|
45 éve Isten bojtáraként
Vasárnap a délután öt órai misére még a szokottnál is jobban megtelt a soproni Szent György-templom. Tamás püspök úr, aki egyébként mindenki által ismerten jó barátságban van a templom plébánosával, Bindes Ferenc kanonokkal, s aki a misét celebrálta, sem véletlenül jött erre a hétvégére Sopronba.
A mise végén köszöntötte a közösség a 45 éves papi jubileumát ünneplő plébánost, mindenki szeretett Ferec atyáját, Karcsi bácsiját vagy Feri bácsiját, ki hogyan ismeri. Mert hogy sok helyről és sokféleképpen ismerhető az a csaknem fél évszázada, már akkor lobogó tűzzel égő, 45 éve felszentelt hegykői fiatalember, akit az évek lehet, hogy érettebbé tettek, de hite és szeretete csak nőtt, szellemi fiatalsága pedig nem csökkent.
Ki tudja, hányan és hányfelé, mennyivel másabbak lennénk e nélkül az irodalmi vénával is megáldott, (dramaturgnak is felvett) ember pályaválasztása nélkül, aki focizni és pingpongozni is legalább úgy tudott, mint prédikálni.
Akinek élete sokszorosan regénybe illik. Aki a Káptalanház névadója, Dr. Wrenkh Ede szó szerint vehető védőszárnyai alatt bontakoztatta ki olyan sikeresen a soproni ministránséletet, aki cserkésztábort vezetett, ameddig a Szülőföldünk egyik véletlenül készült riportja "le nem buktatta" a fiatal káplánt. Aki a Domonkos templom szétszóratásáig a híres "11-es mise" sokszor váratlan szófordulatokkal élő, de soha nem felejthető gondolatú szónoka, a kripta pincében közösségi romantikus életet élő ministránsközösség vezetője volt. Ha kevés lenne, amit elmondtunk, csak "mellesleg" említsük meg, hogy az akkori élettempó mellett még legalább három folytatásos regényt írt hétről hétre, hogy felolvasásaival tegye emlékezetessé a gyűléseket ministránsok és a "klubok" tagjai közt.
S következtek a diktatúra "bútorszétrázó" papi életének állomásai, melyek közül csak néhányat említsünk az "egyebekkel" együtt: Győrszabadhegy, Rábatamási, Iván, Győr-Szeminárium - hittankönyvsorozatok, történeti könyvek, minden bántás nélkül tett visszaemlékezések. Majd a választás, amikor az elindulás helyét választotta - immár szabadon, s lett a Szent György-templom plébánosa. És szervezett mindenkiért, ha kellett, a tudatlanok ellen, míg kialakult az a mintaszerű, modern (értsd nem modernkedő, de hatékony, a lelkiéletet komolyan vevő) plébániai közösség, mely annyi mindent tud tenni a visszakapott Káptalanházban. Ő maga a mindig zsúfolt "félnyolcas" misével a felnövő fiatalság választottja lett, és életpéldája több fiatalt is a papi pálya felé fordított a renszerváltozás utáni gimnazisták közül.
És most sem pihen. A napi munka mellett szervezi a Szentlélek szemináriumokat, vezetője a Karizmatikus Közösségnek, nyári táborokban előadó, mindig kész egy szellemi tornára, kiállítás szervezésére, "vevő" minden új szellemi áramlatra, sikeresen rostálva a modern idők "bő terméséből".
Haja deres, a derék sem olyan karcsú már, bizony egy ideje jól jön a terhelésekkor a bot, s ott a szék is az oltár mögött. Gondolatai viszont még ma is megragadnak öreget és fiatalt, ért mindenki nyelvén, s bölcs humora is mindig a helyén van, akár másról, akár önmagáról van szó. A misék közben egy-egy pillanatra meg-megáll. Csak az őt régóta ismerők veszik ezt igazán észre. Gondolatok ezek, melyek mind mélyebbre, s mind feljebb vezetnek papot és hívőt egyaránt.
"Nem vagyunk cukorból!" mondogatta egykor a fáradékony ministránsoknak. Nem, most sem vagyunk cukorból. Talán egy pillanatra megálltunk, hogy emlékezzünk. De tudjuk, hogy a Gazda még tartogat számunkra egyet s mást, míg indulnunk kell.
Addig is még hadd kívánjunk Neki és ezzel együtt magunknak is szép, együtt töltött időket!
- DI -
Fotó: Radasits Mariann és Zoltán
2003. június 16., hétfő 22:15
|
