Július 16-20. között került megrendezésre az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója Gyöngyösön. Helyszíni beszámolónk.

A busz hangosan fékez, majd megáll. A sofőr elég jól nyomta végig az utat, egy ügyes ötletet kihasználva megmentve minket egy közel fél órás lassú meneteléstől az autópálya egyik részén, ahol épp dolgoztak az úton – így péntek délután ez eléggé nagy szó. Körülnézek a gyöngyösi állomáson, hogy most akkor merre tovább. Egészen szép részidőt futottam. Még csak negyed négy volt, pedig fél kettőkor még az egyik budapesti kollégiumba töprengtem azon, kiérek-e kettőre a Népstadionhoz. Kisvártatva rámköszön egy ismerősöm, innentől kezdve megvan a társaság. Elméletileg óránként jár a busz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának idei helyszínére, de pillanatokon belül beáll egy járgány, s már úton is vagyunk Pipis-hegyre.

Egy pillanatra megijedek, amikor meglátom a „VIP-bejárat, 2.1 km” feliratú táblát az út mentén, ami egy másik útra halad, s kétségbeesve nyúlok a mobilom után, hogy felhívjam Márkot, az idei EFOTT sajtófelelősét, hogy tényleg csak a hátsó bejáratnál tudok-e bemenni. A busz közben felér az emelkedőn, s feltűnik előttünk a repülőtér. Mint kiderül, az igényeknek megfelelően itt is van VIP rész, így egy kedves lánytól hamarosan kapok egy üres, zöld karszalagot.

Gyorsan körbenézek, átveszem a sajtópasszomat, majd felbukkan Balázs (az Impulzus című újság képviseletében), s innentől felgyorsulnak az események. Mivel még semmi értelmes nincsen a színpadokon, úgy döntünk, hogy benézünk Gyöngyösre. Percekkel később már egy épp lestoppolt kocsiban ülünk, s vezetőnk szorgosan magyarázza, hogy jutunk el a Mephisto nevű vendéglátóipari egységhez. Az elágazásnál azonban kitesz minket, és Mátrafüred felé folytatja útját. Mi gyalogosan indulunk el Gyöngyös felé, aztán kb. a tizenötödik kocsi megáll, felvesz minket, ráadásul a korábban megtudott cím közelében rak le. A pub árai mérsékeltek, és tele van kékszalagos emberekkel. (A kék karszalag a hetijegyet szimbolizálta az idei EFOTT-on.)

Azt hiszem busszal jutottunk vissza, bár ebben nem vagyok annyira biztos. Abban viszont már igen, hogy már a bejáratnál belebotlottam néhány ismerősömbe, aztán újabb ismerősökbe, majd találkoztam soproni barátaimmal. Ismét egy séta a sátorok útvesztőjében, hogy rácsodálkozzunk, sátrainkat teljesen véletlenül kvázi szomszédos helyen állítottuk fel.

Balázs közben megállás nélkül beszél, így megtudom, hogy lemaradtam egy nagyon jó Zanzibárról (Rita itt sem tudott a színpadról tömegbe jönni, akárcsak a VOLT Fesztiválon), egy fantasztikus Republicról, a Bikiniről (egyre idősebb lesz az énekese), a Fürgerókalábakról, az Üllői Úti Fákról, Yonderboiról, Palotairól és még rengeteg minden másról. Már épp kezdenék elszomorodni, amikor feltűnik Kispál András a Kispál és a Borz zenekarból, és baktat a nagyszínpad felé. Követjük, így még tudunk egyet rock&rollozni a Bon-Bon egyik utolsó számára. Aztán az egyre nagyobbodó tömeggel együtt várakozunk arra, hogy felcsendüljön Lovasi hangja. Szerencsére nem kell sokáig. Utólag megpróbáljuk rekonstruálni a történteket, de csak abban tudunk egyetérteni, hogy a Kispál-koncert nagyon jó volt, és a Tingli-tangli című számmal ért véget, valamint közben bizony eljutottunk a legelső sorhoz és ott is tomboltunk egy kicsit. Meg az a csíkos pólós lány is aranyos volt, aki koncert közepén rámmosolygott. Anima Sound System majd Alvin és a mókusok van terítéken. Utóbbi szerintem nem játszik olyan sokat mint szokott, nincs egy órás a fellépésül. Két koncert között megpróbálok visszajutni a sátorhoz, hogy a hideg elleni védekezésképpen magamra kapjak egy pulcsit. Közben megértem azt az smst, amit két nappal korábban kaptam: „Éjjel nem találtam meg a sátramat.” Elég nagy a káosz, és hamar rá lehet futni a kerítésként szolgáló szögesdrótra - utóbbival szerencsére nem kellett közelebbről megismerkednem. Mindenesetre hajnali fél négy körül, egy átbeszélt és átismerkedett éjszaka után álomba merülök.

Bacsi