Szenna Csipkerózsika-álma - Tovább kellene építeni a huszonöt éve megnyitott skanzent
Népszabadság • Szerző: N. Kósa Judit

Zóka Peti Lídia háza, 1848-ban épült, a népi műemlékek in situ megőrzésének példája
Igazi, falusi sellőcske látható a szennai templom egyik mennyezeti kazettáján. Ha sellőre mondani lehetne ilyet, úgy is fogalmazhatnánk, hogy tenyeres-talpas. Nem messze tőle meg bumfordi templomtornyot mutat a kétszáz évesnél is idősebb festés. Körülöttük indák és virágok, kacskaringós betűkkel megírt, a jövőnek szóló üzenetek. Belőlük tudható, kiknek a keze munkáját dicséri a dúsan díszített ácsolat. Nagyváti János asztalos és Bótor István kovács emléke is megőrződött így. Z. Soós Istvánt viszont nem említik a feliratok, pedig ő volt az, aki 1949-ben kipótolta a kazettákat. Habár a kaposvári festő távoli, erdélyi mintákat használt, munkája az elmúlt fél évszázad alatt szépen összesimult a református templom eredeti részleteivel.

Ezt a templomot és a körülötte elterülő kaszálót szemelték ki az egykori múzeumalapítók, amikor helyszínt kerestek a somogyi szabadtéri néprajzi gyűjtemény számára. Magyarországon a hatvanas évek végén született meg a skanzenhálózat gondolata: a szakemberek felismerték, hogy cselekedniük kell, ha meg akarják menteni a XIX. század második felének még fennmaradt, de a rohamosan fejlődő falvakban eltűnésre ítélt építményeit. Az elképzelés szerint a „központi skanzen”, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az egész országról festett volna képet, míg az öt további múzeumfalu – Nyíregyháza-Sóstón, Ópusztaszeren, Szombathelyen, Zalaegerszegen és Szennán – egy-egy tájegység jellegzetes épületeit mutatta volna be. A somogyi térséget illetően ideális helyszínnek kínálkozott Szenna, hiszen közel volt Kaposvárhoz, a református templom pedig egyedülállóan hiteles kiindulópontot adhatott a mesterséges település felépítéséhez.

Ez a különleges hangulat mindmáig érezhető a múzeumfaluban. A templom él, a kifüggesztett közérdekű feliratokból és a frissen vágott virágok illatából érezni az emberek jelenlétét. A hajdani paplak is élettel teli, elvégre benne működik a jegypénztár és a múzeumi bolt, előtte meg a skanzen bentlakó kismacskáit dajkálhatja, aki csak arra jár. Az áttelepített épületek sora azonban már nem képes felidézni az élő, működő falut. Igaz, hogy ahol előkert van, ott virág nyílik, és muskátli virít a tornácokon, a házak mellett helyenként ólakat, gazdasági épületeket látni, van harangláb, pléhkrisztus, és az öt porta fölött, a templomdombon borospincékbe botlik a látogató. De valahogy minden olyan, mint Csipkerózsika kastélya a nagy álom kellős közepén. Mintha egy adott pillanatban, valami rejtélyes okból az építők letették volna a vakolókanalat, és azóta is ezt a befejezetlen múzeumot kellene néznünk. Az ötödik, a somogyszobi porta tisztaszobájában például máig nem készült el a szemes kályha, csak a hűlt helye látható vagy tizenöt éve.

A rejtélyes ok persze nem más, mint a pénzhiány. 1978-tól tíz éven át folyt itt a munka, aztán már csak a fejlesztési koncepció készült el, épület egy darab se. (Pontosabban tavaly átadtak egy gépszínt, benne jó néhány, immár muzeális monstrummal, de az ekék, boronák és cséplőgépek impozáns gyűjteménye meglehetősen idegenül áll a XIX. század végi porták mögött.) Így aztán a skanzen ma is azt a képet mutatja, amely már a nyolcvanas évek végén is korrekcióra szorult volna.

Szennán ma egyetlen háztípus látható, és mindössze egyetlen társadalmi réteg életmódja figyelhető meg. Mind az öt épület a belső-somogyi, úgynevezett talpasházak közé tartozik: az alapja gerendákból rótt keret, tornácáról egymás után lehet belépni a szobába, a konyhába és a kamrába. A füstöskonyha mellett már füsttelen volt a szoba, amelyet rendszerint a konyhából táplált szemes kályhával fűtöttek. A skanzenben álló házak lakói a XIX. század utolsó harmadának református nagygazdái voltak. Tárgykultúrájuk változásának pontos lenyomata az öt enteriőr. Mindezt egy, a skanzentől pár száz méternyire megmaradt szegényparaszti porta ellenpontozza. A Zóka Peti Lídia házaként ismert, 1848-ban épült füstöskonyhás lakóház nemcsak egy másik életformára, hanem a népi műemlékek megóvásának alternatív módjára – az „in situ” megőrzésre – is példa.

Winkler Ferenc, a Somogy megyei múzeumi szervezet vezetője szinte nem győzi sorolni, mi minden hiányzik még a szennai skanzenből. Példának okáért az egész huszadik század: a két világháború közötti időszak csakúgy, mint az 1945 utáni évek, amikor a falvakba beköltöző korábbi uradalmi szolgálónépek építkezései teljesen megváltoztatták a települések képét. Ugyanígy ideje volna begyűjteni a hatvanas évek jellegzetes háztípusát, a kockaházat. De nincsenek meg a Belső-Somogyon kívüli területek korai emlékei sem: sem a falusiak, sem a kisvárosi polgárság lakáskultúrájának dokumentumai. Mielőbb el kell tehát kezdeni az áttelepíthető házak „begyűjtését”, illetve a rekonstruálhatóknak a dokumentáción alapuló újraépítését. Az igazgató úgy látja: a munkát a lehető leghamarabb, akár még ebben az évben el kell kezdeni.

A helyzet azonban az, hogy bár a fejlesztési koncepció aktualizált változata ma is rendelkezésre áll, egyelőre a tulajdonviszonyok rendezetlensége és az elfogadott beruházási terv hiánya is hátráltatja a megvalósítást. Magyarán a tizenöt évvel ezelőtti pénzhiány egy jottányit sem változott. Pedig, ahogy Winkler Ferenc mondja, a múzeumfalu fejlesztése Szenna, sőt az egész térség szempontjából rendkívüli fontossággal bírna. Hiszen most az utazó kiszáll az autójából, fél óra alatt körbeszalad a skanzenben, esetleg elmegy a Zóka Peti Lídia-házhoz, és megnézi a falu millenniumi emlékművét, amelyen márványba vésve látható a jeles évforduló idején élt szennaiak teljes névsora. Hacsak nincs tikkasztó hőség, ebbe a programba még egy pohár üdítő sem fér bele. De ha sóstói méretű, azaz félnapos elfoglaltságot adó lenne, és a háznézésen kívül még másféle programot is kínálna a skanzen, megváltozna a helyzet. Az idegenforgalom fejlesztési lehetőséget adna a falunak, jó néhány lakosnak pedig a megélhetését is biztosítaná.

Az igazgató úgy fogalmaz: ideje, hogy a rövid távú haszonszerzésről áttérjen az ország a hosszú távúra. Első lépésben meg kell teremteni a kultúra infrastruktúráját, hogy idővel pénzben is mérhető hasznot hajthasson. Aztán hozzáteszi: tavaly nagy csinnadrattával ünnepeltük meg, hogy elődeink kétszáz éve kitalálták, múzeumokba kell gyűjteni a kultúra kincseit. Arról azonban kevés szó esik, hogy a közgyűjteményekben egybehordott értékek jövőjével az alapítás gesztusa óta szinte senki sem törődött.

Tizenegy évig vitatkozott a művészvilág, olasz és nemzetközi szakértők azon, hogy mivel kell megtisztíttatni Michelangelo talán leghíresebb szobrát, a bibliai Dávidot, aki legyőzte Góliátot. A vita már akkor elmérgesedett, amikor felmerült Dávid "fürdetésének” ötlete. Egyes szakértők azt is kétségbe vonták, hogy egyáltalán szükség van-e erre.
Jövőre azonban Dávid szobra éppen fél évezredes lesz, és a nagy évfordulóra készülvén tegnap végre megkezdődött Dávid szobrának megtisztítása - desztillált vízzel, s valamilyen finom "bőrradírféle” anyaggal, amelynek az összetétele nem ismert.
Utoljára akkortájt tisztították meg a szobrot, amikor Ulysses Grant volt az Egyesült Államok elnöke, Viktória királynő uralkodott Nagy-Britanniában, meghalt III. Napóleon és Jesse James bandáját félte a vadnyugat. Ennél is korábban, 1843-ban Aristodemo Costoli enyhe savas oldattal már próbálkozott a szobor tisztításával, de a márvány színei ettől elhalványultak.
Michelangelo 1501-ben látott hozzá, hogy egy hatalmas márványtömbből "kiszabadítsa” Dávid testét. A szobor máig az ideális férfi - vagy mások szerint a férfikor határát éppen átlépni készülő ifjú - mintaképe. Michelangelo 1504-ben fejezte be a munkát, s egy csapásra korának legnagyobb szobrásza lett. Az alkotást Firenzében, a Palazzo Vecchión állították fel, s csak a XIX. században vitték a firenzei Galleria dell’Accademiába. Utoljára ekkor, 1873-ban tisztították meg.
Két évvel ezelőtt előkerült iratok szerint a márványtömböt eredetileg Leonardo da Vinci birtokolta, ebből akarta kifaragni Herkules szobrát, de ez az alkotás soha nem készült el. Így kerülhetett a márványtömb Michelangelóhoz.
Nemzetközi művészeti szakértők, restaurátorok - összesen 39-en - petícióban akarták megakadályozni a firenzei akadémiát abban, hogy nedves technikával tisztítsa meg a szobrot. A szakértők követelték, hogy független nemzetközi bizottság határozza meg a tisztítás legjobb módszerét. Agnese Parronchi, a feladat végrehajtására kiszemelt restaurátor korábban már lemondott: szerinte ugyanis csak finom szőrkefét szabad alkalmazni a munka során. Az elfogadott technika bírálói szerint ha vizet alkalmaznak a tisztításra, akkor a szobor túlságosan "uniformizált” szoborrá válik, eltűnik a márvány színe és csillogása, az a különös hatás, amelyet az ötszáz éves Dávid sugároz.
Antonio Paolucci, a firenzei múzeumok igazgatója igyekezett megnyugtatni a világot: "A tisztításnak nem az a célja, hogy megszépítsük a szobrot” - mondta. Nem arról van szó, hogy Dávidot beállítják a zuhany alá. A munka legalább hét hónapig tart, hogy Dávid jövőre, ötszázadik születésnapján, frissen várja látogatóit, évente legalább egymillió embert.   BBC/CNN

Elégedettek lesznek a néprajz szerelmesei
www.mno.hu
Frang Gizella
Az ingyenes belépésre való felkészülés jegyében telik a Magyar Néprajzi Múzeum második féléves időszaka, az 2004-es év kiállítási programja azonban már a fotográfia bűvöletében született.

Az ezekről tartott sajtótájékoztatóján Fejős Zoltán igazgató emlékeztetett arra, hogy a mindenki számára ingyenes belépés nem a múzeológusok szakmai döntése volt, hanem a kormány politikai akarata, amelynek az állami múzeumok alá kell vessék magukat. E polémiáról a személyes véleményét nem mondta el, azt viszont megjegyezte, hogy szerinte ez a magas látogatottságú és a kisebb vonzerővel rendelkező közgyűjtemények között feszültséget fog teremteni.

A várhatóan megnövekedő látogatószám miatti amortizáció kompenzálására pedig még nem született központi döntés. Annyi bizonyos, hogy csak az állandó tárlatok lesznek díjmentesek, az időszakiak jövőre is az idei tarifával működnek.

A bizonytalanság ellenére a néprajzi gyűjtemény gazdag kiállításokat tár majd az elkövetkezendő évben a közönség elé. A magyar nép hagyományos kultúráját bemutató állandó kiállítás éppen az ingyenesség okán három számítógépes tanulmányi munkaállomással egészül ki. Ezeken a népviseletek, a népművészet és a kalendáriumi ünnepek témakörét katalogizáltan rendezett képanyaggal, filmrészletekkel és magyarázó szövegekkel teszik áttekinthetőbbé és tetszés szerint megismerhetővé.

Amennyiben ez a kísérlet sikerrel jár, a katalógus szerepét egy megvásárolható, gazdagabb információs bázist nyújtó CD-Rom válthatja fel. A diákok számára megfogalmazott ismeretanyaggal jelenik meg a közeljövőben az állandó kiállítást feldolgozó gyűrűs mappa, valamint az időszaki kiadványokat bemutató Az én gyűjteményem című sorozat.

A következő év a korábbi rövidebb időszaki kiállítások rendszeréhez képest változik: az Aki dudás akar lenni... címet viselő nagy tárlat a Közép–Európa legnagyobbjának számító hazai népihangszer–gyűjteményéből válogat. Az aerofón hangszerek nagy családjában kiemelkedő szerepe van a dudáknak, hiszen Eurázsiában nincs olyan népcsoport, amely ne használná annak valamelyik formáját. Az utóbbi évek e hangszer reneszánszát hozták, s ma már megjelenik a könnyű– és a szórakoztató zenében is.

A hazánkban kialakult dudatípus: a játszósípszárba illesztett kettős síp a kárpát–medencei népcsoportok sajátja. Ezek a hangszerek és az elmúlt 150 évben itt összegyűjtött népi instrumentumok is megszólalnak fajtánként a tárlat részévé tett számítógépen, valamint a katalógushoz társított CD-n. Külön színt jelentenek majd az ázsiai dudák, azaz szájorgonák, valamint a Földközi–tenger medencéjében található hangszerek is. Ezzel a kiállítással kapcsolódik a múzeum az augusztusban megrendezendő Nemzetközi Folkloriáda fesztiválhoz.

A fotózás jegyében fogant a színes néprajzi fotó–válogatás a 20-as, 30-as évek autochrom felvételeiből, bizonyítandó, hogy a néprajz dokumentáló és ismeretőrző anyagként a többi területhez képest legelőbb használta a színes technikát. Az autochrom felvételek fotótörténeti szempontból is különlegesek, mert nem készült belőlük másolat, s a tökéletes minőségű felvételek egyedülálló lehetőséget biztosítanak a néprajzi fotók eredeti színeinek felidézésére.

Hosszabb előkészítés után hazánkban is láthatja a közönség a Musée Dauphinois, Grenoble vendégkiállítását, melyen a francia kultúrantropológiai kutatások fényképes dokumentumait vonultatják fel a kontrollként megörökített terézvárosi fotókkal párhuzamosan. A kétféle modell egymásnak tükröt tart, felvillantva a városok nehezen megfogható változékonyságát. Ez a tárlat tehát nem a múltról, hanem ízig–vérig a mai társadalmi, városképi változásokról szól majd.

Boldog/képek címmel a valamikor a magyar falu néprajzi megtestesüléseként fotózott Boldog község emlékeit mutatják be az amatőr, a profi és a néprajzos fotós optikáján keresztül, egykori felvételek alapján. A valamikor Pest megyéhez, most Heveshez tartozó településen a 20-as években amatőrök ezrei készítettek fényképeket az akkorra híressé vált viseletekről, szokásokról, a falusi emberekről. A 30-as években számos játékfilm helyszíne volt Boldog. Bár a II. világháború után a falu sokat változott, nem szűnt meg az érdeklődés iránta. Ezt a gazdag fotókincset a kiállítás alkotók és témák, képtípusok szerint csoportosítva mutatja be.
Jövőre is helyet ad a múzeum a tavaszi Magyar Sajtófotó, valamint az őszi World Press Photo kiállításnak.

 A Duna Televízió 200 millió forinttal járul hozzá annak a pályázatnak a díjazásához, amelyet a ORTT és a Magyar Mozgókép Közalapítvány hirdetett meg tévéjátékok és televízió-sorozatok készítésére. A filmeknek magyar nyelven született irodalmi alkotást kell feldolgozniuk, legföljebb 3 epizódban. A pályázaton azok az alkotók vehetnek részt, akik rendelkeznek valamelyik országos televízió szándéknyilatkozatával a film bemutatásáról. A pályázatok beadási határideje október 13-a, az elnyerhető támogatás a filmek összköltségének 80 százaléka.

A világbéke kedvéért ollóval vagdossák le a ruhát John Lennon hetvenéves özvegyéről – írja az Index.hu.

Yoko Ono Párizsban újra bemutatja azt a konceptuális művészeti projektjét, amelyben a nézők apró darabokat vágnak le ruhájából addig, míg a művész végül meztelenül áll a színpadon. Ono először negyven éve, Japánban adta elő a Cut Piece című darabot, még azelőtt, hogy megismerte volna későbbi férjét, a Beatles egyetlen szemüveges tagját. A hetvenéves művész ezúttal a világbékéért vág bele régi projektjébe.

John Lennon özvegye az eredeti előadáson fehér köntöst viselt, melyet a résztvevők ollóval vagdostak le a mindvégig mozdulatlan művészről. A japán művész arra kérte a szeptember 15-i, a párizsi Theatre Le Ranelagh-ban rendezett bemutatóra meghívottakat, hogy öltözékéből képeslap nagyságú darabokat vágjanak le, de ezúttal a rongyot el is kell küldeni valakinek, "akit szeretnek".

A hatvanas években kialakult konceptuális művészet irányzatának fókuszában a gondolat, valamilyen idea áll, visszautasítva az olyan tradicionális, tárgyiasult művészetet, mint a festészet vagy a szobrászat. Henry Flynt, a terminus megalkotója úgy fogalmazott: a koncept "mindenekelôtt olyan művészet, melynek anyagát ´fogalmak´ alkotják, mint például a zenéét a hangok" .

A Cut Piece bemutatása idején formabontó alkotásként robbant be a koncept art világába, és nyomában számtalan művész tette ki ruházatát a látogatók ollóinak.

Ono a BBC-nek a szeptember 11-i eseményekkel magyarázta darabja leporolását. "Erő és félelem volt a levegőben. Az emberek elhallgattak" - indokolta elhatározását. "A Cut Piece-szel fejezem ki béke iránti vágyamat. Amikor 1964-ben először előadtam, zűrzavar volt a szívemben. Most azonban szeretetet érzek irántad, magam iránt és a világ iránt is" - mondta enigmatikusan a képzőművész.

(BÚSz-összeállítás) Ha szeptember hava beköszönt Koltóra, e tájon mindenki a hó eleji ünnepségek bűvöletében él és gondolkodik. Az utóbbi idők meteorológiai tapasztalata – felrúgva minden hagyományt, irodalomtörténeti évfordulót – azt diktálja a szervezőknek, hogy „szeptember végét" a hónap első felében ünnepeljék.

Tizennegyedik alkalommal szerveztek emlékünnepséget a hét végén a Petőfi házaspár Koltón töltött napjainak emlékére a mézeshetek helyszínén, illetve több Szatmár megyei településen.

A több éven át hideg-esős körülmények között megtartott koltói Petőfi-ünnepséget jó pár éve már, hogy a házigazdák – vendégkímélő szándékkal – szeptember első hétvégére ütemezték. Sikerrel: a hagyományos Petőfi-napok megrendezésére szeptember 7-én, idén is gyönyörű őszi napsütésben került sor. A szervezők gazdag programmal várták a vendégeket. Református település lévén, református istentisztelettel kezdődött a nap a csillagos templomban. Az igét Császár Bíró Zoltán, magyarországi (halásztelki) lelkipásztor hirdette, a helybéli református vegyeskórus közreműködésével.

Ezt Petőfi Sándor-Szendrey Júlia kastélykerti szobrának koszorúzása követte. Renkívüli eseménynek lehettünk szemtanúi, mivel éppen 5 évvel ezelőtt avatták fel a műalkotást. A Szolnokról érkezett Ferencz Tiborné, a szobor „megálmodója" felelevenítette a Pogány Gábor Benő által alkotott emlékmű „születésének" körülményeit, majd emlékplaketteket és elismerő okleveleket osztott mindazoknak, akik annakidején hozzájárultak a szobor létrehozásához, és átnyújtotta a szobor felállításának és felavatásának dokumentációs anyagát a Teleki-kastélyban működtetett Petőfi-emlékmúzeum gondnokának, Szász Imrének.

Dávid Gyula irodalomtörténész emlékbeszédét követően a tulajdonképpeni koszorúzás következett. Talán még soha nem kapott a szobor ennyi virágot! A Petőfi-emlékhelyek ifjú küldöttei IV. Kárpát-medencei találkozójának résztvevői – Fekete Klára Melinda Bukarestből, Zádeczky Hajnalka Tokajból és Szilágyi Mónika Szatmárcsekéből – Petőfi-verseket szavaltak, a Szolnoki Népdalkör pedig megzenésített Petőfi Sándor verseket énekelt.

Az ebédszönetet követően, 15 óra után kulturális műsorra került sor a Teleki-kastély udvarán felállított nagyszínpadon, de még ezt megelőzően Téglás József, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanára, a műsor főszervezője, valamint Rat Sabin, a község polgármestere, Téglás Lajos alpolgármester, Böndi Gyöngyike RMDSz-es parlamenti képviselő és gróf Teleki János ügyvéd köszöntötték a megjelenteket.

A zenés-verses-táncos összeállítást a szolnoki nyugdíjasok énekkara kezdte, majd a tiszaföldvári hagyományőrző tánccsoport lépett fel klasszikus magyar táncokkal. Madarász Katalin népdalénekes előadását vastapssal fogadta a közönség, a Sárospataki Nyolckor Színház az „István, a király" című rockopera rövidített változatát mutatta be fergeteges sikerrel. Újabb földvári táncos közjáték után Szilágyi Erzsébet mutatta be Bencze Katalin, katalini autodidakta szerző verseskötetét. Dévai Nagy Kamilla előadóművész a Budapesten általa alapított Krónikás Ének Zenei Iskola néhány tanítványát is magával hozta, együtt mutatták be nagysikerű, népdalokból és Petőfi-dalból álló műsorukat.

A megye magyarlakta településeinek – Magyarlápos, Máramarossziget, Domokos és természetesen a házigazda Koltó – versmondói és néptánc-csoportjai folytatták a késő délutánba nyúló előadássorozatot. S hogy a több évtizedes hagyományhoz híven a népünnepélyi jellege is megmaradjon a rendezvénynek, a szervezők rövid tűzijáték után reggelig tartó bálra hívták a vendégeket, a sarmasági Non-Stop együttes közreműködésével. A lacikonyháról, ökörsütésről, alkalmi sátrakról, könyvvásárról sem szabad megfeledkeznünk. Újdonság volt, hogy mindez nem a kastélykertben zajlott, így nem zavarta az előadásokat.

Farkas E. Zoltán

A megemlékezések péntek délután kezdődtek Szamoskóródon, ahol július elején emléktáblát avattak Petőfi Sándor tiszteletére. Szamoskrassón a Bem-emlékszobát és a néprajzi múzeumot járhatták körbe a zarándok fiatalok. Szombaton, a római katolikus püspökség kápolnájának megtekintése után, a 11 órakor kezdődő erdődi megemlékezésen vehettek részt az érdeklődők. Délután a nagykárolyi Petőfi-szobor előtt a Petőfi-találkozó fiatal küldöttei mutattak be irodalmi műsort. Az esemény zárómozzanataként vasárnap Misztótfalu és Nagybánya érintésével a Petőfi-házaspár mézesheteinek helyszínére, Koltóra érkeztek a különböző kárpát-medencei Petőfi-emlékhelyekről öszszesereglett fiatalok.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1846. szeptember 8-án ismerkedtek meg, és pontosan egy évre rá esküdtek örök hűséget Szatmárnémetiben. A házaspár 1847. szeptember-októberében töltötte mézesheteit a kastélyban, a költő szerelmes versei közül többet is itt írt. A „Koltói ősz"-t 1938-ban szervezték meg először Erdély és Partium határán, majd az 1980-as évek elején betiltották az ünneplést, 1990-től pedig újból rendszeressé vált. Idén immár a tizennegyedik alkalommal rendezték meg az emlékünnepséget, a helyi RMDSz, a Határon Túli Magyarok Hivatala, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a községi önkormányzat, koltói és katalini vállalkozók szervezésében és támogatásával.

Sokan vannak
Arról, hogy a világon összesen hány ember analfabéta, nincsenek pontos adatok.
Kutatások alapján azonban hozzávetőlegesen az írástudatlan felnőttek száma hét-, nyolcszázmillióra tehető, és feltehetően százmillió gyermek egyáltalán nem jár iskolába.
A helyzet az elmaradott afrikai, dél-amerikai és dél-ázsiai országokban a legsúlyosabb, de a gazdaságilag fejlett államokban sem ismeretlen a probléma.
Az úgynevezett funkcionális analfabéták általában iskolázottak, megtanultak írni-olvasni, a szövegek értelmezésével azonban gondjaik vannak.
Egy olyan hétköznapi feladat, mint például egy hivatalos űrlap kitöltése, komoly problémát okoz nekik, nehezen értelmeznek ismeretlen írott szövegeket.
Emiatt többször kerülhetnek hátrányos helyzetbe, például foglalkoztathatósági esélyeik is csökkennek.

Nem lehet pontosan mérni
A Magyar Olvasástársaság legújabb jelentése szerint a magyar felnőtt lakosság körülbelül egynegyede súlyos olvasási problémákkal küszködik - jelentette a magyarorszag.hu.
Magyarországon a funkcionális analfabéták arányát 2000-ben körülbelül 6-7%-ra becsülték (ez kb. félmillió felnőttet jelent), bár akadnak olyan kutatók is, akik ezt az arányt 10% köré tették.
A szám - az adatok szerint - azóta növekedett, de pontosan még senki sem tudta meghatározni.
Statisztikailag kimutatható: a nők, a magasan kvalifikáltak, a nagyvárosban élők körében ritkább a funkcionális analfabetizmus jelensége.
Mayer József oktatási kutató szerint a funkcionális analfabéták pontos számát nagyon nehéz lenne lemérni. Egy olyan széleskörű vizsgálat kellene hozzá, ami minden alacsony iskolázottságú embert érintene, de ezt kivitelezni gyakorlatilag lehetetlen.

A probléma általános iskolában kezdődik
2000-ben huszonnyolc OECD-ország részvételével felmérték a tizenöt évesek olvasási-szövegértési képességét. A magyar diákok a Funkcionális analfabétizmus
A funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az írás-olvasás képességének a szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk befogadását és közlését, az új tudás megszerzését, feldolgozását és kezelését, a személyközi interakciók lebonyolítását. Az elnevezés az írás-olvasás funkcionális ellehetetlenülésére utal. A jelenség "felfedezése" az 1970-es évekre tehető.
26. helyen végeztek. 2001-ben a negyedikesek tudására voltak kíváncsiak: a kutatásban részt vevő 35 állam között hazánknak a nyolcadik hely jutott.
Kutatók szerint a jelentős különbség fő oka, hogy nálunk a negyedik osztály a formális olvasástanítás utolsó éve, és a tanulók tizenöt éves koráig tudásukból sok lemorzsolódik.
A téma szakértői úgy gondolják, az emberek azért "felejtenek el" olvasni, mert nincs szükségük arra, hogy nyomtatott anyaggal dolgozzanak, hogy abból informálódjanak. Megelégszenek a vizuális információkkal.
Az idősebbeknél ez gyakrabban fordul elő, de a 18-30 éves korosztály azon részénél is jelentkezik, akik nem fejezték be az általános iskolát.

Lehetséges megoldás
- Véleményem szerint az írás - olvasás tanítása nem mindig megfelelő, mert a tanárok sokszor a szakanyag elmagyarázására fektetik a hangsúlyt - világított rá a probléma okára Máté Sándorné tanár.
- Sokan nem veszik tudomásul, hogy negyedik év végére még nem minden gyereknek sikerült tökéletesen megtanulni az alapdolgokat, és így elvész a későbbiekben ezekre épített tudásanyag. A diákok nem egyforma képességűek, van akinek több időre van szüksége. Talán úgy lehetne javítani a helyzeten, ha számukra valamiféle kötelező korrepetációt vezetnének be - világított rá a lehetséges megoldásra a pedagógus.

Funkcionális analfabétizmus
A funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az írás-olvasás képességének a szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk befogadását és közlését, az új tudás megszerzését, feldolgozását és kezelését, a személyközi interakciók lebonyolítását. Az elnevezés az írás-olvasás funkcionális ellehetetlenülésére utal. A jelenség "felfedezése" az 1970-es évekre tehető.