A Tómalmi Tavak története tárgyában tartott ülést a Magyar Hidrológiai Társaság Soproni területi Szervezete, amelynek előadója Dávidházy István volt. A MTESZ Székházban tartott rendezvény felkért hozzászólói Dr. Takáts Tamás és Vajda Géza voltak.

Egy történelmi téma többféleképpen közelíthető meg. Az egyszerű mód a történeti forrásokból megismerhető tények rendszeresítése útján nyert adatok pontos közlése. Az igényesebb és kutató számára nehezebb, de a befogadó számára, véleményem szerint célravezetőbb eljárás a tényközlést kísérően az adott kor és hely gazdasági, vallási, technikai fejlettségi körülményeiből kiindulni.

Habár Soprontól északra fekvő pannóniai kavics-homok rétegben található talajvíz által táplált tavak mesterséges római kori meglétét a neves Bella Lajos régész a 19. század végén bizonyítottnak vélte, tudomásom szerint újabb kutatások ezt a megállapítást azóta sem meg nem cáfolták, sem meg nem erősítették.

Sopron város páratlanul gazdag levéltárában viszont a középkortól kezdve számos okleveles forrásból szerezhetünk tudomást a tómalom tavak viszontagságos történetéről.

Az ipari forradalom előtti korokban a víznek egyrészről mint elsőrendű energiahordozónak volt jelentős szerepe, másrészről pedig a halászat révén a táplálkozás területén volt a mainál sokkal nagyobb fontossága. Sopronban a város ellátására szolgáló liszt előállítására a középkorban az akkor meglévő egy szélmalmon kívül két bizonytalan vízhozamú patakra települt kis kapacitású malmokra hárult és ezért érthetjük meg az állandó működés lehetőségét nyújtó malomtavak fontosságát. Témánkhoz nem tartozó érdekességként megemlíthető, hogy a mai Szélmalom utca neve a 16. században még említett szélmalom helyét jelzi és emlékét őrzi.

A középkori halfogyasztás jelentőségét többek között az is bizonyítja, hogy az egyház által előírt böjtök betartását még városi hatóságok is ellenőrizték. Erről Sopronban az 1525-os, a lutheri tanok megjelenését kísérő vizsgálati jegyzőkönyvekből szerezhetünk tudomást. Halhoz akkor aránylag könnyen lehetett hozzájutni, mert a városban és a város közvetlen közelében hat tó volt és a belső várfalat körülvevő árkot rendszeresen halasították és halászták is.

Ezzel a ténnyel kapcsolatos a Tómalom egyik korai írásos említése is.- Schöttel Mihály polgármester 1498-99. évi számadáskönyvében ugyanis az áll, hogy egy “schanzel” halat, amelyet a várárokban fogtak, az Attengrabenben lévő tóba / a mai Tómalom/ küldtek.

A “schanzel” vesszőből font kosarat jelent, a tómalmi tavakat a 17. század közepéig nevezték így, az Attengraben dűlőnévhez tartozóan. Az Atten, Mollay Károly nyelvtudós szerint, Szent Ágota elferdített neve. A bajor tájszótárban egy bajor nyelvjárás ezzel a szóval jelöli a boronát.

Az idézett feljegyzést megelőzően Herb Kristóf özvegye 1491-ben egyezkedik a városi tanáccsal a férje után maradt adósságok és kötelezettségek teljesítéséről. Ebben többek között az áll, hogy az Aedtengrebenben bérelt halászati jog egyszeri lehalászás után felmondható, majd a halastó örökösen és teljesen a városra száll. Mollay véleménye szerint a halastó, tehát a mai Tómalom, a gazdag és a befolyásos polgár , a többszörösen megválasztott városbíró és polgármester Herb Kristóf hivatali működési idejében létesülhetett az 1470-es, 80-as években és ő lett annak az első bérlője.

A város területén, de a falakon kivülfekvő létesítményekben, így a tavakban is, hadjáratok idején a portyázó katonaság sok kárt tett. Feltehetően ez történhetett 1535-ben is, amikor a tavat a Kőszeget ostromló török sereg portyázói tehették tönkre, mert az 1533-as közgyűlési jegyzőkönyv arról számol be, hogy a polgársás kéri az elpusztult tó felújítását. 1550-től értesülünk először a malom meglétéről. Ezt megelőzően az1548-as számadáskönyv beszámol egy bécsi építőmester soproni tartózkodásáról, aki a két tó, a város alatti és /a Balfi kapu előtt/ és a mai Tómalom építését vezette. Az építés költsége – forint volt. Az 1560-as számadáskönyv megemlíti, hogy a malom két kerékre jár . A Kistómalom a malommal együtt 1563-ban létesült. Ebben az évben említi előszőr a számadáskönyv a középső tavat. 1582-ben a nagytómalmi posztókallóval bővült. A kallót Zoanna Péter ács készítette, az árát 1584. március 11-én fizették ki neki. Egy 1587 számadáskönyvi bejegyzésben már a középső tavi malomról olvashatunk. 1588-ban a Nagytómalomban 400 pontyivadékot helyeztek ki. Később a tó vízét a következő évben készülő új malom miatt leengedték. 1594-ben a gát átszakadt és a malom három hétig nem járt. Ebből a tényből bőséges vízhozamra lehetett következtetni. Azt hogy a kistómalmi malomba is volt postókalló az 1598-as számadáskönyvből tudjuk meg. A számadáskönyvek 1604-ben tesznek utoljára említést a középső tóról. Egy 1618 utáni keltezetlen okmány szerint mindkét tómalmi malomban posztókálló és puskapormalom is volt. 1647-ban gátszakadás miatt ő évig nem járt a malom. 1655-ben a Kistómalom lehalászásának eredménye 10 bécsi mázsa, azaz 560 kilogramm halé volt. 1657-ben új elnevezés tűnik fel, ettől kezdve a tómalmi tavakat a Szent Mihály kapu előtti két tó névvel illetik. Ez a bejegyzés arról is beszámol, hogy a tavakba két mázsa rábaközi és csehországi halivadékot telepítettek 18 forint 6 solidusért.

Egy 1665-ös számadáskönyvi tételből arról értesülünk, hogy miután az alsó Tómalmot azaz a mai Nagytómalmot teljesen lerombolták, újra felkellett azt építeni. Az újjá építéshez a bécsújhelyi vashámorból 1 mázsa 76 font /98,56 kg/ vasárút, ugyancsak Bécsújhelyből meg nem nevezett mennyiségű faárút, négy és fél rőf vásznat vásároltak és Bécsből egy malomkövet hozattak. Az újjáépítéshez beszerzett anyagok összesen 60 forint, 4 solidus, 25 dénárba kerültek. A kifizetett munkabér a számadáskönyvből nem állapítható meg, mert a munkákat a városi ács végezte el. És a javadalmazásáról szóló feljegyzés nem részletezett. Ugyancsak nincs utalás a számadáskönyvben arra sem, hogy kik rombolták le a malmot. Az időpont ismeretében jogos annak a feltételezése, hogy vagy a Szentgotthárdnál 1663-ban vereséget szenvedett török sereg portyázó vagy az ellenük felvonuló birodalmi hadseregcsapatai voltak a tettesek.

1670-ben a hosszú várárokból fogott halivadékot a Nagytómalomba vitték. 1671-ben is halasítottak, ekkor a két tóban 25 forintért vásárolt hároméves csehországi halivadékot telepítettek. 1689-ben a lehalászás eredménye az alsó nagy tóból 3 mázsa 80 = 212,8 kg a felső tóból /a Kistómalomból/ 2 mázsa = 112 kg volt.

1708-tól a Kis- és Nagytómalom jövedelmét a városi szegényotthon fenntartására fordították, ettől kezdve a tavak Ispotálytavak néven tőnnek fel a városi iratokban. Az 170-eshalászati eredményről érdekes felosztásban értesülünk. Külön közlik az értékesíthető halak és a kevésbé értékes halak mennyiségét. Az utóbbiak megjelölésére a csukaeledel /Höchten SpeiB/ kifejezést használták. 1754-ben ő évig mindkét tó le volt eresztve, ekkor a Nagytómalomból 124 kg csukát, 237 kg pontyot és 34 kg kárászt és compót fogtak ki.

1760-ból származik az utolsó halászati feljegyzés , amely szerint a március 21-i, és 26-i lehalászás eredménye 433 kg.

1785-re Sopron város anyagi helyzete annyira leromlott, hogy rákényszerült ingatlanai egy részének eladására. Többek között ekkor adták el a Nagytómalmot Rosenwasser György molnárnak. A Rosenwasser György halála utáni örökösödési perek lezajlása után a Nagytómalom 1813-ban Scherm János sertéskereskedő majd Schiebinger Ferenc ferőrákosi molnár tulajdonába került, aki után 1822-ben Mühl Konrád lett a nagytómalmi molnár. Ő volt az első , aki a Nagytómalmon nyilvános fürdőt létesített. A fürdő létesítése ellen 1842-ben az akkor már a Kistómalmon működő nyilvános fürdő üzemeltetője, Schneider János Jakab ügyvéd a városi tanácsnál eredménytelenül tiltakozott.

A Nagytómalmot Mühl Konrádtól 1859-ben a Soproni Posztócéh vette meg azon a pénzen, amit a mai Magyar Mővelődés Háza helyén állt kalló és hozzá csatlakozó falszoros (Zwinger) kisajátítási összegeként, illetve vételáraként kapott a céh. A posztósok a malomépületben az 1920-as évekig kallót, gyapjúmosót, posztónyírógépet, , 1937-ig fonógépet , 1945-ig festődét működtettek. A kezdetben bérbeadás útján hasznosított malomüzem 1864-ig maradt fenn.

Az 5,9 méter átmérőjű felülcsapott vízikerék egyenáramú generátort is működtetett és amíg a városi villanyvezeték ki nem épült, az 1920-as években épült szállónak isez szolgáltatott világítási áramot.

A Nagytómalmot a posztócéhből alakult ipartársulat 1919-8-ban eladta a Soproni Városszépítő Egyesületnek, amelytől 1920-ban a Soproni Idegenforgalmi Részvénytársaságon át 1922-ben Görgey Róbert tulajdonába került, aki azt 1936-ban továbbadta Kovács Vince és neje, született Niklitz Brigitta soproni lakosoknak.

Jóllehet 1842-től kezdve a tómalmi fürdőélet korlátozott mértékben ugyan, de folyamatos volt, a tulajdonosváltás célja egy nagyobb szabású fürdőtelep létrehozása volt.

Ennek keretében épült meg 1920 és 1922 között Schneider Ferenc építész tervei alapján a strandfürdő, a 14 szobás szálló és vendéglő. A strandfürdő 1930-ban Hárs György építész tervei alapján bővült tovább. Ekkor létesült a bevezető úttal párhuzamos, cölöpökön álló kabinsor és az 50 méteres távolságot befogó U alakú deszkamóló, amelyen a tó legmélyebb helye fölött egy körülbelül 4 méter magas ugrótorony is volt. A harmincas években a stranddal szembeni domboldalon néhány nyári villa is épült.

1945 őszén a tómalmi épületegyüttest, tehát a szállót, a strandépületeket, a villákat és a Posztós Ipartársulat műhelyépületét, a volt malmot egy szovjet alakulat téli szállásnak foglalta le, amely a helyszínen talált faanyagot eltüzelte, a maradékot , azaz az épületek tetőszerkezetét harckocsikra kötött láncokkal lehúzta, és a fátlan orosz síkságon szokásos módon az új telephelyen építendő barakkok számára magával vitte. Ennek az 1946-os tavaszi eseménynek az ismertetésével mondanivalómnak tulajdonképpen a végére is értem. Szíves figyelmüket és türelmüket még csak egy összefoglalás erejéig fogom igénybe venni.

A tómalmi mesterséges tavak vizüket a Sopron városától északra található egykor nagy víztartalmú homokos-kavicsos pannon tengeri üledékből nyerték. Sopron neves geológusa, dr. Vendel Miklós az 1935-ben megjelent Sopron topográfiája című műbe írt tanulmányában még azt a véleményét fejtette ki, hogy az ebben a rétegben található vízmennyiség egy százezres lakosságú Sopron vízigényét is kielégítheti. Sajnos mint tapasztalhattuk, a tények a kiváló tudós egykori megállapítására rácáfoltak. Elég, ha két térképet hasonlítunk össze. Az 1937-es kiadású, 1:25000-es méretarányú térkép feltünteti a Pozsonyi út közeléből eredő és a Kistómalomba folyó patakot. Ma a terepen és a legújabb térképen ennek a pataknak nyomát sem látjuk. Nem tünteti fel viszont a 37-es térkép azt a két Tómalom között létezett ártézi kutat, amelynek 80 milliméteres csövéből állandóan folyt a víz a két tavat összekötő patakba.

A tavak állítólag már a rómaiak korában is léteztek. Első ismert okleveles említésük éve 1491. Kezdetben az Attengraben dőlőben lévő tó volt a nevük. A XVII. Században a Szent Mihály kapu előtti tavaknak, majd az Ispotályos tavaknak hívták őket. A Tómalom (Teichmühle) név a XVIII. Század végétől vált általánossá.

1563 és 1604 között középső tóról, sőt a középső tavon lévő malomról is történik említés. Érdemes megjegyezni, hogy a tavakra vonatkozó “alsó” és “felső” helymeghatározás nem a városhoz viszonyított fekvésük, hanem a vízfolyás irányára utal. Tehát, ha a forrásokban a felső tóról olvasunk, az Kistómalmot, az alsó pedig a Nagytómalmot jelenti.

A tavak hasznosítása kezdetben a halászat és a jégkitermelés volt. A számadás könyvekben figyelemre méltó adatokat találhatunk a halasításokról. Több ízben Csehországból os szerzett be a város halivadékot

A nagytómalmi malomüzem 1550-től 1864-ig tartott. A két malomban sokáig posztókalló is működött, sőt puskaporalomról is történik említés a XVII. században

A tavak és a rajtuk lévő malmok a 1785-ig városi tulajdonban voltak. A Nagytómalni tulajdonosok1 1785-től az 1946-os lerombolásig:
 
 

A tómalmi fürdő kezdete 1842-ben volt, a legnagyobb látogatottság évei az 1930-as, 1940-es évek voltak.

A Nagytómalommal kapcsolatosan többször történik említés gátszakadásról, de a legnagyobb veszélyt a háborús idők jelentették. A tavat és a hozzá tartozó berendezéseket az ismert történelmi időkben 1533-ban, 1665-ben és 1946 után kellett teljesen újjáépíteni.
 

    Vajda Géza építészmérnök hozzászólásában elmondta:  a régi patinás Tómalom a századfordulós fürdők – Tarvisio, Tusnád, Hévíz, Szováta –hamisíthatatlan egyedi hangulatát visszavarázsolni szándékozó 1985-ben készült rekonstrukciós terv megvalósulása a kilencvenes évek elején elakadt. A hagyományokra is megfelelő érzékenységgel hagyatkozó Vajda Géza építész (helyszínen bemutatott) terve, megvalósulása esetén a hely éghajlati és földrajzi adottságaival együtt, talán egy, a Tómalom és környezete valódi és egyedi értékeit segítette volna úgy érvényre juttatni, ahogyan az a hasonló jellegű fürdők (pl. Récény) esetében megtörtént.
Takács Tamás felkér előadóként a Fertő tóval való összehasonlításban ismertette a földrajzi és klimatikus viszonyokat, megállapítva a jelenlegi tóviszonyokat meg kellene ahhoz vizsgálni, hogy el lehessen dönteni azt, hogy egy esetleges fürdőkiépítés tervbe vehető-e.

A  mai állapotok kialakulásában szerepet játszott a tény, hogy a rendszerváltozás időszakában a  fürdőtámogatásokat leállították, valamint a fürdők számára az sem jelentett kedvező helyzetet, hogy az önkormányzatokhoz kerültek. Két éve visszakerültek a Vízműhöz a fürdők. A vízügyi szakemberek úgy gondolják, hogy a pénzügyi források hiánya mellett, a megfelelő hidrológiai rendszer megléte, a  tóviszonyok szintén alapvető meghatározó tényezői annak, hogy létesülhet-e valaha a hely szelleméhez méltó fürdő a Tómalmon, ezért a szakma képviseletében, egyben a fürdők jó gazdáikként a jövőbeli fejlesztések céljával tanulmányterv elkészítését tartják elengedhetetlenül szükségesnek, amely célt szolgálta a téma szakmai társaságban való napirendre tűzése.