|
,,Az elmúlt évtizedek magyar mártírjai és hitvallói, köztük Antall József is, szerették volna feléleszteni népünkben a hitnek és az új reménynek a tüzét.'
Antall Józsefre emlékeztek
Kivételes és sorsfordító éveknek kivételes formátumú
egyénisége volt Antall József, néhai miniszterelök - hangzott el a tegnapi,
a Hűségzászlónál tartott megemlékezésen, ahol halálának tizedik évfordulóján
soproniak égő mécsesekkel adóztak a politikus emlékének. Horváth Imre városplébános
imáját követően Antall József alakját Szokolay Sándor zeneszerző visszaemlékezése
idézte fel, beszédet mondott Szabó Miklós, az MDF megyei elnöke. Für Lajos,
az Antall-kormány minisztere levélben köszöntötte az MDF megyei szervezete
és a Fidesz Kulturális tagozata kezdeményezésére létrejött rendezvényt.
,,Az elmúlt évtizedek magyar mártírjai és hitvallói, köztük
Antall József is, szerették volna feléleszteni népünkben a
hitnek és az új reménynek a tüzét.
A keresztény Magyarország „álma” 10 év után is még
komoly feladat előttünk.
A kereszténység Európa lelke. Lélek nélkül a test halott.
Magyar gyökereink is a kereszténységből szívják életadó táplálékukat még
napjainkban is." - mondta imájában Sopron városplébánosa.
,,Antall József miniszterelnök halálának tizedik évfordulóján
nem kerülhetjük meg a kérdést, hogyan vélekedne Ő jelen állapotunkról,
van-e üzenete számunkra? Nem lehet kétséges, hogy van." - emléeztetett
Antall József utolsó napjainak történéseire Szokolay Sándor, zeneszerző,
személyes hangú visszaemlékezésében, aki szerint utolsó találkozásaival
is üzent Antall ,,És üzent írásaiban , politikai magatartásával emberségével, egész szomorúan rövid, mégis teljes
életével. Nekünk m e g é r n é, Ő
m e g é r d e m e l n é , hogy j o b b a n
f i g y e l j ü n k rá ! Fogadjuk meg mi is legalább
„utólag” ü z e n e t é t !" - intézte szavait az megemlékezés
résztvevőihez a Kossuth-díjas zeneköltő.
A Hűségzászló méltó hely Antall József néhai miniszterelnökre való emlékezésnek,
mert ő is a hűség embere volt. Hűséges volt hitében, hűséges volt magyar
népéhez és az európai eszméhez - hangsúlyozta beszédében Szabó Miklós elnök.
,,Egy évtized már történelmi idő. És ez a történelmi idő kellő távlatot
nyújt ahhoz, hogy a közülünk tíz éve eltávozott politikus szerepe, egyénisége
megítélhető legyen. Hogy jellegzetes vonásai karakteresen kirajzolódjanak
előttünk, az ítélkező utókor előtt. Éppen ezért ma már pontosan látható, hogy akire ma itt emlékezünk,
az a kivételes és sorsfordító éveknek kivételes formátumú egyénisége volt.
Aki jól és hitelesen szolgálta azt, amit az idő akkor rá és munkatársaira bízott.
Személyisége így hát a történelem fölé magasodik,
s a magyar mítoszvilág egyik alakjává nemesül. Miért? Azért, mert rászolgált,
mert kiérdemelte.
Azért, mert kivételes közéleti szerepében egyszerre volt keresztyén,
európai és magyar. S aki ezeket a létfontosságú alapértékeket harmonikusan
tudta ötvözni magában, munkásságában, a közjót szolgáló tetteiben, az kiváltképpen
méltóvá lett ahhoz, hogy halálának évtizedes fordulóján fejet hajtsunk
emberi és államférfiúi nagysága előtt. Itt Sopronban, és mindenütt, ahol
magyarok élnek a Kárpát-medencében.
A hűség városában ez a hűség kétszeresen kötelez bennünket!
Lélekben magam is ott vagyok. A főhajtás pillanataiban együtt érzek,
emlékezek mindnyájukkal- üzente az esemény alkalmával írott levelében
Für Lajos.
A Hűségzászló talapzatánál a mécsesek elhelyézét megelőzően
Antall Józsefre emlékezve hangzott el Kosztolányi Dezső: Marcus Aurelius
című verse.
| Kosztolányi: Marcus Aurelius
Sárgán hever itt a középkori Róma,
de lángol az alkony,
mint véres oroszlán,
s te fönn lovagolsz még
a Capitolium ősi tetőjén,
Marcus Aurelius.
Bronzfejü cézár,
aranyszakállú,
vak ragyogású szoborszemeiddel
őrködve vigyázol,
s én állok előtted.
Császári felség,
emberi nagyság,
roppantpogányság
örök igaza,
bamba tömegből visszahúzódó,
trón magasában egyedül élő,
koldus imperátor.
Nem kancsal apostol,
nem zagyva keletnek elmebetegje,
fönséges írótárs,
együtt a szív és fő,
fájdalom és bölcs messzetekintés,
elhagyott e sanyarú földön, .
az, aki él és az, aki fél és
látja a törvényt, reszketve, de higgadt
lépttel megy a sírhoz, az értelem égő
lámpája kezében,
megvetve, mi barbár
mindazt, mi hazugság.
Semmi, ami barbár
nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyú.
Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel
rádión beszélnek, a jósok, a boncok,
a ferde vajákos, ki cifra regéknek
gőzébe botorkál, csürhe-silányok,
kik csalva, csalatva egy jelre lehullnak,
s úgy fintorog arcuk,
mint a bolondé.
Csak a bátor, büszke, az kell nekem, ő kell,
őt szeretem, ki érzi a földet,
tapintja merészen a görcsös, a szörnyű
Medúza-valóság kő-iszonyatját
S szóI: "ez van", "ez nincsen"
"ez itt az igazság", "ez itt a hamisság",
s végül odadobja férgeknek a testét.
Hős kell nekem, ő, ki
déli verőben nézi a rémet,
hull könnye a fényben
és koszorúja izzó szomorúság.
Messze vagyok már, messze röpültem,
messze az olcsó, híg dudaszótól,
dél és nyugat között csapong az én lelkem,
mindig szabadabban.
Álarcomat itten elvetem, aztán
újra felöltöm,
s járok mosolyogva,
tanulva a tűrést,
a hosszu alázat gőgös erényét,
szenvedve a mocskot, rejtve riadtan
rongyokra szakított, császári palástom.
Hadd emelem föl,
hadd emelem hát tiszta, hitetlen,
kétkedve cikázó, emberi pára-
lelkem tefeléd most,
ki jöttem a pannón
halmok alól, s élek a barna Dunának,
a szőke Tiszának partjai közt. Jaj,
hadd emelem föl mégegyszer a szívem
testvéri szivedhez,
Marcus Aurelius.
Róma 1929 |
2003. december 09., kedd 16:06
|
