"Az igazság a valóság fölött áll" - ez Eperjes Károly művészi ars poetica-ja is, amelyhez a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban tartott, Széchenyi személyét illető fejtegetéseiben szintén folyamatosan visszatért.

    A FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének létrehozását előkészítő tanácskozás Sopronban tartott rendezvényének meghívottja volt Eperjes Károly, aki a politikai rendezvényt követően, a széles közönség számára nyitott előadáson idézte meg Széchenyit.

    "Minden magyarnak életében legalább egyszer, és minden, a környéken lakónak évente legalább egyszer illene Nagycenkre elzarándokolnia" - mondta Eperjes Károly, aki maga Széchenyi birtokon – Hegykőn – született, a soproni Széchenyi Gimnáziumba járt, de mindaddig, amíg a Hídember szerepét meg nem kapta, ugyan példaképe volt a Legnagyobb Magyar, de igazából nem tudta, hogy Széchenyi mitől igazán hatalmas személyiség. A Hídember forgatókönyvének elolvasását követően még két és fél évig a nagycenki múzeumban, a Magyar Tudományos Akadémia levéltárában, és más eldugott helyeken található levéltárakban minden fellehető korabeli dokumentumot felkutatva jutott el a Széchenyi személyével kapcsolatos következtetéseire a színművész, amelyek a fellelt lelki-szellemi kapaszkodók mellett a történészek, művészek által megrajzolt Széchenyi-képtől időnként nagyon is különböznek.

    A Széchenyi életéről szóló legmélyebb írásokat a magyar közönség alig ismeri - véli Eperjes Károly, amelyek közé tartozik az általa a magyar pedagógia csúcsának tartott: gróf Széchényi Ferencnek gróf. Széchényi Istvánhoz írott levele, amelyet elolvasva változott meg Széchenyi István élete, és amelyet élete végéig magánál hordott.

    Azzal együtt, hogy a Legnagyobb Magyar címet viselő történelmi személyiség nem lehetett sem bolond, és öngyilkos sem, korabeli dokumentumokra hivatkozva messzebbmenő következtetéseket is levont Eperjes. Széchenyi István lelki és szellemi fejlődését követve, a gróf naplója és személyes iratainak segítségével is végigkísérve állítja, hogy a mai napig fellelhető bizonyítékai vannak annak, hogy Széchenyi Istvánt meggyilkolták, sőt azt is kijelentette, hogy a magyar történészeknek és jogi szakembereknek kötelessége lenne kivizsgáltatni, továbbá a nép elé tárni a bizonyítékokat és az igazságot.

    Kutakodásai alatt egy általa kéziratban felfedezett – azóta már kiadott – Széchenyi-monográfiáról is szólt a színművész. Dr. Kacziány Géza Széchenyi meggyilkoltatása című művéről van szó, amely többek között azokat az érveket is felvonultatja a Széchenyi-gyilkosság mellett, amelyekről Eperjes is szólt. Például, hogy a római katolikus egyház az öngyilkost egyházi temetésben nem részesített volna, vagy azt hogy, a haláleset közvetlen tudói alig pár hónap alatt mind meghaltak, vagy eltűntek, kivéve "az öngyilkosság himnuszát" megíró Falk Miksát és Kecskeméthy Aurélt.

    Eperjes a kérdésről a Széchenyi-leszármazottakkal is beszélt…

    Minden jel szerint Széchenyi a Legnagyobb Magyarnak Szent István királyt tartotta – Eperjes szerint erről szól a nagycenki sírfelirat – , és a neki Kossuth által "adományozott" cím ellen Széchenyi, maga is tiltakozott.

    A színművész azt is részletezte, ahogyan Kossuth Lajos "üzent": fegyverkezni, szakadni akart; Széchenyi pedig "tett és épített", hogy a peremnépek ne leszakadni akarjanak, hanem csatlakozni, a magyar régiót pedig ezáltal erős központtá tenni.

    Eperjes logikai rendbe állított párhuzamot vont a forradalom két történelmi személyisége, egymástól különböző "nemzetmentő" tette között, szemléletesen érzékeltetve azt, ahogyan a reformer útja szakrális abban, ahogyan Istentől valónak tartja küldetését, közösséget formál, közösségbe vágyik, Isten a törvényei szerint próbál élni, reméli, hogy majd megigazultként Teremtőjéhez tér vissza. A forradalmár útja profán. A forradalmár önmagából indul ki, öntörvényű ideológia vezérli, amelynek alapján tömeget gyúr, sztárrá válik, majd visszadől saját magába.

    Eperjes hosszan taglalta Széchenyinek a Bach-rendszer megdöntésében játszott szerepét, a Döblingben történteket, a "Blikk" (Ein Blick") és a többi általa – "tébolyultkén" – írt iratot.

    Eperjes Károly, az istenhittel élő színész, ezért is keresi mindig az igazat és nem a valót, ezért is tartja fontosnak az élet szakrális voltára felhívni a figyelmet, valamint mindarra, amire a magyar nemzetnek figyelnie kellene.

    A Houstonban Arany Remi-díjat nyert Hídember azzal, hogy nézőit rádöbbenti arra, hogy valójában ki is volt Széchenyi a nemzettudat megerősödéséhez vezet - véli Eperjes, a filmbéli Széchenyi alakítója, aki, amikor egy ismert történész a sajtón keresztül a "kaptafához" küldte volna vissza, – többek között – azt mondta nem lehet baj, hogy egy magyar színész történelmi szerep kapcsán, történelemfilozófiával is foglalkozik, mert szerinte, ez kötelező. Jobb történelemfilozófiával is foglalkozni egy szerep kapcsán, annál, mint amikor a színészt csak "beterelik" a színpadra.

- Én az igaz világra szeretném a figyelmet ráirányítani - mondta Eperjes, aki úgy véli, hogy a művész igaz világa és a "szaki" való-világa között óriási különbség van: "a szaki", magas szintű tudással rendelkező profán, a művész pedig az Istennel szövetséget kötötten, a természetfeletti és a természetes lét harmóniájában igyekszik a hétköznapjait, szakrálisan is megélni. Mindezekkel összhangban, a történelemnek is két nagy szemléleti formája van, az igaz, és a valós történelem; az igaz történelem csak az üdvtörténet fényében értelmezhető - mondta a színművész, aki az est folyamán magyarságról, nemzetről, a haza jövőjéről való gondolataiban is a szakralitás érvényesülését, a hit fontosságát hangsúlyozta.
T.É.