Lk 21,25-28.34-36 Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.”

Tavaly, ha nem is volt olyan erős a tél, de hirtelen jött, és elhúzódott annyira, hogy kertünk madarai ne találjanak maguknak élelmet. Aki már látott a téli zimankóban didergő madarat a bokorban, annak egyáltalán nem meglepő, ha elmondom, másnaponta reggel, minden dolgunkat megelőzve főztük olajjal a darát, és gőzölgő adagokban porcióztuk ki a tálcákra, s utána együtt gyönyörködtünk a szemünk láttára fejlődő-gömbölyödő madarakban. A legtöbb feketerigó volt, da jócskán akadtak cinkék, verebek, csúszkák...15 fajta madarat számoltunk meg egyszer ráérős időnkben. A táplálékot még egy kis napraforgómaggal, marhafaggyúval "erősítettük" meg; a nagy hidegben szinte el sem szálltak madaraink, várták az újabb falatokat, idejártak a környékről, és meg voltunk győződve róla, hogy minden egyes ajtónyitásra "körtelefon" ment az ismeretségben: "valami készül, gyertek".
Biztosak voltunk benne, cseppnyi kételyünk sem volt arról, hogy a legjobbat tesszük, és mindaddig abban is voltunk, ameddig el nem közelgett a nyár, és a reggeli harmatos fűből naponta egyenként vettük fel "személyes ismerős" rigóink tetemét: valószínűleg egy macska - alaptermészetétől hajtva - végzett sorban velük. Elnehezült testük miatt nem voltak elég fürgék, és túlzott bizalommal viseltettek minden iránt, ami körülöttük volt. Azóta néptelenek a bokraink és bár a fürge testű apró állatokból még raj lepi el az etetőket, mégis szokatlan csend üli meg a kertet.
Ez jutott eszembe, amikor arról olvastam Lukácsnál, hogy a szív elnehezedhet. Megszűnik fürgesége, megszűnik szárnyalása, csak földközelben verdes, vertikálisan mozgásra képtelen. Mindez pedig történhet úgy is, hogy látszólag minden rendben, "csak" a természetes igényeink elégülnek ki, "csak" jobban megy egy kicsit, csak arra figyelünk jobban, amire talán nem annyira kellene.
Már megszoktam, hogy ilyenkor, egy-egy tanulságos történetre "csípőből" jön a válasz: "Miért? Tudsz jobbat? Meg tudsz nevezni alternatívát?" Nem mernék válaszként ekkor hirtelen aszkétikáról, szolidáris magatartásról, empátiáról, keresztény világpolgálságról beszélni: nem jó íz keveredne a hallatára a tudatlan és kipróbálatlan fejek közé.
Merészség kellene hozzá? A válasz, ha nem is úgy kiméletlenül, egyenesen, "face-to-face", de az kell, hogy legyen: igen. A mai olvasmányból, az első tesszaloniki levélből veszem a feleletet. Az ember akaratával szemben másolom le a mondatot, talán a szív, az emberi lélek nehézkedésével, mint tendenciával kontradikálva: " Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek." (1Tessz 4.3)
Könnyű, könnyen elfogadható válasz-e ez mindenkinek? Megoldja-e az ellenállást, a további nehezülés folyamatát? Nem hiszem. (Ma már vagyunk olyan "demokratizmus-edzettek", hogy tudjuk, ha más okból, de általános, mindenkire, szubjektumtól függetlenül igaz válaszok nem léteznek. Ebben világi esetben valamelyik fél, világnézetileg determinált magatartás-meghatározottságnál pedig sok minden más, a valóságba beletartozó létező befolyásolja az eredményt.)
Válasz-e ez a hívő embernek? Felhívás-e továbbkeresésre a nyugtalanoknak? Meggyőződésem, hogy igen.
Felelet, de talán nem a mámorban, a tobzódásban, az élet gondjaiban, de ha azok hirtelen, megsemmisítőnek érzett nyomása megszűnt, ha kitárul az ajtó a szív előtt a szabadságra. Ha egyáltalán van még kedve "repülni" az embernek, a szívnek, akkor itt van advent, itt a próba ideje.
- DI -