Az írás – alázat. Az emberiség és az egyén örök sorsáról, a nyelv szépségéről és a művészet értelméről vallani csak úgy lehet, ha kellő alázatot tanúsítunk akár önnön gondolatainkkal szemben; mi az, ami még öncélú, s mi az,ami valóban maradandó, századok múltán is hasznos, tanulságos történet?
    Az Ünnepi Könyvhét előtt íródnak e sorok, tűnődve most is azon, amelyen oly sok évtizede már: a könyvek által halad-e valóban előrébb a világ? S valljuk be: e sokszor idézett szállóige, bizony, megtévesztő.

    Mert a világ sorsán alig moccant az irodalom; a napi történéseket mindig a politika irányítja, s ez utóbbi sem támaszkodik a művészetek évezredes hagyományaira.
    Azt a világot tehát, amely történik, megtörténik velünk, nem a könyvek irányítják; de azt az elszántságot és akaratot, amely többünkben-kevesünkben jelentkezik s olykor valamiféle közösségteremtő szándékokat is megmoccant bennünk; hogy ne érjük be a létező világok legjobbikával, hanem megpróbáljuk megtalálni a világok lehetséges legjobbikát.
    Ezt bizony az irodalom ismerete, a művek forgatása ülteti el. Ezt felismerve definiálom úgy: az írás – alázat.

    Ezzel a gondolattal kezdődött meg tegnap, 2003. június 6-án este 17 órakor Sopronban az Ünnepi Könyvhét.

    Rendhagyóan és eltérően az országos időponttól, de éppen azért, hogy azokat az alkotókat lehessen meghívni, akiket szeretnének, akikre igény van.
    Így az első nap vendége a Kossuth-díjas Jókai Anna volt. Tavaly megjelent esszégyűjtménye folytatásaként most megjelenik “A mérleg nyelve” második kötete, mely legendás versével, az “Ima Magyarországért” cíművel indul.

    Ne féljetek! Az 1998-as első megjelenése óta most a 13. utánnyomás lát napvilágot. Öthavonta egy kiadás. Elnyerte 1999-ben az Év Könyve díjat, és a Central European Time díjat.

    Pedig hát miről is szól ez a regény? Voltaképp idő és térbeliség szorításából kimenekülni képtelen ember elöregedési folyamatának tragikus, tragikomikus tünetei a végkifejlet szakadékáig, a cezúráig, a test halálba hanyatlásáig.
    A legtöbbet tudja: a tartással, nemességgel teli öregedés folyamatával ismertet meg. Amikor nem teher sem lelkileg, sem testileg az idős ember sem önmaga, sem családja számára. Amikor az ember meg tudja őrizni az emberi élet szépségét, értékét.
    Amikor nem a muszáj, a kötelesség köt egy idős emberhez, hanem szellemének lepárolt bölcsessége, lelkének megérlelt csodája teszi olyan csodálatossá a vele való kapcsolatot.
    Jókai Anna az est folyamán mesélt Európáról, annak értékeiről, globalizációról, annak veszélyeiről, saját érveiről és ellenérveiről. Halálról és halál utáni életről, Bibliáról és az evangéliumokról.
    Leginkább a belső, önmaga számára létező mérleg nyelvéről. A toleranciáról, az erényről a másik megértésében, amely nem okvetlenül annak követésében rejlik.
    Ha merünk önmagunk lenni és nem úszni az árral: ez a mi szabadságunk. Mindez, ennek kifejtése  Jókai Anna számára már misszió.

Csiszár Ágnes