|
A Jánosi együttes
A Régi Zenei Napok koncertsorozatának 24-i hangversenyén a Jánosi együttes lépett fel a Káptalanház udvarán (Jezsuita-udvar). A négytagú együttes a magyar nemesi udvarházak zenéjéből adott elő. Az együttes tagjai Jánosi András hegedű, Túri András brácsa, cimbalom, Kiss Csaba gordonka és Szűcs Miklós ének.
Szimpatikusan egyszerű és szerény társaságot ismertünk meg a zenén keresztül a Jánosi együttesben. Mondhatni hasonultak a zenéhez, amit játszanak-énekelnek. A koncertet csak egy-két kisebb intonációs probléma zavarta meg, no meg a varjak, akik ki tudja, milyen konkurrenciát véltek felfedezni a felhangzó zenében, és élénk, hangos tiltakozás közben költöztek tovább. A többesélyes időjárás kegyébe fogadta a közönséget és a zenészeket: néhány villám után a vörös alkonyon át zivatar nélkül szállt le a sötétség a Szent György utcára.
A felhangzott zene, mely tulajdonképpen az udvarházak tánczenéje volt anno, nagyon egyszerű képletre épül: egy hegedű, mely a szólót, a dallamot játssza a kontrázó, többnyire tercben kísérő brácsa és az "egyet" adó basszus kiséretében. A valódi játékhoz - minden más elképzelés ellenére - hallatlan szerénység kell, hiszen fel kell adni minden "szólózási vágyat", kitűnni akarást és így lehet csak visszaadni ennek a zenének a lényegét, az egyszerű emberek számára is nyilvánvaló tévedhetetlen ritmust, legtöbbször minden meglepetés, váratlanság nélkül, makacsul tartva az ütemet és annak évszázados képletét.
A dallamot vivő hegedű csak az énekes szereplése esetén szorul kicsit a háttérbe, egyébként pedig a szigorúan "bevált" szokás szerint cifrázza-cifrázhatja csak a dallamot.
Az a paradox helyzet állt elő a zeneszerető és azt valamennyire is ismerő közönség soraiban, hogy egy-egy ismerősnek tűnő dallam után kutatva az emlékezetben a klasszikus zene nagyjainak műveinél kötöttünk ki, és hol Kodály Galántai táncok-ja, hol egy Bartók-mű dallamvilága hozta be emlékeink közé az ismerős motívumot. Igen, most már a gyökerek felől lehet közeledni a virág felé és nem fordítva.
Külön dicséret illeti Szűcs Miklós énekét, aki a jellegzetes torokhangon, nagy tisztasággal, látszólagos eszköztelenséggel adta elő a csodás dallamokat, akár kísérettel, akár egyetlen énekhangon, unisono. Szép és hangulatos estét varázsolt a Jánosi együttes a Szent György utcába, a közönség soraiban pedig a ritmusos mozgások kényszere jelezte, hogy nem tévesztett célt a felhangzó udvarházi tánczene.
- DI -
2003. jĂşnius 25., szerda 14:58
|
