. A Soproni Városi és a Juventus Juventus Koncert Fúvószenekar Maros Ernő egy-egy indulóját CD-jén is megjelentette, aki utoljára a svájci Rohrschach-ban lépett fel a zenekarral.

Kellemetlenség, nehézségek mindig adódnak, túl kell tenni magunkat azokon - tanácsolja a zenész-tanár, akinek zenész-társai mindig is támaszai és segítői voltak. Legutóbb, kilencvenedik születésnapján az általa komponált indulókkal, emléklappal köszöntötték, családja pedig egy CD-vel, amelyen az általa szerzett indulóra írt köszöntőt a család Falsfogó All Stars Band elnevezésű együttese énekli.

- Hat fúvószenekar volt valamikor Sopronban - mondja Maros Ernő – akkor, amikor még a zene kedvéért, a muzsika szépségéért zenéltek az emberek.

Ez mára már megváltozott. A Maros Ernő, és a többi "régiek" életútja példáját követően nem nyomtalanul, és ezért remélhetjük, hogy talán nem visszafordíthatatlanul.

T.É.