Az európai koncertszínpadokon visszatérő vendégnek számítanak a requiem-kompozíciók; azok az oratorikus művek, melyeket a halottakért mondott gyászmise szövegére készítettek. A szöveget a többszólamú kórusmuzsika kialakulása óta minden korban számos szerző megzenésítette, ám e művek javarésze alkalmi érdekesség maradt. A gyászmise két szerző révén vált közismert műtípussá: Mozart és Verdi Requiem-jét a gyakorlott hangversenylátogató már ínyencként ismeri. Az ő műveikben a szertartás szabályainak megfelelően megtaláljuk a mise néhány állandó tételét - Kyrie, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei -melyek köré csoportosulnak a Halottak napján érvényes ünnepi liturgia szövegei: a Requiem, a Domine Jesu, a Hostias, a Lux aeterna, a Libera me és a leghíresebb változó rész, a Dies irae himnusz.

    A hangversenyélet újdonság-igénye az elmúlt évtizedekben más szerzők requiemjeinek egész sorát emelte be a köztudatba. (Ne számítsuk most ezek közé Brahms “Német requiem"-jét, mert az nem a latin nyelvű miseszövegre készült, hanem a szerző által tematikusan csoportosított szentírási idézetekből képez héttételes egységet.) Előkerült Cherubini két műve, Lotti egyszerű földolgozása, Liszt férfikari darabja; az ínyencek egészen a XIV-XV. században élt flamand szerzők, Ockeghem, Obrecht műveiig visszanyúltak. A kevésbé ismert, újra fölfedezett darabok közül dallami invenciójával és bensőséges hangulatával kiemelkedik a francia Gabriel Fauré műve. Egy-két modern szerző is a belevágott szöveg földolgozásába, közülük a legváratlanabb sikert Webber próbálkozása hozta. A soproni közönség az elmúlt évtizedekben egyszer-kétszer hallhatta Verdi gyászmiséjét; majdnem minden évben műsorra kerül a városban Mozart “Requiem"-je, sőt a Fidelissima Vegyeskar 1997-ben és 1998-ban Fauré oratóriumát is előadta Sopronban (föltehetőleg ez a hangverseny egyben a darab városi ősbemutatója is volt).

Arany János karnagy és a szólista

    Ez év november 2-án a Szent Mihály templomban egy ritkán hallható szerző ritkán hallható műve folytatja a sort: az 1902-ben született és 1986-ig élt francia muzsikus, Maurice Duruflé Requiemje. Duruflé orgonista-zeneszerző volt, aki zeneakadémiai tanári munkája mellett a párizsi Saint Étienne du Mont templom kántoraként is működött, s műveinek jelentékeny része is orgonára készült. Alkotásai közül méreteivel és jelentőségben is kiemelkedik az 1948-ban keletkezett op. 9 számú Requiem. A darab első változata zenekari kísérettel jelent meg, nem sokkal bemutatása után azonban maga szerző átiratot készített belőle, amelyben a kíséretet egyedül az orgona látja el.

    A kompozíció több ponton eltér a hagyományos szerkezettől, illetve a tételek liturgikus rendjétől, ezzel kinyilvánítja azt is, hogy elsősorban nem istentiszteleti szolgálatra szánt zene, hanem előadási darab. A szerző kiiktatja a más requiemek leghatásosabb részének számító “Dies irae" tételt, csak annak legutolsó mondatát hagyja meg - “Pie Jesu Domine, dona eis requiem" -, ennek a mondatnak viszont egy teljes tételt szentel. Hasonlóan szokatlan a darab végére illesztett “In paradisum" tétel. Ezt a legtöbb requiem egyáltalán nem használja. Különleges viszont, hogy igy Duruflé darabja pontról-pontra megegyezik Fauré 60 évvel előbb keletkezett, op. 48-as Requiem-jének tételrendjével, amelynek szintén nincs “Dies irae" és szintén van “In Paradisum" tétele.

    (Gabriel Fauré esetében a dramaturgiai beavatkozásoknak személyes oka volt: a gyász-misekompozíciót édesanyja halála idején írta a szerző. Ennek köszönhető a fenyegetö képekkel terhes “Dies irae" szöveg elhagyása és a rendkívüli - meghitt és biztató hangvételű - “In Paradisum"-tétel beiktatása.) Maurice Duruflé minden valószínűség szerint szándékosan járt el, amikor “lemásolta" Fauré dramaturgiáját: művének elrendezése egyben tisztelgés az általa nagyra becsült zeneszerző-előd előtt. Ezt a gyanút erősítik a további egyezések: mindkét műben csak két magánszólam (szoprán és bariton) van; mindkét darabban a teljes “Pie Jesu" tételt kapja a szoprán szólista, a bariton pedig mindkét műben ugyanazon a két helyen szólal meg: a “Hostias" szövegrészben és a “Libera me" tételben; ráadásul mindkét műnek van zenekaros és orgonás változata.

    A zsűri elnöke Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, a Corvin-lánc egyik kitüntetettje, a város díszpolgára. A bizottság tagja Vadász Ágnes zenetanár, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége / KÓTA ügyvezető főtitkára és Dárdai Árpád zongoraművész, karnagy.

Arany János

Fotó: T.ZS.