Mk 7.1-8 Egy alkalommal köré gyűltek a farizeusok néhány Jeruzsálemből való írástudóval együtt. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?” Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem. De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.”

Már a múlt vasárnapi részlet is valamiképpen arról szólt, hogy milyen az ember látszólagos és valódi kapcsolata Istennel. Amellett, hogy számos konkrét szituációt említ Jézus, a mai vasárnap evangéliuma is egészében arról szól, milyennek kellene lenni, és milyen is ez a kapcsolat. Jézus is példákat említ, hasonlatokat használ, mert igazából földi követendő példa értékűvé (ideálissá) kellene válnia ennek a kapcsolódásnak, ugyanakkor meg kellene határoznia minden evilági kötődésünket is.
Egy kicsit összeszedve a bátorságot, most hasonlóképpen, látszólag másról beszélve szeretném elmondani a gondolatom. Úgy tűnhet: nagyon messziről veszem a példákat, de talán felfedezhető az analógia is ... Ne másra gondoljunk elsősorban!
A kutyások minden bizonnyal különálló kasztjának egyik rítusa a több-kevesebb rendszerességgel megtartott kutyasétáltatás. Mindamellett, hogy ez a program sem mentes a kivagyiság esetleges megnyilvánulásaitól, most inkább arról írnék, hogy a kutyus-gazda kapcsolat hogyan is nyilvánul meg a sétáltatás eszköztárában és körülményeiben. Típusokat sorolok fel a teljesség igénye nélkül, melyek mindegyike saját tartalommal bír.

• 
  A szoros póráz két ellenfelet köt össze: a gazda birkózik a kutyussal, az húzza-taszigálja őt, mindkét fél liheg. Mindig éppen az erősebb célja felé, ezért kiszámíthatatlan út- és nyomvonalon haladnak. Ha véletlenül leoldódik a szíj, két eset lehetséges: vagy nekiiramodik a kutya a rég vágyott cél irányában, visszatarthatatlanul, vagy éppen tanácstalanul és gyámoltalanul megáll, mert az erős ellentartás nélkül immár nincs értelme az egésznek.
• 
  Meg- és betört kutya sétál szigorúan a gazda lábánál: látszatra szépen, "elvágólag" haladnak. Probléma csak akkor adódik, ha a kutya éppen nincs egzecírozva. Mindenkit a jó sorsa mentsen meg egy ilyen kutyával való "szabad" találkozástól. Nem lehet tudni, hogy a kötelezően kiépített feltételes reflexen kívül hogyan fog viselkedni a betört fél.
• 
  Gazda és kutya szabadon, egymástól függetlenül sétál: bóklásznak egymástól függetlenül. Szertelenül, látszólag a lagnagyobb szabadságélvezetben zajlik a szertartás, melyet rendszeresen erős hangok szakítanak meg. Ha a gazda időnként nem áll a sarkára, Bodri valahol egészen máshol köt ki, nem is beszélve a be nem kalkulálható eseményekről, úgy mint az úttestre való kiszaladás, más állattal való találkozás és a civilizáció ezer más veszélye. Csak látszólagos a szabadság, mert erősebb a láthatatlan kötél, melyet minden alkalommal meg kell erősíteni, minden szíjnál, pányvánál "vaskosabban".
• 
  Utoljára hagytam egy virtuális analógiát, mely talán a legbonyolultabb az összes többi közül. Ez igényli a legösszetettebb magatartási formát mindkét fél részéről. Itt a kutyus ugyancsak szabadon bóklászik, de a gazda útvonalán. Időről időre szükségét érzi, hogy a testi közelséggel is (orr-érintés, a kéz alá símulás) együtt haladjanak, miközben vidáman ugrál. Ha más kutya közeleg vagy veszélyes helyen kell átmenni, esetleg a gazda messzebb, előbbre látó, a kutya (magától, vagy egy minimális jelzésre) megáll, rákerül a póráz, majd a veszélyes szituáció elmúltával ismét nyílik a karabiner: szabad az út.