|
"Ásatást végeztek?"
A ferences rendház oldala
Bár már hónapok óta panaszkodik a szombathelyi kereskedő-társadalom, hogy alig jön külföldi, vészesen visszaesett a nyugati turisták száma, a mai napon is nem egy német szót hallottam, és olyat is, amit nem is ismertem fel... talán norvég volt, de nem vagyok benne biztos. Az autók rendszáma alapján az országok, melyeknek polgárai általában Szombathelyre látogatnak: Ausztria, Németország, Szlovénia, Szlovákia, Horvátország. Előfordul még olasz, belga, francia és angol turista is, bár közülük inkább az olaszt mondhatjuk gyakoribbnak. Kétségtelen, sokkal, de sokkal kevesebben vannak, mint öt-nyolc évvel ezelőtt.
A német nyelvterületről érkező család - anya, apa, egy tinédzser-lány és két tíz év körüli kisfiú - nyári öltözékben sétál a Fő téren. Nem térnek be a világlánc-étterembe, fagyit se vesznek, nemrég volt ebédidő, bizonyára épp most "járják le" az ebédet - csak mendegélnek. Középhangosan (tehát nem a turistáktól általában megszokott harsánysággal) szólnak időnként egymáshoz valamit, nevetnek.
Megnézik a szökőkutat a ferences templom északi felével szemben, majd elindulnak, és haladnak a Szent Márton utcában a rendház melletti járdán. Egyre nagyobb a zaj, kíváncsian nyújtogatják a nyakukat, mi az. A rendház oldalában "lyuk". Amire belátni, törmelék, bontás... és két fiú sortban-pólóban felírótáblával, zollstock-kal, íróeszközzel, kis- és nagy vonalzóval, meg még egyéb szerszámfélékkel, apróbbakkal-nagyobbakkal. A család megáll. Mind az öten terpeszállást vesznek fel, és néznek.
Hogy a fúrás honnan jön, nem tudni, valahonnan bentről, balról, az épületből. A fiúk elsöpörnek valamit egy kisseprővel, nekiguggolnak és méricskélnek. Egy mélyebb gödör fölött állnak, köveken, és a gödör alján is kövek. (Ezt azért tudom, mert amikor a külföldi család elment, egy picit bekéredzkedtem, csak egy lépés erejéig, mert mi tagadás, nagyon kíváncsivá tett a munkazaj és a látvány, ami elém tárult.) A kisfiúk közelebb mennének, de a szülők visszafogják őket. A nagylány már unja. Beszélnek valamit, amiből semmi értelmes hangfoszlány nem vehető ki a fúrási zaj miatt - mutogatnak be, néznek a falra föl... beszélnek még egy kicsit, aztán elmennek, sétálnak tovább a járdán. Az egyik kisfiú még vissza-visszafordul. A munkálkodó magyar fiúk némileg zavarban vannak, lesütött szemmel ténykednek. Na igen, mert ott maradt még egy fő, hogy bámulja őket: én.
Hirtelen megkukul a fúró. Már szólalok is meg, még mielőtt újrakezdi a csend megsemmisítését.
- Ásatást végeztek?
Csend.
Közelebb lépek, megint kérdezem:
- Ásatást végeztek?
Tétován egymásra néz a két guggoló, majd a határozottabb végre rám emeli tekintetét:
- Igen.
- Megnézhetem? Beléphetek egy kicsit? - kérdezem, és a határozatlankodást, ami szóba nem öltözik, igenlésnek fogom fel: belépek, tényleg csak egy kicsit.
Szabályos kövek, inkább téglák láthatók feljebb, ahol állnak, lent, a gödörben határozottan a borostyánkő út már ismert szombathelyi szakaszára emlékeztető nagy, lapos, némiképp idomtalan kőlapok.
- Római? - kérdezem eléggé bizonytalanul... mert hát azért a téglák...
- Ez itt középkori, ez meg római - mutatja a közlékenyebb ifjú ember. A középkori a téglának látszó, a gödörben pedig, igen, jól láttam én (milyen elégedett vagyok magammal...), a római kövek. Nyitnám a számat újabb kérdésre, de a fúró újfent dalolni kezd. Nézek még pár pillanatig a fiúkra, a felírólapra, ahol pontok vannak bejelölve, milliméter-lapon, ha jól láttam... majd a római kövekre, melyek eddig a nagy ferences rendház alatt rejtőztek, századok óta, s most "megszellőztetik" magukat, megsodorja őket egy kicsit a 2003-as nyári napfény..., aztán én is továbbállok, nem zavarom őket, és nem hallgatom a szörnyű gépricsajt sem.
Ki tudja, hány száz kilométer távolságból jöttek a külföldiek, én meg ugye, a helybeli, csak két-háromról, ám egy pillanatra találkoztak útjaink: egy hihetetlen történelmi másodpercben - amikor az ezeréves kövek kikukkantottak a szabad világra a többszáz éves tömlöcből, a rájuk emelt épület alól. Vajon érezték a turisták az esemény jelentőségét? Ki tudja? Ha jártak már, mondjuk, a Fő téri pénzintézetben, ahol hatalmas üveglap alatt jól kivilágítva felülről jól megtekinthetők az ott feltárt római épület- és oszlopmaradványok - akkor talán igen! Én mindenesetre meghatódtam... Ha Szombathelyen járnak, térjenek be Önök is abba a pénzintézetbe! Borzongatóan megkapó élmény a múltat fedő üveglapon lépve lenézni a jelenben élő történelemre...
Sebők Lili
2003. július 11., péntek 20:03
|
