Századvégi üzenetek

Úgy tûnik, a Sarkady Sándor szerkesztette Soproni Füzetekkel szerencsés helyzetben vannak a helyi és a városhoz kötõdõ alkotók. Nyilvánvaló, hogy sokféle igénynek, elvárásnak szeretne megfelelni a mûvészeti antológia - felelõs kiadó: Bõsze Balázs -, amire egyetlen ilyen jellegû kiadvány sem képes.

Nem közhely ebben az esetben betakarításról, helyzetjelentésrõl, századvégi üzenetekrõl beszélni. Mindhárom hiteles jelzés, egységre, arculatra, közös nevezõre utal. Természetesen a tartalmi igényesség mellett formai sokszínûségre. Persze nem csupán a grafikai kép fejlõdésérõl eshetne szó a századfordulón, hiszen a kiadványnak csupán egyik eleme az elegáns megjelenés - a borítót Sz. Egyed Emma A soproni Szent Mihály-templom címû érmének felhasználásával Berkics Miklós tervezte, a hátsó borítót Szakál Ernõ alkotása díszíti: A tékozló fiú hazatérése -, hanem mindarról, ami a közeli múltban történt, ahogy a szerkesztõk elõbbre léptek egyet-egyet az idõben.

Azoknak van igazuk, akik a kiadvánnyal kapcsolatban a hangsúlyt a mûvészeti jelen idõre teszik. De olyan ez a jelenben élés, hogy egyben figyelést jelent a múltra, álmodást a jövõbe. A kilencvenkilences füzet nagy érdeme, hogy megfelel ennek a gondolatnak. A szerzõk a világból - erkölcsi példák keresésével, felmutatásával is - általánosítható, átlátható, múltba és jövõbe világító tanulságokat keresnek.

Öröm olvasni a Soproni kaleidoszkóp írásait, kérdésekre adnak elemzõ és elmélyült válaszokat a szerzõk, a nyolcvan esztendõs Jánosy István verseivel, Becht Rezsõ prózájával (A bûvös henger újabb folytatása a hadifogságról szól) a hetvenéves Szimon János pályaemlékezetével. Sokan jegyeznek verset az antológiába, felmutatja erényeit Drescher J. Attila, Fecske Csaba, Jászberényi Sándor, Tölgyesi Géza, Zentai László. Dessewffy-Horváth Marietta, Hárs József, Szapudi András prózát közöl. Salamon Nándor a jövõbe vetett hitet megerõsítõ érembiennáléról szól, azután köszönti a hatvan esztendõs Fejér Zoltán festõmûvészt, aki viszont Horváth Endre fotográfust hozza emberközelbe. Ugyanõ ír a pedagógus-grafikus, Simon Ferenc munkásságáról is. A Tanulmány rovatban Komor Géza (1901-1945?) irodalmi munkásságáról Kovács József László emlékezik meg, Endrédy Zoltán Sándor életét és mûveit Gráberné Bõsze Klára ismerteti meg az olvasóval. Jánossy György (1923- 1998) építészre Kubinszky Mihály, Jánosy István, Baán Tibor, egy soproni muzsikus házaspárra (Horváthné Dessewffy Izabella, Horváth József) Nagy Alpár emlékezik. A Dokumentumokban Hajnal László Gábor írása (A "dá-dá ország" porkolábjai) és ifj. Sarkady Sándor közfigyelmet kiváltó cikke (Elfelejtett mártírjaink) kapott helyet. A Szemlében Csapody Miklós (Értelem és remény), Jánosy István (Az elsüllyedt katedrális) és Bárdosi Németh János (Magyar Múzsa) kötetérõl olvasható recenzió.

Gazdag a mûvészeti antológia képanyaga, a tájképtõl az illusztrációig tart a sor, igazán kitûnõ alkotók munkáival.

Az összegzés: élményt, ismereteket, szépséget adó kiadványt tettek asztalunkra a szerkesztõk. Annak érzékeltetésére is, hogy a kultúrának milyen mély, múltba merülõ gyökerei vannak ezen a tájon, s a fiatal szerzõk közül mennyien keresik egyre igényesebben annak a módját, hogy eljuttassák üzeneteiket az olvasóhoz. Egy olyan korban, amelyben gondolkodni és beszélni szabad másként, és szabad Zentai László szavaival kérni Jánosy Istvánt, hogy írjon magyar éneket, és idegent szépen magyarítson, meg álmodjon új embert, jobbat a korcs mainál. Szabad tûnõdni Jánossy Györggyel: "Fokozottan akkor érdemes megõrizni a múltat, ha a jövõnek is szól."