Szeptember 14-én nyílt meg a soproni Lábasházban a 14. Pannónia Fotószalon anyagából egy kiállítás...

• Trendről van szó, irányzatról, és ha van ilyen jelzős szerkezet, akkor általános, sőt - alkalmazkodva a gazdaság szuverenitásvesztéséhez - globális trendről. Nem érdemes tehát "elverni a port" bárkin is, hiszen akár a gazdaságban, itt sem történt előre nevelés, az alapok stabil, összehasonlító (tudományoskodva komparatív) lefektetése. Nincs mit számonkérni!
• Hatalmas fejlődésről van szó. Mind az analóg, mind a digitális technika szinte beláthatatlan léptekkel fejlődik, s az utóbbi fejlődése nem "kíméli" a hagyományost, hiszen a filmes felvételek anyaga minden nehézség nélkül digitalizálható, átdolgozható, és újból papírképpé alakítható egy jobbfajta nyomtató segítségével.
• A trend pedig nemcsak az alkotók körében terjed, hanem - a mellékelt kiállítás díjazott anyaga alapján könnyen belátható - a zsűri sem tudja szellemileg kivonni magát a "közakarat alól", hogy egyéniségeket keressen: ma az egyéniség - úgy néz ki - szinonimaként egyénileg alkalmazott egyéni, up-to-date technikát is jelent. "Technikai sportágról" lévén szó, ez valamennyire ugyancsak természetes.

Hogy minek ez a nagy "szellemi köntörfalazás", azt csak akkor fogja megérteni a kedves látogató, amikor belép ebbe a hatalmas emeleti helyiségbe, és szembeveri az a nagyon sok fotó a maga harsányságával, színben-kiabálásával, a National Geographic tökéletességével és reklám-PR kegyes apró hazugságával együtt. Nem mond ellent az előző mondatnak, ha ugyanakkor azt is állítom, hogy a mai világ kommunikálható és így megszokott gyönyörűsége csapja meg a látogatót, aki az "ilyen szépet még sohasem láttam" felkiáltásokkal nyugtázza a színek, az élesség és a modifikált valóság ezen látványhalmazát.

Nem is láthatta, mert ilyen - s ez nem csupán a beállításokra, a montázsra, rálapolásra érvényes - nincs is.

Ez a kiállítás - anyagának kb. háromnegyedében - annak bizonyítéka, hogy szellemileg nem kellőképpen felkészített, de jóakaratú, lelkes emberek kezébe került egy olyan technika, melyet minden profi kommunikáció is használ a saját jól felfogott érdekében. A nagyítógépek, a számítógpépes szoftverek szaturációs, sharpen és egyáltalán eszközskáláján pedig nincs feltüntetve (tegyük hozzá nem is lehet, nem is szabad): "eddig izléses, eddig valóságszerű, innen giccs".
Amikor tehát a csodálatosnál csodálatosabb, a dél-amerikai alkony kavalkádját Európába varázsolva, a természetfotókat "túlszaturálva" szemléljük, és nem tudjuk magunkat kivonni azok csodája alól, szenteljünk egy pillanatot azon megállásainknak, amikor egy-egy fekete-fehér fotó vagy natúr színben szelíden megszólító részlet, humoros élethelyzetábrázolás vagy egy portré előtt (milyen kevés is van belőlük!!) megtorpanunk és azon gondolkodunk: miért is olyan furcsa ez, miért is más ez, miért is olyan szokatlan?

Akik megtekintik a tárlatot, azok számíthatnak arra, hogy a részletek varázsa elbűvöli őket. Egyfajta örvénybe kerülnek, a makrofelvételek szinte mikroszkopikus mazsolázásában azt az érzést élik át, mint amikor az ismert "egyszuszra" mondandó "Miképp az országúton..." mondóka hadarása közben bonyolódunk egyre jobban a környezetbe, egészen a kullancs könnyének szintjéig.

Érdemes lenne néha a mértéktartás eszközével élni, s jó lenne, ha a mesterséges szépségen kívül a természeteset is jutalmaznák...mégiscsak ilyenek lennénk magunk is...

- DI -