Álmosan pislogok, a szemeim leragadnak, zavar a fény. Pedig mikor lefeküdtem is világos volt már. Minden kezdet nehéz, hát még ha egy nap kezdetéről van szó. Nem is akármilyen napról, egy napról a Szigeten. Sátorban ébredni mindig olyasmi érzés, mintha kifacsartak volna - zsibbad mindened, feküdni se jó, de még felkelni sincs kedved.

Ezt követően elmászol még a zuhanyzóba, ami ezúttal nem a szobád ajtajától pár lépésnyire, hanem kicsivel messzebb, akár néhány kilométernyire található. Majd a fárasztó kajautánpótlás, és egyéb reggel megszokott tevékenységek. Nem is csoda, ha az embernek nincsen kedve felkelni. De aztán ha a tortúrán túl vagy, és felvetted a Sziget ritmusát, onnantól már tömény derű minden.

A sátorszomszédaimat nem számítva az első ember, akivel ezen a napon kommunikáltam egy vallási gyülekezet nevében szólított le csak úgy a napsütötte flaszteren. Afelől érdeklődött külhoniul, hogy beszélem-e a magyar nyelvet, mert ha igen, ad nekem egy tájékoztató iratot arról, miért jó azt hinni, amit ő hisz. Feleltem vidáman angol kérdésére hasonlóképp angolul, hogy hát igen, persze, magyar vagyok, de a lány mit sem törődve válaszommal automatikusan hadarta az angol nyelvű egyenszövegét tovább automatikusan felvillanó, meggyőző műmosolyával kísérten. Vicces volt, ahogy mit sem törődve azzal, hogy figyelek-e egyáltalán előadta pármondatos monológját, majd lecsapott valaki másra.

A délután további része kicsit elmosódott agyamban, talán a tűző nap melege folyasztotta kissé össze kusza gondolataimat. Sétáltunk ide, majd rohantunk oda, láttunk sok érdekes dolgot, civil falutól kultúráig mindenhol körbejártunk. Civil falu szegletében egy sátorban pingvinek sorakoztak, mely első pillantásra a kánikulából a déli sark hűvösébe repítette a gyanútlan szemlélőt, pedig csak Tux volt az. Tux a Linux pingvin. Mily örömteli, hogy Tuxszal már ily távoli szigeten is csak összefut az ember.
Ettől nem messze bringaszervíz működött. Mint megtudtam, sokan jöttek bringával Szigetre. Áldom az eszüket érte. Jövőre tán nekem is így kéne tennem. Eszembe is jutott rögtön, hogy városomban nemrég láttam egy ilyesféle hirdetést: "régi kerékpárok eladók, 1800Ft/db", amit akár a hetijegy mellé beszerezhet az ember, és kétkeréken hosszú órákat, egy hét alatt tán egy napot is megspórolhat az ember.

Panjabi MC-t csak messziről hallgattam, sátrunknál hűsöltünk épp. Cimborám kérdezte még a koncert előtt, hogy vajon én ismerek-e egyebet az nagyon híres Panjabi remeken kívül. De ki kellett ábrándítanom. Sátrunktól ilyenformán a koncert sem volt csalódás, hiszen végig ugyanazon ismerős dallamok köszöntek csak vissza.
De Kispál jó volt. Mondhatni ugyanaz, mint VOLT-on; az ember már arra gyanakodna, hogy playbackről nyomják a trükkös fiúk. De biztos nem, és biztos különbözött is picit, csak a hangulata volt ugyanaz a megszokott.

Az est különlegessége az Apocalyptica névre hallgató finn csapat volt. Kispál után rögtön el is indultunk irányukba, de fura módon - ugye megmondtam - így tett még sokezer ember, és ami út volt, bedugult minden. Hab a tortán, hogy az így kialakult feltorlódott tömegben a Szigeten lévő mindenahány autósnak is eszébe jutott, hogy most akar közlekedni, így órákon keresztül közlekedési káosz temetett maga alá mindent. Apocalyptica dörmögő, dübörgő basszusáról is lemaradtam, mert mire a HammerWorld közelébe értem, az összegyűlt tömeg 3 óriássátornyi helyen sem fért volna el. Legközelebb ha jönnek, talán újra a nagyszínpadon lenne a helyük, mert ilyen kis sátorba ekkora együttest bezsúfolni nem épp szerencsés.

Moloko koncertnek csak a végére értünk oda, az utoló tíz perc nem volt rossz, jól lehetett rázni rá. A lány a színpadon különös dolgokat produkált, összeesett, vonaglott, mint utolsó perceiben az orvosságért lázasan igyekvő szívbeteg, fel is sikított olykor, szóval tisztára mint a filmbéli elmegyógyintézet bármely öröklétre leírt lakója. Fehér, köntösszerű ruhája is csak ebbéli hitében erősítette meg a szemlélőt.

Az est további részében Palotai produkciója tette fel az i-re a pontot, hihetetlen tempóban ugráltunk a szédítő dallamokra, a drum&bass elszívta minden erőnk, de nem sajnáltunk semmit, tomboltunk a pillanatnak, és roppant jó hangulatban egy utolsó kört tettünk még a pirkadatban, mielőtt búcsút intettünk e hosszú napnak is.

Gludovátz Gábor