Mk 10.35-45 Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: „Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” „Mit tegyek nektek?” - kérdezte. „Add meg nekünk - felelték -, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” „Készen” - felelték. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült”. Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.

Kevesen vannak - úgy gondolom - ma Magyarországon, akik határozottan elleneznék a rekord összegű lottófőnyeremény birtoklását. Talán sokan megideologizáljuk a "lehetőséget", elhatározzuk, hogy milyen módon részesítünk adott esetben másokat a képtelen mennyiségűnek tűnő pénzhalom hasznából, s ezzel nyugtatjuk háborgó lelkiismeretünket, mely Istent szerencsejátékosnak képzeli-teszi meg valamilyen formában.
Az összeg növekedésével együtt növekvő lelkesedés és a külföldi érdeklődés együtt jelenti azt a vonzerőt, mely embereket - csaknem mindannyiunkat - a hatalom, a biztonság hamis birtoklásának lehetősége felé csábít. Nem új a dolog, s akkor sem lenne az, ha nem létezne egy korosztályom számára ismerős huszadik századi dal a havi 200 pengő fixről, mellyel az ember könnyen viccel. Pedig az ember emberségének egyik alapvető feltétele, hogy nem úr, nem birtokos, hanem nagy szeretne lenni, naggyá szeretne válni, bármennyire is mindent megtettek ennek az igazán emberhez méltó célnak a kiölésére az elmúlt rendszerben, sőt ma is.
A szentimentalizmussal könnyen összekeverhető érzés és cél alapvető jelentőséget nyer a jézusi beszédben. Ő szétválasztja - immár hányadszor - a politikai ambíciókat és a valódi messiási küldetést, s ugyanígy kettévágja a hatalommal kokettálók reményét, mely szerint akár együtt is járhatna a hatalom a jézusi példabeszédek ideáljával: nincsenek áthághatatlan akadályok a két állapot (nagyság és hatalom) között.
Ahogyan a korábbi vasárnapok példáiban, Jézus itt is kénytelen az éles ellentétekre, ugyanakkor a dualisztikus magatartás lehetetlenségére rámutatni a mindkét "normának" egyszerre eleget tenni akarók füle hallatára. Nem, ez a beszéd, ez a példa sem fogja megoldani sem az apostolok, sem a késői utódok és egyéb követők emberi mivoltából és életteréből, környezetéből fakadó gondolatokat, ha úgy tetszik, kísértéseket. Az evangélium is egyénenként olvasandó és egyénenként is követendő, mert ahogyan végtelen a gazdag ifjú többé-kevésbé hasonmásainak sora, úgy mindig is lesznek Zebedeus-fiak, akik még a kapott közvetlen magyarázat ellenére sem értik a szót: nem lehet, nem megy, lehetetlen a dupla szolgálat. Másra kitalált jog- és intézményrendszeren át vezet eredményre az egyik, s a megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan kegyelmen, kegyelmi életen át a másik. A kettő többnyire még köszönő viszonyban sincs egymással - bár számos elődünk és kortársunk vágya és meggyőződése, próbálkozása szerint akár lehetne is.
Mi a következő kérdés? Nyilván minden polgár gúnyosan mosolyogva mondja: mutass nekünk élő példát!
Halkan mondom: nézz körül! Mert ha csak arra utalok, hogy a pápa most ünnepli pápasága 25 éves évfordulóját, akkor már mutattam is valakit. S nem mintha többen nem lennének, de nevesítve - nem kis kockázattal - többnyire a katolikus egyházban találhatók, éppen II. János Pál eddig soha nem látott "bőségben" nyilvánított boldognak, avatott szentté olyan, részben kortársakat (Teréz anya), akik naggyá és nem hatalmassá akartak lenni. Tudták, hogy az életet követően nem jobbról és nem balról, de közvetlen közelről, ember számára elképzelhetetlen egységben lesznek azzal a Krisztussal, akinek elhitték, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.
- DI -